INFORMÁCIÓ ÉS AJÁNLATKÉRÉS
INFORMATION AND QUOTATION
Vissza
Kezdőlap > Hírek > KAV – Odafigyelünk arra, hogy a megrendelő mit szeretne megvalósítani!

KAV – Odafigyelünk arra, hogy a megrendelő mit szeretne megvalósítani!

Hégli-Henriette-KAV-Hungária-Iroda-munka-2
2020 / 06 / 11

A KAV csapata folyamatosan bővül, jelenleg is több pozícióra keresünk munkatársakat. Hégli Henriette közgazdász végzettséggel, ügyvezetői és ingatlanértékesítői pályafutás után tavaly júliusban érkezett a cégünkhöz. Projekt koordinátorként ő felel az egyedi árajánlatok készítéséért. Ahhoz, hogy a feladatát a lehető legoptimálisabban tudja ellátni, az indulás első pár hetében egy gólyaprogramban vett részt, amelynek keretében részletekbe menően, a cég működésének minden területére kiterjedően ismerte meg az egyes munkafolyamatokat, az egyedi nyílászárók piacát, a KAV-os gondolkodást.

Hogyan találtál rá a KAV-ra, és mi volt számodra az érdekes ebben a kihívásban?

Egy személyes ismeretségnek köszönhetően kerültem a KAV-hoz. Közgazdászként végeztem, több mint egy évtizedig voltam egy svájci tulajdonú adatfeldolgozó cég ügyvezetője, ahol a vállalatvezetés minden területét felölelően természetesen a pénzügyekkel (cash flow, likviditás) is sokat foglalkoztam. Egyszerűen fogalmazva a cég alapját képező „számok” tervezése, létrehozása és nyomonkövetése a mindennapjaim állandó feladatai közé tartozott. Majd egy ingatlaniroda vezetője lettem, ahol egyértelműen az értékesítés került fókuszba.  Lovász Károlyt, a cég ügyvezetőjét egy ingatlanvétel kapcsán ismertem meg. 2019 nyarán – ma már azt mondom sorsszerűen – ismét találkoztunk. Ekkor említettem neki, hogy az ingatlanértékesítői pálya lefelé ívelőben van, ezért váltáson gondolkodom. Igazából csak jeleztem neki, hogy nyitott vagyok bármi újra, amire a képzettségeim alapján alkalmasnak találom magam. Két nappal később felhívott, hogy aktuális-e még a keresésem, mert szívesen látna a KAV-nál projekt koordinátori pozícióra. Ez júniusban történt  és nem sokkal később, július harmadik hetében már el is indult az új kihívás az életemben. A munkaviszony létrejötte előtt Károly egy személyes beszélgetés alkalmával elmesélte a cég történetét, bemutatta, hogy mivel is foglalkozik a KAV, és részletezte, hogy milyen feladatok várnának rám. Éreztem a lendületet magamban, az újdonság varázsát, tudtam, hogy itt a helyem. Az alkalmasságom szempontjából annyit tudtunk mindketten, hogy az ingatlanos múltamnak köszönhetően ingatlan alaprajzot tudtam értelmezni, a pénzügyi rálátásaim megvoltak, a számok világa közel állt hozzám. De ezen felül – kis túlzással élve – egy új szakmát kellett megtanulnom. Jól esett, hogy hitt bennem! Most is mosolyogva gondolok vissza egyik, tipikusan az ő könnyedségét visszaadó mondatára: ha nem vagy nagyon láma, menni fog!

Mivel támogatták a KAV-nál ezt a tanulási folyamatot?

