A koronavírus-járvány megfékezése miatti intézkedések nem várt helyzeteket teremtettek életünk és a gazdaság szinte minden területén. Hogyan lehet ebben a helyzetben versenyhelyzetet kibíró, proaktív és megoldásra törekvő, mégis hatékony eljárásokat bevezetni az ügyféligények kiszolgálásának érdekében? A KAV-nál történt változásokról Lovász Károly, a cég ügyvezetője számol be.
A KAV-nál a gyártás-előkészítés egyes fázisain, a külön végezhető mérnöki munka bizonyos lépésein kívül minden munkafolyamat emberi találkozással és kontaktusokkal jár. Ebbe beletartozik az építész és ügyfélkapcsolati egyeztetés, a kalkuláció vagy az előkészítés szakaszában a kollégák szoros, egymásra épülő együttműködése, a fejlesztési meetingek, de a kisbéri üzemi összeszerelésnél, a ki- és beszállításoknál és a helyszíni telepítésnél is elkerülhetetlen a személyes jelenlét. Ebben a példa nélküli helyzetben sem pánikoltunk, hanem igyekeztünk a lehető legpraktikusabban és legprogresszívebben reagálni. Amennyire lehet különválasztottuk az összes belső folyamatunkat, bizonyos lépések között megszakítottuk a fizikai kontaktust. Ennek bevezetésében nagyon sok segítséget nyújtott, hogy a KAV-os munkatársak a munkájuk során, a versenytársaknál megszokottól sokkal nagyobb rugalmasságról tesznek tanúbizonyságot, így egyénileg és csoportosan is könnyebben le tudják követni a változásokat. Amit lehet kiszerveztünk otthoni munkavégzésre, nyilván plusz informatikai erőforrás bevonása mellett. Ebben sokat segített, hogy a cégen belül az alumínium nyílászáró gyártásához beszerzett új üzemi berendezések mellett az informatikai hátteret is folyamatosan fejlesztettük. Például a hagyományos számítógép-hálózat infrastruktúra bővítése mellett – létszámunkhoz képest proaktív módon – új vállalatirányítási rendszer bevezetését kezdtük meg egy pár hónapja, ami megkönnyíti a Budapest és Kisbér, vagyis az ügyfélkapcsolat-beépítés szervezés, valamint az előkészítés-gyártóüzem közötti információáramlást. Sokkal könnyebbnek és lassabbnak képzeltem az ERP-rendszer éles bevezetését, de úgy alakult, hogy most van itt az ideje a teljes centralizációnak. Bizonyos kollégáknál munkafolyamatokat és feladatköröket is változtattunk (néhol csökkentettünk, néhol bővítettünk), ezzel is igyekeztünk megelőzni a bajt.
Részben igen, hiszen az idősebb kollégákat megpróbáljuk a személyes jelenlétet igénylő munkafolyamatokból kivenni, de vannak olyan munkatársaink is, akiknek vagy a velük együtt élőknek gyengébb az immunrendszere, őket sem szeretnénk kitenni a kockázatoknak, amit most az irodai vagy az üzemi bejárás jelent. De fontos szempont volt, hogy az otthoni munka és az azzal járó informatikai lehetőség kapcsán is átgondoltuk, ki mit tud a leghatékonyabban elvégezni. Így olyan kollégák például, akik egyébként az építkezéseken dolgoznak, most részben gyártás-előkészítő feladatokat is végeznek a meglévő feladatkörükön túl, bár némileg csökkentve is annak korábbi határait. Számítunk arra is, hogy lesz egy időszak, amikor le kell állnunk az üzemi termeléssel is, ahogyan az Olaszországban történt.
Már a vírus kezdeti szakaszában, amikor Magyarországon talán még beteget sem jelentettek, végiggondoltuk a higiéniai szükségleteinket, és elkezdtük a védekezéshez szükséges eszközök beszerzését. Úgy érzem, hogy a budapesti irodai környezetünknél sokkal korábban elkezdtünk felkészülni az előttünk álló időszakra, mint azt máshol hallani lehetett. Új belső szabályokat hoztunk például a teljes elkülönítésre, egy ember – egy iroda – egy nap elv. Eszközök (pl. nyomtatások) szempontjából is elválasztottuk az irodákat, nincsenek már közös étkezések. Nem állhatunk meg az egyeztetésekkel, az értekezletekkel, a tervezőkkel való kapcsolattartással, az ügyfelek igényfelmérésével, az értékesítéssel. Kisbéren az üzemben sokkal nagyobb közös légterek vannak. Ott megpróbáljuk a gyártásvezérlést home office megoldással működtetni, vagy felcserélt munkarendet alkalmazni. Leültünk a kollégákkal, és megbeszéltük, hogy leálljunk-e, ők amellett voltak, hogy szigorúbb szabályokkal, de végezzünk termelést addig, ameddig tudunk. A beszállítók is próbálják teljesíteni a megrendeléseinket, reméljük ez hosszú távon is így fog maradni. Természetesen, ha helyzet megköveteli, akkor az üzemben erre teljes leállással fogunk reagálni.
