INFORMÁCIÓ ÉS AJÁNLATKÉRÉS
INFORMATION AND QUOTATION
Vissza
Kezdőlap > Hírek > Minden ingatlant eladnak egyszer

Minden ingatlant eladnak egyszer

Schüco-alumínium-tolóajtó-ablak-emelő-toló-KAV-üveg-üveg-sarok-Schlotterer-80D-raffstore-minimal-house-kültér-udvar-medence-terasz-exterior-6
2018 / 03 / 12

A személyes mérnöki igényfelmérés mára cégünk védjegyévé vált. Ezzel a folyamattal segítjük azt, hogy ajánlatkérő ügyfeleink objektív és letisztázott követelményrendszer alapján tudjanak a nyílászárók kérdésében dönteni.

Az építtetők egyik fő célja, hogy az elkészült ingatlanban szeretteiket és önmagukat is biztonságban és kényelemben érezzék. Ebben a nyílászárónak kiemelten fontos szerepe van, hiszen ez az egyetlen olyan épületszerkezet, amivel a hét minden napján fizikai kontaktusba kerül a lakó. Meghatározza a lakóépülethez kötődő komfortérzetet, emellett életminőséget befolyásoló jellege is van. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy ügyfeleink a lehető legalaposabb igényfelmérés után döntsenek a beépítendő szerkezetekről.


Igényfelmérésünk egy hosszabb beszélgetés, melynek során az ügyfél – a KAV ajánlatkészítő építész- vagy építőmérnökének – előre megküldött kérdéseire keresünk választ. A folyamat során minden építtetői és használati igényt, valamint a nyílászárókat érintő műszaki követelményt és előírást feltárunk. A nyílászárók tervezése, gyártása és kivitelezése ugyanis az építőipari anyagcsomagon belül is külön szakmának számít. Az építkezés során ez az egyik legkomolyabb financiális tétel, emellett a megfelelő nyílászáró kiválasztása számos kényelmi, használati és esztétikai kérdést meghatároz. Ezért még azoknak az építtetőknek is ajánljuk az igényfelmérésen való részvételt, akik egyébként az általános építőanyagok ügyében nem folynak bele az operatív előkészítő feladatokba. Olyan értékekről és életminőséget meghatározó termékekről kell ugyanis döntést hozni, amit a csomóponti megoldások miatt általában nem lehet később módosítani, vagy az utólagos korrekció felborítaná az építkezésre szánt költségkeretet. Ezért fontos, hogy az építtető időben, már az előkészítő szakaszban meghallgassa a szakmérnök szempontrendszerét, egyedi ötleteit és megoldásait, megnézze és kipróbálja a bemutató termékeket, mellyel párhuzamosan az építtetői igényeket és használati funkciókat is alaposan tisztázzuk. Így elkerülhetők az olyan esetek, amikor már a kivitelezés egy előrehaladottabb pontján találkozik a megrendelő és az építész egy olyan ötletünkkel, termékjavaslatunkkal, ami megtetszik nekik, azonban az abban a fázisban már sajnos nem valósítható meg. Ha belegondolunk, egy gépkocsit sem vásárolunk meg anélkül, hogy legalább egyszer nem nézzük meg személyesen, nem próbáljuk ki és nem hallgatjuk meg az értékesítőt. Ez a folyamat elkerülhetetlen a nyílászáró esetében is, ami szintén sokszor költséges, komfortzónát meghatározó termék.


Egy mondat szinte minden igényfelmérés közben elhangzik a KAV-nál: “minden ingatlant eladnak egyszer…”. Miért is fontos erről beszélni? Nem elég, ha a megrendelő kizárólag a saját igényei alapján építteti meg családi házat, annak másnak – akár egy jövőbeli vevőnek – is tetszenie kell. Ezért teszünk javaslatot olyan verziók, toló- vagy nyitható funkciók kibővítésére is, amelyek először feleslegesnek, túlkapásnak vagy extrának tűnhetnek, azonban ezekkel az épület más elrendezésű bútorozás után is élhető és használható jelleget kap – egyszóval más számára is “otthon” lehet. Érdemes előre gondolkodni, hiszen, ha később eladjuk a házat, az üvegtető, a tolófal vagy egyéb nyílászáró működtetése az új lakók számára sem jelenthet akadályt a biztonságos és kényelmes otthon kialakításában.