Az első hat hétben egy rendkívül összetett, egészen az alapoktól induló betanulási folyamat várt rám. Nem hiába nevezték gólyaprogramnak! Elsőként bemutatták a céget és az üzletpolitikát. Ezután megismertem az alumínium világát; az ebből az alapanyagból készült nyílászárók teljes palettáját, az alumínium bejárati ajtók sokszínűségétől kezdve – mint például a forgóajtó vagy a szárnyra lemezelt ajtó – a keretnélküli tolóajtó rendszereken át egészen a minimál ablakokig. Megtanultam az egyes beszállítók profilrendszereit, a műszaki tudnivalók kimeríthetetlen tárházát. Rálátást nyertem a nyílászárókhoz kapcsolódó minden egyéb szakterületre, mint az üvegek minőségei, sokoldalúságuk; az automatizálás; az árnyékolástechnika; a tartozékok, azaz a   kilincsek, fogantyúk; a felületkezelési eljárások; a gyártás körüli, az árajánlathoz szükséges tudnivalók, valamint a kalkulációhoz használt egyes szoftverek.  Gyárlátogatásban is volt részem, ahol gyakorlati oldalról is megismerhettem a termékek előállítását. Még a beszállítóinknál is tettünk személyes látogatást.  Ahogy mindebből látszik, a betanulási program feltárta az egész szakmai palettát.  Projekt koordinátorként feladatom az árkalkuláció, az ajánlat elkészítése a megrendelő részére. Azaz a tervezők által papírra vetett megrendelői igények számokban történő prezentálása.  Ehhez a hozzáértésem megvolt, de a szintén nélkülözhetetlen speciális szakmai háttértudás, a műszaki rálátás szinte teljes mértékben hiányzott. Pontosan ezt kaptam meg a gólyaprogram által.

Az árajánlattételi folyamat nagyon egyedi a KAV-nál. Miben rejlik a specialitása?

Az árajánlat az első komplett dokumentum az ügyfél felé. Gyakorlatilag ez cégünk bemutatkozó dokumentuma, ennél fogva nagy jelentőséggel bír. Egyedisége a komplexitásában rejlik, rendkívüli módon összetett. Tartalmaz minden tevékenységet, mozzanatot, felhasznált anyagot, időt; teljeskörű szolgáltatást, amit a nyílászárók gyártásától kezdődően egészen annak beépítéséig cégünk megrendelés esetén vállal. Segítségével a megrendelő teljes részletességében rálát arra, hogy az elképzelt nyílászáróinak megvalósulása miként néz ki a számok tükrében. A kalkuláció komplexitásában a megrendelő azt az előnyt élvezheti, ami a KAV gondolkodásának egyik alapja, nevezetesen, hogy nem okozunk meglepetéseket, azaz már a „bejáratnál” tájékoztatni kívánjuk leendő ügyfelünket arról, hogy az árajánlat minden szükséges információt tartalmaz, és megrendelés esetén abban a későbbiek folyamán sem lesz változás.  Mi nem azok vagyunk, akik valahol félidőben jelentjük ki, hogy valamivel még számolni kell. Már a kezdet kezdetén korrekt, átlátható és mindenre kiterjedő ajánlattal dolgozunk.

„Minden problémára találunk megoldást” és „engedd el, amit a lehetőségeidről eddig gondoltál” – ezek a fő hívószavai a KAV-nak. Hogyan tapasztaltad meg ezt a szemléletet a cégnél?

Szerintem ez leegyszerűsíthető azokra a fogalmakra, hogy legyél ott, legyél vele, hallgasd meg! Azaz kellő időt szentelünk potenciális megrendelőnkre, meghallgatjuk őt, odafigyelünk rá, megértjük, amit szeretne. Individualitás! Látjuk, érezzük, megismerjük az egyéniségét, ami egyébként visszatükröződik az épülő ingatlan stílusából is.  A megfogalmazott elképzelésekből mi már tudjuk, hogy „mi akar megszületni”. Ehhez hozzáadva minden szakmai tudásunkat, a megvalósíthatóság határait feszegetve hozzuk ki azt a maximális eredményt, ami a lehető legteljesebben ad választ az igényeire. Így születik egy olyan megoldás, amiről a megrendelő akár álmodni sem mert. Alapattitűd nálunk, hogy amennyiben kapacitásunk engedi és a cégimázshoz illeszkedőnek gondoljuk, semmilyen feladatra nem mondunk nemet. Szeretjük azt hangoztatni, hogy nem ismerjük a lehetetlent. És ez így is van. Ezt életszerűen úgy kell elképzelni, hogy amikor elénk kerül egy projekt tervanyaga tele tervezői kreativitással, elképesztően egyedi ötletekkel, sok-sok új szakmai gondolatisággal, akkor nálunk rögtön 3-4 munkatárs is beintegrálódik a folyamatba annak érdekében, hogy a megvalósíthatósága kikristályosodjon. Mindez természetesen még árajánlat adás előtt történik.

