INFORMÁCIÓ ÉS AJÁNLATKÉRÉS
INFORMATION AND QUOTATION
Vissza
Kezdőlap > Hírek > Az etikus működés a KKV-kat is az élvonalba emeli

Az etikus működés a KKV-kat is az élvonalba emeli

Mallet, legal code and scales of justice. Law concept, studio shots
2017 / 12 / 20

Az etikus működés a nagyvállalati szektor után egyre fontosabb szerepet kap a kis- és középvállalkozások körében is. Ezek a cégek nemcsak ügyfeleik és beszállítóik érdekeit, hanem környezetük és munkavállalóik szükségleteit is figyelembe veszik. Tevékenységükkel és hozzáállásukkal példát mutatnak, s erősítik a bizalmat is. Ez a hozzáállás a hosszú távú működés, a gazdasági stabilitás alapját jelentheti, ráadásul az Y és Z generációs munkavállalók is szívesebben választanak etikusan működő munkahelyeket.

Globálisan jellemző tendencia, hogy a fogyasztók mellett a munkavállalók is egyre tudatosabbak, előnyben részesítik az etikus cégek termékeit és szolgáltatásait, s ha tehetik, ilyen alapokon működő munkahelyen dolgoznak. A különböző elemzések pedig kiemelik: az etikus működés a fenntartható gazdaság alapját képezik. Magyarországon a kétezres évek elején jelent meg – kezdetben főleg a nagyvállalati szektorban – a CSR tevékenység, vagyis a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának beépítése a működési modellbe. Ez akkoriban leginkább támogatást, szponzorációt, közösségi szerepvállalást jelentett, majd az etikus vállalati kultúra fontossága is előtérbe került. Mára az etika összekapcsolódott az átláthatósággal is: még egy profitorientált vállalkozás is csak akkor lehet hosszú távon sikeres és fejlődőképes, ha a környezet és a vele kapcsolatban lévő társadalmi csoportok elvárásait is figyelme veszi. A cél érdekében mindenen átgázolni aspektus helyett a közösségi összefogás és a fenntarthatóság kerül előtérbe.


A kis- és középvállalkozások szempontjából is egyre gyakrabban merül fel az etikus működés fontossága. A Budapesti Gazdasági Egyetemen létrehozott Budapest LAB Vállalkozásfejlesztési Központ idén például hosszú távú kutatási programot indított a magyarországi családi vállalkozásokról. Ennek első eredményei azt mutatják, hogy önbevallás alapján a cégek 71,4 százaléka egy ötös skálán a legmagasabb szinten felelősnek, etikusnak tartja. A cégek 56 százalékánál létezik olyan intézkedés, melynek célja a környezet megóvása, s 55 százalékuk támogat valamilyen társadalmi célt, szervezetet. De az etikus működés alappillérei lehetnek a lojális légkör, az összetartozás, a helyi kezdeményezések támogatása, az edukáció, az elégedett partner- és ügyfélkapcsolatok, a tisztességes adózás és az átlátható jogi folyamatok is.


Talán az építőiparban gondolnánk legkevésbé jellemzőnek, hogy az etikus működés már egy cég alapításakor is az egyik legfontosabb cél lehet. Lovász Károly, az alumínium nyílászárókat, üvegfalakat és árnyékolókat tervező, gyártó és kivitelező KAV Hungária Kft. ügyvezető igazgatója közel 20 éve dolgozik az építőiparban. Szerinte az etikus üzleti modell az, ami a szektorban biztosíthatja, hogy egy cég ne két-három évet éljen, s ne klasszikus pénzkereseti társaságként üzemeljen, hanem valódi, értékálló és értékteremtő vállalkozásként. Ennek az alapja pedig az ígéretek betartása. „A KAV-nál ha vállalunk valamit, azt mindig betartjuk, legyen szó pénzügyi vállalásról vagy az ügyfélnek tett ígéretről. A családi házas szférában dolgozunk, így nem cégekkel, hanem magánemberekkel állunk kapcsolatban, ebben a körben ez a modell talán még jobban működik. A mi megbízóink nem terméket, hanem szakértelmet és szolgáltatást keresnek. Olyan vállalkozót akarnak, akiben maximálisan megbízhatnak. A mi ügyfelünk még hosszú évek múlva is ki tud velünk cseréltetni egy üveget. A cégem jelenlegi sikerét abban látom, hogy egy egészen egyedi morális értékrend alapján dolgozunk egy olyan vevőkörrel, aki ezt értékeli.”