Szerző
Magócsi Anikó
TovábbiHírek
01
020
2022 / 03 / 03
KAV-Hungária-Kisbér-Hársfa-környezetvédelem-fák-ültetése-közösség-társadalmi-szerepvállalás-felelősség-zöld-tudat-5-
Ötven hársfát ültettünk a KAV kisbéri telephelyén
A KAV dolgozók többsége részt tudott venni azon a közösségépítő programon, ahol 50 hársfát ültettek el a 3 hektáros kisbéri telephelyükön. A faültetés célja a KAV ökológiai lábnyomának csökkentése és a kisbéri gyáregység területének porcsökkentése.
Bővebben
2019 / 07 / 23
Schüco-alumínium-keret-nélküli-tolóajtó-frameless-slide-door-porsche-design-PD77-minimal-house-exterior-lemezburkolat-lemez-homlokzat-panel-napelem
Egy okos házhoz másfajta épülethasználati tudatosság szükséges
Az okos otthonok már nem a jövőben játszódó regények és filmek sajátosságai, hanem jelenünk részei. A prémium kategóriás házak építésekor az automatizálás, a lakók életét segítő rendszerek kiépítése sokszor alapkövetelmény, ami a nyílászárók tervezésére is hatással van. Új sorozatunkban az okos otthonok világával ismerkedhetnek meg. Célunk, hogy megfelelő tudás birtokában tudjanak döntéseket hozni, belekezdeni egy ház tervezésébe.
Bővebben
2020 / 10 / 14
Schüco-alumínium-keret-nélküli-tolóajtó-PD77-slide-door-frameless-üvegfal-üveg-üveg-sorolás-nappali-beltér
Alumínium nyílászáró rendszerek családi házakra és projektre
KAV Home néven új, kifejezetten családi házakra és lakóépületi projektre kialakított alumínium ablakokat és ajtókat kínálunk. Mivel a homlokzati nyílászárók azok az épületszerkezetek, melyekkel a mindennapok során fizikai érintkezésbe kerül az ott lakó vagy dolgozó ember, egyre szélesebb körben választják az alumínium ablakokat, ajtókat azok, akik magas minőségű, tartós és modern megoldásokat keresnek. Hogy miért érdemes alumínium nyílászárót választani, és mik az előnyei ezeknek a rendszereknek, arról Lovász Károllyal, a KAV ügyvezetőjével beszélgettünk.
Bővebben
2023 / 01 / 02
Schüco-alumínium-emelő-toló-harmónika-ajtó-étterem-terasz-kapcsolat-homlokzat-sas-baba
Közösségi gasztrotér, ahol a kint és bent fúzióját KAV üvegportálok segítik
A BABA Budapest nem csupán étterem, hanem egy olyan tér, ahol minden napszakban otthon érezhetjük magunkat. A tervezés fő szempontjai a kint-bent átjárhatósága és a valódi közösségi élmény átélhetősége voltak. A hely vezető tervezőjével, Fónagy Dórával designstratégiát nézegetve beszélgettünk a BABA egyik asztalánál ülve, és közben mi magunk is átéltük, miért nyújt valóban egyedi élményt itt lenni.
Bővebben
2017 / 09 / 05
Schüco-alumínium-tolóajtó-ablak-emelő-toló-KAV-üveg-üveg-toldás-Schlotterer-80D-raffstore-minimal-house-kültér-udvar-gyep-fű-terasz-exterior
Nem a mának építünk, hanem a jövőnek
Letisztult formák, nagy üvegfelületek, tágas belső terek és az anyagok kreatív használata – ezek a legfőbb jellemzői korunk egyik legmeghatározóbb építészeti stílusának, a minimálnak, ami iránt hazánkban is kimagasló az érdeklődés. Az igazán jól tervezett és kivitelezett minimalista családi házak száma azonban aránylag csekély. Budapesten épült fel az az ingatlan, ami mérnökeink szerint is az eddigi legjobb tervezések egyike, ami cégünknél megfordult az utóbbi években. A projekt során kiemelt figyelmet fordítottunk a nyitott terek kialakításához nélkülözhetetlen, nagyvonalúan méretezett üvegfelületek kialakítására. Mi kellett ahhoz, hogy ez a kivételes ingatlan megvalósuljon, arról a ház építtetőjével beszélgettünk.
Bővebben
2020 / 10 / 01
Schuco-aluminium-emelo-tolo-erkelyajto-ajto-ablak-nappali-uveg-epiteszet-minimal-house-belter-interior