Milyen csapatba kerültél?

Olyan ez a csapat, melynek minden egyes tagja, egyénisége hozzájárul az előbb említett gondolatisághoz. Részemről a legfőbb motiváció azt érzékelni, azzal szembesülni, hogy a cég egy olyan vivőerővel, egy olyan tulajdonossal bír, aki mer nagyot álmodni.  Aki a folyamatos fejlődés előirányozásán keresztül a mind jobbá és jobbá válásra, az egyre magasabb minőségre, egy olyan cégmodell működtetésére törekszik, ami a szolgáltatásán keresztül valamiféleképpen hozzáad a világhoz. Mellette pedig olyan munkatársak vannak, akik ezzel nem szembe menve, hanem megfontoltan, minden szakmai tudásukat beleadva, a lépésről-lépésre való mechanizmust követve a célok megvalósulását segítik.  Nagyon fontos, hogy a tulajdonos egészséges lojalitása, elfogadása megengedi, hogy adott esetben a  csapat közös véleménye kerekedjen felül.  Komoly, több főből álló team vesz részt minden egyes részfolyamatban, a tervezéstől, a kalkuláción, a gyártás-előkészítésen, a beszerzésen, a gyártáson keresztül egészen a kivitelezésig, a beépítésig. És mindebből persze nem hagyhatók ki az igen összetett irodai háttérmunkát végző munkatársaink sem. Tehát az egység, az összefogás ereje a kulcs, ez hozza az eredményeinket.

Mit szeretsz itt a legjobban?

A szabadságot, az önálló munkavégzést, illetve a lehetőséget az önálló gondolkodásra és a kreativitás megmutatására.  Egyszóval nevezhetném bizalomnak is.  Emellett azt, hogy ha még szakmailag elbizonytalanodom; segítségre, tanácsra van szükségem, akkor ez akár több oldalról is azonnal érkezik. Jó csapat vagyunk!