Bármilyen méretű cégről vagy vállalkozásról legyen szó, ma már fontos szem előtt tartani, hogy a profitszerzés mellett a tisztességnek, a fenntarthatóságnak, a társadalmi felelősségvállalásnak is kiemelt szerepet kell kapnia a működési modellben, ha egy valóban sikeres, példamutató, a munkavállalók számára is vonzó vállalati képet szeretnénk kialakítani.

Szerző
Magócsi Anikó
TovábbiHírek
01
020
2021 / 10 / 01
alumínium-nyílászáró-gyártás-ablakgyár-ablakgyártó-üzem-raktár-tárolás-üveg-üvegragasztás
Alumínium ablak ár meghatározó elemei 3
Mindenki szeret teljes körű, részletes és minden variációt biztosító árajánlatot kapni. A KAV eddig is sok saját fejlesztésű ajánlati formátumot alkalmazott, most tartunk a 4.2 verziónál, ennek mintegy kilenc éves evolúcióját több szolgáltatás- és termékbővülés, beszállítói és alvállalkozói változás indukálta. De mit is kell tartalmazzon egy árajánlat és mi kell ahhoz, hogy helyes tartalmú, valamint mindenre kiterjedő legyen? Milyen ajánlati elemek láttán lehetünk biztosak abban, hogy nem lesz meglepetés?
Bővebben
2017 / 10 / 30
Schüco-alumínium-tolóajtó-ablak-emelő-toló-KAV-üveg-üveg-sarok-Schlotterer-80D-raffstore-minimal-house-kültér-udvar-medence-terasz-exterior
Örökpanorámás minimál ház Budán
Beszélgetés az építtetővel
Bővebben
2017 / 05 / 10
Investors-In-People-2o17-Magyarország-KAV-Hungária-kft-díjátadó-csoportkép
Magyarország legkiválóbb vállalatai között a KAV
Az Innováció és folyamatos tökéletesítés, valamint Az elismerés kultúrája kategóriákban is díjazták a KAV Hungáriát a Magyarország Legkiválóbb Vállalatai Programban.
Bővebben
2021 / 12 / 03
Schüco-alumínium-szellőző-szárny-beépített-falburkolat
Egyedi nyílászárók kiegészítő megoldásai
Alumínium nyílászáró elemekkel a legkönnyebb egyedi homlokzati igényeket kiszolgálni. Köztudott, hogy a könnyűfém alapanyag statikai tudása, kompozitokkal való együttműködése, az akár végletes üvegméretek befogadása, a rendszeranyagok PVC- és fa nyílászárókat megszégyenítő variábilis lehetőségei, homlokzatburkolatokkal megvalósítható rendszerintegritása teszi a piacon egyedülállóvá ezt a termékspektrumot.
Bővebben
2023 / 04 / 26
Schuco-aluminium-nyilaszaro-karbon-elleni-harca-2023
BAU MESSE 2023, avagy az építőipar harca a karbon ellen
A „BAU 2023” építőipari szakkiállítást 2023. április 17-22. között rendezték meg Münchenben. A seregszemle kontinensünk legnagyobb és legjelentősebb építőipari rendezvénye, amely kétévente ad útmutatást a tervezési és építési technológiák, az építőanyag-gyártás, valamint a szereléstechnika spektrumaiban. A KAV Hungária nyolc mérnököt küldött Németországba, hogy a hasznosítható információkat feldolgozva gondolja újra a hazai és külföldi értékesítési startégiáját.
Bővebben
2018 / 02 / 15
sandor-fegyverneky
A homlokzat nem magánügy
Úgy látom, ennél a cégnél van egy őszinte akarás arra, hogy jót csináljanak. Van egy precíz vállalatvezető, aki ráadásul tényleg a lehető legjobbat akarja létrehozni, s ez a tenni akarás átragad az egész cégre. És ezt látja a vevő is.
Bővebben
2019 / 04 / 26
Schüco-alumínium-bejárati-ajtó-ujjlenyomat-olvasó-fogantyú-KAV-minimal-house-beltér-előtér-előszoba-interior
Miért érdemes alumínium bejárati ajtót választani?
Egy ház építése vagy felújítása során az építtetőkben és az építészekben is felmerülhet az a kérdés, hogy mikor érdemes az alumínium bejárati ajtó mellett dönteni. A tartósság mellett a legfőbb érv az lehet, hogy az alumíniumból olyan méretek és megoldások valósíthatók meg, amit sem a fa, sem a műanyag nem tesz lehetővé.
Bővebben
2021 / 11 / 12
Schuco-aluminium-ASE80-toloajto-egy-sines-minimal-interior
Tolóajtó alumíniumból 2.