Az elmúlt két hétben sok mindenre felkészültünk, kérésemre a járványügyi helyzetet komolyan vevő szellemi foglalkozású kollégáim egyéni cselekvési tervet készítettek, amit megosztottunk egymással, így mindenki tudja, ki mire képes, miben jó, miben tud rugalmasabb lenni. Bíznak egymásban és a cégben, a közösen létrehozott platformunkban. Látványos, ahogyan a folyamatok átláthatósága biztonságérzetet ad mindannyiunknak. Fantasztikus megélni azt, ahogy a kollégák lereagálják ezt a helyzetet, és az az érzésem, nem azért teszik, mert féltik a munkahelyüket, hanem azért, mert bíznak abban, hogy jobban is ki lehet jönni ebből a helyzetből, mint ahogyan belementünk.
Vezetőként én is azt érzem, erősebben fogunk kijönni ebből a helyzetből, mind az anyagi, mind pedig a szakmai előmenetelünket illetően. Tekintettel arra, hogy a cégünk előkészítésében, szakmai specializációban, de a saját fejlesztett termékei okán is „fejnehéz” – vagyis nagyon magas a gyártás-előkészítési igényünk, sokkal precízebben, több rajzanyaggal és kommunikációval végezzük az előkészítési munkát –, ezért ezt az időszakot pozitívan tudjuk abszolválni, mert egy üzemleállás esetén ezekkel a folyamatokkal jelentősen haladni is tudunk, nincs elvesztegetett idő. A gyártási oldalon is előkészítettük annyira a folyamatokat, hogy egy leállás után, elég hamar be tudjuk hozni a lemaradást, bízom kollégáim tudásában és tenni akarásában. Mindannyian azon mesterkedünk, hogy megőrizzük a cég erősségeit, és úgy álljunk hozzá ehhez az időszakhoz, hogy képesek leszünk nyertesen kijönni belőle.
Ameddig folyamatosan tudunk gyártani és kiszállítani a házainkra, addig folynak a kivitelezéseink, erről a saját csapatunkkal és az alvállalkozóinkkal is naponta egyeztetünk. A visszajelzések alapján vannak olyan építkezések, ahol központilag leállítják a helyszíni és beszállítási munkát, mások a kormányzati intézkedések alapján mérlegelnek erről. Mindenki eltökélt abban, hogy a házakat be kell fejezni, a Megrendelő bízik bennünk és ennek meg kell felelnünk. Eltolt munkarenddel, fizikailag kellő távolságot tartva, sokkal kevesebb egy légtérben történő munkavégzéssel próbáljuk a beépítési helyszínen végezni a dolgunkat. A kivitelezés területén a segédanyag, a vasalatok beszállításának biztosítása egy kérdéses pont, de igyekszünk minél nagyobb tartalékokat képezni, ezért átalakítottuk a rendelési ás raktározási folyamatainkat is.
Szerintem a pánik a legrosszabb vezetői reakció ebben a helyzetben. Én magam is hallom, látom, és a pályáztatott pozícióinknál érzékeljük is, hogy hirtelen óriási lett a mozgás a munkaerő piacon. Látjuk, hogy az építőipar elbocsátásokkal próbál hirtelen reagálni. Építésvezetői, beépítői vagy előkészítő feladatkörökre finoman szólva nem volt korábban tolongás nálunk, bár magasra is tettük a lécet, most azonban napi szinten kapok önéletrajzokat. Én felelős cégvezetőként úgy vélem, az nem megoldás, ha egy viharban elkezdem kidobálni a hajóból az azt üzemeltető embereket. A kollégák hozzáállása, a cégben felépített módszertanok, a kapcsolatok, a reményeim szerint irányukba is bővülő hatásos és könnyítő Kormányzati lépések mind-mind olyan jeleket sugároznak folyamatosan felém, hogy a KAV akkor is túl fogja élni ezt az időszakot, ha hosszú ideig ilyen helyzetben áll a gazdaság vagy az építőipar. Úgy érzem, aki most észnél van, nem épít le. Megpróbálja megőrizni a meglévő létszámot, ha kell, átstrukturálja a folyamatokat, leül az embereivel és megbeszéli velük a helyzetet akár új alapokra helyezve korábbi megállapodásukat, így nyertesen jön ki ebből az időszakból. Másképp hogyan oldja meg az újraindulás utáni felfutás kezelését egy cég? De nézzük csak munkavállalói oldalról: helyreállás után melyik munkavállaló menne olyan céghez szívesen dolgozni, ahol az első nehéz pillanatban kirúgták az embereket?