A keretnélküli tolóajtó szerkezetek építész szemmel
Minden projekt más és más kihívás elé állítja az építészeket és a nyílászárós szakembereket is. Egyik referenciánk koncepciója a szárnyszerűen felnyíló tető és a padló által kifeszített térnek köszönhetően létrejövő korlátlan kilátásra alapul. A maximális transzparencia elérésére elsősorban a filigrán osztású megoldások, valamint a keretnélküli tolószerkezetek jelentettek megoldást.
Bővebben
2017 / 06 / 09
Költő-Kert-alumínium-keret-nélküli-tolóajtó-rendszer-Schüco-77-PD-HI-render-Budapest-minimal-house-2
KAV nyílászárók a Költő Kertben
„Olyat alkotni, ami kicsit szélsőséges, de amihez lehet viszonyulni!”
Bővebben
2021 / 12 / 03
Schüco-alumínium-szellőző-szárny-beépített-falburkolat
Egyedi nyílászárók kiegészítő megoldásai
Alumínium nyílászáró elemekkel a legkönnyebb egyedi homlokzati igényeket kiszolgálni. Köztudott, hogy a könnyűfém alapanyag statikai tudása, kompozitokkal való együttműködése, az akár végletes üvegméretek befogadása, a rendszeranyagok PVC- és fa nyílászárókat megszégyenítő variábilis lehetőségei, homlokzatburkolatokkal megvalósítható rendszerintegritása teszi a piacon egyedülállóvá ezt a termékspektrumot.
Bővebben
2021 / 10 / 14
alumínium-függönyfal-üvegfal-schüco-wicona-fassaden-emelkedő-rising-curtain-wall-íves-curved-glass-jumbo-smoke-exhaust-füstelvezető-pánik-ajtó-panic-door-exterior
Függönyfal alumíniumból
Függönyfal kifejezést többször használjuk a hagyományos, hőhídmentes alumínium portál (ablak) profilból összesorolt, akár több szintmagas üvegfalaira is. Pedig függönyfalnak csak az olyan függőleges és vízszintes bordavázas - épületszerkezet külső palástjára épített - nem teherhordó homlokzatburkolatot nevezhetjük, amelyben legtöbbször üvegpanel kitöltés van, és minden esetben kívülről üvegezzük.
Bővebben
2022 / 05 / 05
optivision-KAV-uvegoptikas-saroksorolt-aluminium-nyilaszaro-telikert
Üvegoptikás alumínium nyílászáró fejlesztés a KAV-tól
Optivison© fejlesztésünk Magyarországon egyedülállónak számít. A kis- és középvállalkozások körében ugyanis rajtunk kívül senki sem fejlesztett családi házra üvegoptikás alumínium nyílászárót. A rendszerünkkel ügyfeleink igényeire szerettünk volna reflektálni: a keret egy síkban helyezkedik el az üveggel, amit a bukó-nyíló funkciójú ablak- és erkélyajtó szerkezet újra gondolásával értünk el. Az így létrejött megoldás lehetővé teszi az üvegszárny hatást, így az Optivison© rendszerek a modern családi házak trendkövető nyílászárói lehetnek.
Bővebben
2018 / 11 / 06
Schüco-alumínium-emelő-toló-erkélyajtó-ajtó-ablak-nappali-üveg-építészet-minimal-house-beltér-interior
Egy időtlen, trendektől és aktuális irányzatoktól mentes ház
Víz és természet közelében épült fel az az ingatlan, amelynek legfőbb jellemzői a teljes átláthatóság, a letisztultság és a harmónia. Az egyedi formákkal, nagyon magas minőségben megvalósuló ház kompromisszummentesen készülhetett el. A folyamatról Pintér Györggyel, a ház tulajdonosával beszélgettünk.
Bővebben
2021 / 11 / 05
Schuco-aluminium-toloajto-PD77-frameless-keret-nelkuli-uveg-uveg-sarok-minimal-design-nappali-belter-interior
Tolóajtó alumíniumból 1.
Alumínium tolóajtó cikksorozatunk részeiben a piacon megtalálható egyenes és tört vonalú üvegfalak tervezési lehetőségeit, működési mechanizmusait és nyitási módjait vesszük górcső alá. Cikkünkben a tolóajtó típusokat vizsgáljuk és két cikkben rendszerezzük mozgatási elv szerint, itt a toló-, emelő-toló, bukva-toló rendszerekre térünk ki alaposabban, majd a következő két cikkben megjelenés és nyitási felületek szerint csoportosítunk.  A harmonika ajtókat ebben a sorozatban nem érintjük, az egy külön fejezet tárgya lesz.