Szerző
Magócsi Anikó
KAV – Odafigyelünk arra, hogy a megrendelő mit szeretne megvalósítani!
01
00
Hégli-Henriette-KAV-Hungária-Iroda-munka-1
TovábbiHírek
01
020
2017 / 11 / 30
Schuco-aluminium-ablak-emelo-tolo-ajto-fuggonyfal-homlokzat-burkolat-ferde-teto-burkolat-uveg-epiteszet-kulter-exterior
Szoborszerű, kortárs családi ház
ALUTA nívódíjas épület az építészek szemével
Bővebben
2021 / 11 / 05
Schuco-aluminium-toloajto-PD77-frameless-keret-nelkuli-uveg-uveg-sarok-minimal-design-nappali-belter-interior
Tolóajtó alumíniumból 1.
Alumínium tolóajtó cikksorozatunk részeiben a piacon megtalálható egyenes és tört vonalú üvegfalak tervezési lehetőségeit, működési mechanizmusait és nyitási módjait vesszük górcső alá. Cikkünkben a tolóajtó típusokat vizsgáljuk és két cikkben rendszerezzük mozgatási elv szerint, itt a toló-, emelő-toló, bukva-toló rendszerekre térünk ki alaposabban, majd a következő két cikkben megjelenés és nyitási felületek szerint csoportosítunk.  A harmonika ajtókat ebben a sorozatban nem érintjük, az egy külön fejezet tárgya lesz.
Bővebben
2021 / 11 / 15
Alumínium nyílászárók: mi a fontosabb a design vagy a funkcionalitás?
Alumínium nyílászárók: mi a fontosabb a design vagy a funkcionalitás?
Alumínium nyílászáró választása, homlokzat tervezésekor sokakban felvetődhet a kérdés, mi legyen a döntésünk szempontja: a design vagy a funkcionalitás? „A forma követi a funkciót” szólás ugyanis mára többszörösen átértelmeződött az építészek fejében, sokszor mindent alávetnek a külcsínnek, így a design öncélú tervezési elvként jelenik meg. Építészeket kérdeztünk arról, számukra mi a fontosabb szempont, ketté kell-e választani a design és a funkcionalitás kérdését.
Bővebben
2022 / 01 / 06
Schüco-alumínium-erkélyajtó-emelő-toló-ajtó-ablak-üveg-építészet-nappali-szoba-függöny-beltér-interior-2
Alumínium nyílászárók és szolgáltatások a KAV Home-ban
A KAV kezdett el Magyarországon hivatásszerűen alumínium nyílászárót értékesíteni családi házakra. Ennek, egyedi munkamódszerének és hozzáállásának köszönhetően évek óta piacvezetők vagyunk saját területünkön.  A KAV Home-nak köszönhetően szélesebb ügyfélkörnek is elérhetővé válnak az alumínium nyílászárók a családi házas projektek körében. Hogy milyen szolgáltatásokat nyújtunk ebben a termékkörben, arról Kardos-Tamási Erzsébet vállalkozás vezetővel és Lovász Károllyal, a KAV ügyvezetőjével beszélgettünk.
Bővebben
2021 / 01 / 14
Csóti-Gábor
Az alumínium nyílászáró és a rugalmas üzleti modell
Egyedi nyílászárókra specializálódott cégként a KAV folyamatosan az innovációra, a megújulásra törekszik megtartva azokat az értékeket, amikre építeni érdemes. A Gamechangers szakmai közösség tagjaként a legjobb üzleti, szervezeti gyakorlatok megosztására törekszünk. A kezdeményezés alapítójával, Csóti Gáborral, arról beszélgettünk, a koronavírus-járvány miként változtatta meg a vállalkozások működését, és milyen irányt érdemes követni ebben a nehézségekkel teli időszakban. Hogyan indult ez a szakmai közösség, mi volt a
Bővebben
2020 / 01 / 24
Schuco-aluminium-18-PD-FW50-exclusive-window-sliding-door-glass-roof-interior4
A KAV és a Porsche design
Életérzés, megbízhatóság, design és funkcionalitás. Ezek voltak a hívószavak annak a minimál stílusú háznak a kialakításánál, melynek építtetője a tervezés során F.A. Porsche filozófiáját követte.
Bővebben
2022 / 01 / 17
Alukönigstahl-alukoenigstahl-ungarn-Eiles-Károly-
Az alumínium nyílászárók részaránya folyamatosan nő a lakóprojektek területén