Az emelő-toló mechanizmus lényege, hogy az egy profillá egyesített egy-, két- vagy három sínes alumínium vagy kompozit tokkeret sarokmerev sarkokkal körbe fut (alul, felül és oldalakon), a fix üvegpaneleket tokba vagy szárnyakba építjük bontható megoldással, akár egymás mellé sorolva szintmagas méretben mintegy végtelenítve a homlokzatot.
Bővebben
2018 / 03 / 12
Schüco-alumínium-tolóajtó-ablak-emelő-toló-KAV-üveg-üveg-sarok-Schlotterer-80D-raffstore-minimal-house-kültér-udvar-medence-terasz-exterior-6
Minden ingatlant eladnak egyszer
A személyes mérnöki igényfelmérés mára cégünk védjegyévé vált. Ezzel a folyamattal segítjük azt, hogy ajánlatkérő ügyfeleink objektív és letisztázott követelményrendszer alapján tudjanak a nyílászárók kérdésében dönteni.
Bővebben
2022 / 07 / 13
Jansen-acél-nyílászáró-beltéri
Nagyméretű, látványos nyílászáró rendszerek acélból
A KAV az acél homlokzati és beltéri nyílászárók gyártásával tovább szélesíti termékpalettáját. A JANSEN acél rendszerek gyártásánál beszállító partnerünk, az Alukönigstahl. Az acél rendszerelemek lehetőségeiről és tulajdonságairól Tornóczky Mónika építészmérnökkel, a JANSEN rendszerek termékmenedzserével beszélgettünk. Célunk, hogy segítséget nyújtsuk ennek a széles felhasználói bázissal rendelkező termékkör megértéséhez.
Bővebben
2017 / 09 / 05
Schüco-alumínium-tolóajtó-ablak-emelő-toló-KAV-üveg-üveg-toldás-Schlotterer-80D-raffstore-minimal-house-kültér-udvar-gyep-fű-terasz-exterior
Nem a mának építünk, hanem a jövőnek
Letisztult formák, nagy üvegfelületek, tágas belső terek és az anyagok kreatív használata – ezek a legfőbb jellemzői korunk egyik legmeghatározóbb építészeti stílusának, a minimálnak, ami iránt hazánkban is kimagasló az érdeklődés. Az igazán jól tervezett és kivitelezett minimalista családi házak száma azonban aránylag csekély. Budapesten épült fel az az ingatlan, ami mérnökeink szerint is az eddigi legjobb tervezések egyike, ami cégünknél megfordult az utóbbi években. A projekt során kiemelt figyelmet fordítottunk a nyitott terek kialakításához nélkülözhetetlen, nagyvonalúan méretezett üvegfelületek kialakítására. Mi kellett ahhoz, hogy ez a kivételes ingatlan megvalósuljon, arról a ház építtetőjével beszélgettünk.
Bővebben
2023 / 06 / 15
aluminium-fuggonyfal-uvegfal-schuco-wicona-fassaden-emelkedo-rising-curtain-wall-ives-curved-glass-jumbo-smoke-exhaust-fustelvezeto-panik-ajto-panic-door-exterior-panormaic
Idén is ALUTA nívódíjas lett egy KAV épület
Az elmúlt évek sikerei után idén is díjazták a KAV-ot a magyar alumínium nyílászáró- és homlokzatgyártók egyetlen elismerésén. Az ALUTA Nívódíjjal „kisprojekt” kategóriában a Felhő utcai Református Óvoda különleges alumínium nyílászáró megoldásait ismerték el. A projekt legkülönlegesebb eleme a felső íveiben is tört, több mint 700 egyedi térszöggel rendelkező függönyfal.
Bővebben
2022 / 08 / 18
Az üvegszerkezetek építészeti tervezése speciális szaktudást igényel
Az üvegszerkezetek építészeti tervezése speciális szaktudást igényel
Bár az egyik legkorszerűbb homlokzati elem az üveg, a tervezési folyamat során számos probléma adódhat, ha nem megfelelő módon átgondolt üvegszerkezetek alkalmazására kerül sor. Hogy mitől különlegesek az üvegszerkezetek, és miért fontos, hogy már a tervezés során hozzáértő szakági tervezők foglalkozzanak ezekkel az épületelemekkel, arról Stocker György Mihály, okleveles építészmérnökkel, a BME Építőmérnöki Kar egyetemi docensével, az ALUTA-alelnökével beszélgettünk.
Bővebben
2017 / 06 / 09
Költő-Kert-alumínium-keret-nélküli-tolóajtó-rendszer-Schüco-77-PD-HI-render-Budapest-minimal-house-2
KAV nyílászárók a Költő Kertben
„Olyat alkotni, ami kicsit szélsőséges, de amihez lehet viszonyulni!”
Bővebben
2019 / 08 / 29
Schüco-alumínium-keret-nélküli-tolóajtó-frameless-slide-door-porsche-design-PD77-minimal-house-exterior-lemezburkolat-lemez-homlokzat-panel