Bővebben
2021 / 11 / 19
Reynaers-alumínium-nyílászáró-nyitott-tolóajtó-3-sínes-emelő-toló-ajtó-minimál-homlokzat-lézervágott-lemez-burkolat-beltér-belsőépítészet-nappali-interior-night
Tolóajtó alumíniumból 3.
Előző cikkünkben a tolóajtók működési fajtái szerinti csoportosítást folytattuk, az emelő-toló és a bukó-toló tolószárnyakból épült termékekkel fejeztük be a korábban megkezdett sort. A következő két cikkben egy másik szemüvegen keresztük vizsgáljuk az alumínium toló megoldásokat, mégpedig nyitási képek szerint, de most a korábbi 3D szimulációink segítségét is megkapjuk a könnyebb értelmezéshez.
Bővebben
2016 / 01 / 01
KAV-Hungária-Alumínium-nyílászáró-gyártás-üzleti-etikai-díj-2016
Üzleti Etikai Díjat kapott a KAV Hungária
Nyert a felelős gondolkodásmód
Bővebben
2022 / 01 / 25
Schüco-alumínium-keret-nélküli-frameless-PD77-AWS75-ASE80-motoros-tolóajtó-függönyfal-curtain-wall-minimal-interior
Keret nélküli nyílászárók egy modern villaépületben
Titkos villa az erdő szélén, ahol a csend és a nyüzsgés találkozik címmel készített kisfilmet az Épitechture, amelyben a KAV Hungária főmérnöke, Mravik Csaba és Finta Csaba, az MYD2 vezető tervezője mutatja be egyik referencia projektünket.
Bővebben
2017 / 10 / 26
Schuco-aluminium-ablak-emelo-tolo-ajto-alakos-geometria-fuggonyfal-homlokzat-burkolat-ferde-teto-burkolat-uveg-epiteszet-kulter-exterior
Ismét ALUTA Nívódíjat kapott a KAV
A KAV zugligeti családi ház referenciájának különleges homlokzatáért, az ott végzett szakmérnöki tervezésért és kivitelezésért vehette át a 2017. évi ALUTA Nívódíjat a “kisprojekt” (azaz lakóépület) kategóriában.
Bővebben
2021 / 10 / 29
alumínium-nyílaszáró-ablak-ajtó-tolóajtó-keret nélküli-üveg-üvegszerkezet-Schüco-Reynaers-szakági-tervezés-műszaki előkészítés-mérnökiroda
Alumínium nyílászáró ajánlati kultúrája itthon
Alumínium nyílászáró piac karakteres sajátosságai az ár-érték alapján történő termék- és szolgáltatás szelekció. A magyarok viszont általában árat akarnak venni és nem terméket, tulajdonképpen ez a mi közép-európai brandünk. De mi alapján döntenek a magyar építkezők, és mi a helyzet külföldön? A KAV-nak milyen tapasztalatai vannak az árajánlati kultúra területén?
Bővebben
2022 / 03 / 17
Schüco-alumínium-függönyfal-FW50-tolóajtó-Reynaers-slider-door-terasz-emelő-toló-ajtó-üvegfal-CLT-1
Alumínium nyílászáró rendszerek egy golf club bővítésénél
A KAV munkatársai szinte az első ceruzavonástól együttműködtek a Kroki Studióval a Continental Golf Club bővítésével kapcsolatos munkálatok során. Így az exkluzív épületen többek között közösen tervezett tartószerkezet, egyedi reteszelt sorolás, felülvilágító csatlakozás is megvalósult. A közös munkáról, arról, hogy milyen egymás gondolatára építve dolgozni és a projekt érdekességeiről Göde Andrással, a Kroki egyik alapítójával beszélgettünk.
Bővebben
2023 / 03 / 06
Reynaers-alumínium-emelő-toló-ajtó-üvegfal-beépítés-munkaközi-állapot-KAV-kivitelezés
Skandináv ihletettségű ház a Balatonfelvidéken
Egy révfülöpi ház, melynek nyílászáróit a KAV készítette. Zsuzsi házának építését ráadásul többen zárt facebook csoportban is követhetik. A ház tulajdonosával kivitelezésről, szakemberválasztásról beszélgettünk.  Bár a 21. században elsőre nem gondolnának, hogy erre külön ki kellene térni, de végül azt is érintettük, miként fogadják az építőiparban, ha egy nő fogja egybe az építkezést.
Bővebben