Az alumínium és acél nyílászárók részaránya hazánkban folyamatos növekszik a családi házas projektek esetében is. De még ezen a stabilnak mondható piacon is számos váratlan helyzetet tartogatott a 2021-es év: elmaradó szakmai programok, alapanyag hiány, az ellátási láncok akadozása. Arról, hogy milyen tapasztalatokkal zárta ezt a kihívásokkal teli évet a Schüco és Jansen rendszerek magyarországi forgalmazását végző Alukönigstahl Kft., arról a cég beruházási és fővállalkozói tanácsadójával, Eiles Károllyal beszélgettünk.
Bővebben
2017 / 09 / 05
Schüco-alumínium-tolóajtó-ablak-emelő-toló-KAV-üveg-üveg-toldás-Schlotterer-80D-raffstore-minimal-house-kültér-udvar-gyep-fű-terasz-exterior
Nem a mának építünk, hanem a jövőnek
Letisztult formák, nagy üvegfelületek, tágas belső terek és az anyagok kreatív használata – ezek a legfőbb jellemzői korunk egyik legmeghatározóbb építészeti stílusának, a minimálnak, ami iránt hazánkban is kimagasló az érdeklődés. Az igazán jól tervezett és kivitelezett minimalista családi házak száma azonban aránylag csekély. Budapesten épült fel az az ingatlan, ami mérnökeink szerint is az eddigi legjobb tervezések egyike, ami cégünknél megfordult az utóbbi években. A projekt során kiemelt figyelmet fordítottunk a nyitott terek kialakításához nélkülözhetetlen, nagyvonalúan méretezett üvegfelületek kialakítására. Mi kellett ahhoz, hogy ez a kivételes ingatlan megvalósuljon, arról a ház építtetőjével beszélgettünk.
Bővebben
2020 / 02 / 10
we-plan-for-the-entire-life-of-the-building
Az épület teljes életére tervezünk
Erdei környezetben valósul meg az a villaépület, melynek köszönhetően a KAV munkatársai együtt dolgozhattak a TSPC cégcsoport munkatársaival. Az építésziroda egyedi munkamódszeréről és módszertanáról Tóth-Lovrity Andrea projektvezető építésszel beszélgettünk.
Bővebben
2022 / 12 / 20
Reynaers-Schuco-hifinity-minimal-uvegfal-keret-nelkuli-tolo-lamellas-arnyekolo
Egy hibátlan épület KAV nyílászárókkal
A panoráma a lelke, az üvegfelületek pedig az egyik fő szervezőeleme annak a kivételes formavilágú villának, amin az Etna és a KAV munkatársai közösen dolgoztak. Az épület érdekességeiről és a megvalósulás folyamatáról Ziszidisz Nikosszal, a kivitelezést végző Etna Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk. 
Bővebben
2017 / 06 / 09
Költő-Kert-alumínium-keret-nélküli-tolóajtó-rendszer-Schüco-77-PD-HI-render-Budapest-minimal-house-2
KAV nyílászárók a Költő Kertben
„Olyat alkotni, ami kicsit szélsőséges, de amihez lehet viszonyulni!”
Bővebben
2022 / 02 / 11
Reynaers-alumínium-emelő-toló-ajtó-MasterPatio-sliding-door-külső-oldal-outside-render
Alumínium nyílászáró fejlesztési trendek és tendenciák
Egyre nagyobb méretek, egyre komolyabb terhelhetőség, automatizálás és a szerkezetek integrációja. A Reynaers munkatársai ezeket látják legszembetűnőbb tendenciáknak az alumínium nyílászárók fejlesztése során. A 2021-es év tapasztalatairól és tendenciáiról Nagy Zoltánnal, a Reynaers Alumínium magyarországi vezetőjével és Hajas Gergővel a cég értékesítés támogató mérnökével beszélgettünk.
Bővebben
2022 / 06 / 09
JANSEN-acél-nyílászáró-homlokzat-ablak-íves-hőhídmentes
Acél nyílászárók alkalmazási lehetőségei családi házakon
A lakóépületek építészeti trendjeinek változásával egyre nagyobb üvegfelületek jelennek meg az ingatlanokon, miközben a keretrendszerek méretigénye csökken. Így egyre többször merül fel az eddig csak a kommunális építési kultúrában jelenlévő acél nyílászárók használata. Arról, hogy milyen esetekben érdemes alumínium nyílászárók helyett acél nyílászárót választani, és mit tud ez a termékkör, Lovász Károllyal a KAV Hungária ügyvezetőjével beszélgettünk.
Bővebben
2021 / 10 / 22