Egy okos háznál a termék kiválasztása a kulcskérdés
Egy új építésű ingatlannál a nyílászárók szempontjából az egyik legfontosabb kérdés, hogy a leendő lakók szeretnének-e épületfelügyeleti rendszert a házba, hiszen a tervezés során minden megoldást ehhez kell igazítani. A mai rendszereknél ugyanis a rendszerspecifikus csatlakozóegységeket és kiegészítő modulokat már úgy kell tervezni és elhelyezni, hogy azok teljesen rejtve maradjanak.
Bővebben
2020 / 08 / 05
Andrey-Klymenko-Reynaers-Aluminium
A célunk a folyamatos növekedés
A belga székhelyű Reynaers Európa piacvezető vállalata a fenntartható és innovatív alumínium nyílászáró-rendszerek fejlesztése és forgalmazása terén. A világszerte ismert cég minden más piacon is a legmeghatározóbb szereplők közé tartozik. A KAV-val az izlandi Marriott Hotel Edition homlokzati megoldásainak kivitelezése volt az első nagy közös projektjük, amit azóta több együttműködés követett. Sajátos cégkultúrájuk meghatározó pillérei a fenntarthatóság, az innováció és az egyedi igényekre szabott megoldások. A legfontosabb irányokról és fejlődési lehetőségekről Andrey Klymenkóval, a Reynaers Aluminium közép-kelet-európai vezetőjével beszélgettünk.
Bővebben
2022 / 11 / 17
Rotterdam-tarsashaz-udvari-homlokzati-reszlete-a-viz-fele
Cölöpökre épített középkori világ az üvegtornyok árnyékában
Az ALUTA - mint a hazai alumínium homlokzatépítők és nyílászáró gyártók egyetlen hazai szakmai egyesülete - minden évben szervez bel- és külföldi tanulmányutakat tagjai számára. Idén a közel 18 millió lakosú Hollandiába vezetett a külföldi utunk, mely során kiváló szervezéssel sikerült jelentős mennyiségű különleges épületet meglátogatnunk. Csapatunk Amszterdam és Rotterdam városait vette górcső alá, mely során az európai és a gyarmati történelem, a művészettörténet és a mérnökkultúra máshol nem látható egyvelege tárult a szemünk elé. Ha cölöpre épített városról beszélünk, legtöbbször mindenkinek Velence jut az eszébe. Pedig Amszterdam is így épült, mi több, így épül ma is. A jórészt tengerszint alatti autómentes belváros hajózható csatornákkal szabdalt kajla középkori házsorai, mint egymásra borult részeg gyufás skatulyák mutatják sok száz éve büszke arcukat a történelmi viharoknak. Túlélték a tűzvészeket, a pestist és az árvizek sokszori támadását, és tessék itt vannak sok száz éve. Azt súgják a ferde falak, hogy így kell az értéktelen mocsár helyén mérnöki tudással gátakat és csatornákat, raktárakat és egy jól lakható várost, hova tovább országot építeni.
Bővebben
2021 / 06 / 22
Szabados-András-KAV-Hungária
Egyedi alumínium nyílászárók exkluzív családi házakon
Magas minőségű alumínium nyílászáró rendszerek kapcsán az ügyféligényeket felismerni, és azokra megoldásokat találni a KAV Hungária egyik legfőbb védjegye. Szabados András, cégünk projekt koordinátora sokszor hónapokon keresztül együtt gondolkodik az építésszel és a megbízóval, hogy olyan egyedi nyílászáró és homlokzati megoldások jöjjenek létre, melyek funkcionalitásukban és megjelenésükben is teljesítik az ügyfelek vágyait.
Bővebben
2021 / 10 / 21
aluminium-fuggonyfal-uvegfal-schuco-wicona-fassaden-emelkedo-rising-curtain-wall-ives-curved-glass-jumbo-smoke-exhaust-fustelvezeto-panik-ajto-panic-door-exterior-panoramic
Alumínium függönyfal ívekkel, nagy méretű üvegfelületekkel
A svábhegyi Református Óvoda alumínium nyílászáró gyártási és telepítési munkáiban az egyik legnagyobb kihívást a tervezés jelentette, hiszen több mint 700 egyedi térszöget kellett kiszámolni a nemcsak alapjaiban szegmensíves, hanem elemei alsó és felső éleiben is tört, alumínium függönyfal megvalósításához. A folyamatról Erdélyi Zoltánnal, a KAV senior mérnökével beszélgettünk.
Bővebben