Schüco-alumínium-egyedi-bejárati-ajtó-tolóajtó-ablak-emelő-toló-KAV-minimal-house-kültér-exterior
Alumínium nyílászáró családi házra
A KAV több mint nyolcéves privát lakóépületi szektorban történő aktív működése során ugrásszerűen növekedett az alumínium nyílászárók térfoglalása a hazai családi házas piacon. Beszállítók mondják, hogy mivel cégünk volt az első Magyarországon, aki kifejezetten alumínium ablakot, ajtót és tolóajtót kínált lakóépületre, méltán nevezhető e terület úttörőjének. De honnan és hová jutottunk 2013 óta, milyen evolúciója volt ennek az építőipari területnek?
Bővebben
2023 / 01 / 02
Schüco-alumínium-emelő-toló-harmónika-ajtó-étterem-terasz-kapcsolat-homlokzat-sas-baba
Közösségi gasztrotér, ahol a kint és bent fúzióját KAV üvegportálok segítik
A BABA Budapest nem csupán étterem, hanem egy olyan tér, ahol minden napszakban otthon érezhetjük magunkat. A tervezés fő szempontjai a kint-bent átjárhatósága és a valódi közösségi élmény átélhetősége voltak. A hely vezető tervezőjével, Fónagy Dórával designstratégiát nézegetve beszélgettünk a BABA egyik asztalánál ülve, és közben mi magunk is átéltük, miért nyújt valóban egyedi élményt itt lenni.
Bővebben
2019 / 05 / 16
Reynaers-aluminium-emelo-tolo-ajto-ablak-uveg-homlokzat-burkolat-Schlotterer-92Z-Raffstore-zsaluzia-minimal-house-terasz-lepcso-gyep-kert-kulter-exterior
Az árnyékolók evolúciója
A klímaváltozás és az egyre speciálisabb ügyféligények nemcsak a nyílászárók, hanem az árnyékolástechnikai rendszerek evolúcióját is felgyorsította. Míg korábban a teljes sötétítés volt a cél, ma már inkább a fényszabályozás és a lehető legnagyobb transzparencia a fő szempont. Ennek is köszönhető, hogy legtöbben a lamellás és a textil árnyékolókat választják.
Bővebben
2021 / 08 / 05
alumínium-nyílászáró-gyártás-Reynaers-Schüco-cnc-automatizálás-ipar40-ablakgyár-ablakgyártó-üzem-tárolás-üveg-üvegragasztás
Így készülnek az alumínium nyílászárók
Vajon hogyan készül egy alumínium keretes ablak vagy ajtó? Mi történik a megmunkálócentrumban? Hogyan marják, vasalják, munkálják elő az alumínium nyílászárókat a gyártás folyamán? Mekkora üvegfelületet lehet legyártani? És vajon hogyan kell összeállítani egy ablakot? Ezekre a kérdésekre is választ kapunk a Mesterember című műsorban, amely az alumínium nyílászáró gyártó munkáját mutatja be.
Bővebben
2020 / 04 / 21
Schuco-Reynaers-aluminium-window-door-slide-glass-interior-fassaden-night3-k
A nyílászárók letisztult esztétikája
Az alumínium nyílászárók megjelenése a családi házas szektorban a minimál építészeti stílus népszerűségének is köszönhető. A kevesebb több elvének alkalmazása az építészetben az egyedi megoldások, a puritán vagy transzparens felületek felé vitte a tervezők gondolkodását. A minimál házakban az egyszerű formák segítenek abban, hogy kialakuljon a harmónia érzése, amelyben a tér az ember szolgálatában áll.
Bővebben
2020 / 10 / 14
Schüco-alumínium-keret-nélküli-tolóajtó-PD77-slide-door-frameless-üvegfal-üveg-üveg-sorolás-nappali-beltér
Alumínium nyílászáró rendszerek családi házakra és projektre
KAV Home néven új, kifejezetten családi házakra és lakóépületi projektre kialakított alumínium ablakokat és ajtókat kínálunk. Mivel a homlokzati nyílászárók azok az épületszerkezetek, melyekkel a mindennapok során fizikai érintkezésbe kerül az ott lakó vagy dolgozó ember, egyre szélesebb körben választják az alumínium ablakokat, ajtókat azok, akik magas minőségű, tartós és modern megoldásokat keresnek. Hogy miért érdemes alumínium nyílászárót választani, és mik az előnyei ezeknek a rendszereknek, arról Lovász Károllyal, a KAV ügyvezetőjével beszélgettünk.
Bővebben