INFORMÁCIÓ ÉS AJÁNLATKÉRÉS
INFORMATION AND QUOTATION
Vissza
Kezdőlap > Hírek > Üzleti Etikai Díjat kapott a KAV Hungária

Üzleti Etikai Díjat kapott a KAV Hungária

KAV-Hungária-Alumínium-nyílászáró-gyártás-üzleti-etikai-díj-2016
2016 / 01 / 01

Az Üzleti Etikai Díj – megalapítása, 2000 óta – a magyar üzleti élet rangos elismerése. László Ervin professzor, a Budapest Klub elnöke és Demcsák Mária, a Piac & Profit üzleti magazin alapító-főszerkesztője hozták létre, hogy felhívják a figyelmet azon hazai vállalkozásokra, amelyek tevékenységükkel, magatartásukkal példát mutatnak a felelős, etikus gazdálkodásban, üzleti jelenlétben, s erősítik a bizalmat a társadalom és az üzleti szféra között.

Idén – a gazdasági szervezetek, kamarák jelölése révén, illetve egyénileg – 46 cég adott be értékelhető pályázatot. A tíz díjazott egyike: a KAV Hungária.


A zsűri, amely az alapítókból, valamint a korábbi években díjazott vállalatok vezetőiből áll, külön szempontrendszer alapján döntött, amelybe beletartozik az is: mennyire fontos az adott cégnek a tudatosság, a társadalmi elkötelezettség és a felelősség az élhető, fenntartható világ iránt.

Az Üzleti Etika Díjat november 16-án este a Piac & Profit által rendezett ünnepélyes díjátadó gálán vették át a nyertesek. Az esemény – mint eddig is – a Magyar Fenntarthatósági Csúcs konferenciát zárta.
A KAV Hungária vezetése köszöni a rangos elismerést, és gratulál a többi díjazottnak.

  • Az Üzleti Etikai Díj nyertesei 2016-ban
  • Kisvállalat: Agrova Kft.
  • Kisvállalat: KAV Hungária Kft.
  •  Kisvállalat: Vitaking Kft.
  • Középvállalat: Bhe Bonn Hungary Kft.
  • Középvállalat: Biofilter Zrt.
  • Nagyvállalat: ÉDV Zrt. (Észak-Dunántúli Vízmű)
  • Nagyvállalat: Fővárosi Vízművek Zrt.
  • Multinacionális vállalat: Mapei Kft.
  • Multinacionális vállalat: Schrack Technik Kft.
  • Multinacionális vállalat: Szatmár Optikai Kft.

 

Az Üzleti Etikai Díj szempontrendszere:

  1.  A cég etikai magatartása alkalmazottaival szemben
  2.  A cég tulajdonosainak etikai magatartása tulajdonosi jogosítványaik gyakorlása közben
  3. Az ügyfelekkel, üzleti partnerekkel szembeni etikus üzleti magatartás
  4. Társadalmi felelősségvállalás
  5. A környezettel szembeni felelős magatartás

Az etikus üzleti magatartás elengedhetetlenen feltételei a 21. században:

  1. A cég felelős gondolkodásmódról cselekedetein keresztül tesz tanúbizonyságot. Felelősséget vállal munkatársaiért, szűkebb és tágabb környezetének jólétéért, a társadalom fejlődéséért, a klímaváltozás negatív folyamatainak visszafordításáért, az esélyegyenlőség javulásáért.
  2. A cég tetteit nem elsősorban a mindenáron való haszonszerzés irányítja, hanem a másokról gondoskodás, más érdekeinek, jóllétének figyelembevétele is.
  3. A cég – a szűkebb-tágabb emberi, természeti, üzleti – környezet érdekeit szem előtt tartva képes átértékelni várható üzleti hasznát, illetve át tudja változtatni cselekedetinek célrendszerét magasabb rendű célok, a fenntartható fejlődés érdekében.
TovábbiHírek
01
020
2021 / 11 / 19
Reynaers-alumínium-nyílászáró-nyitott-tolóajtó-3-sínes-emelő-toló-ajtó-minimál-homlokzat-lézervágott-lemez-burkolat-beltér-belsőépítészet-nappali-interior-night
Tolóajtó alumíniumból 3.
Előző cikkünkben a tolóajtók működési fajtái szerinti csoportosítást folytattuk, az emelő-toló és a bukó-toló tolószárnyakból épült termékekkel fejeztük be a korábban megkezdett sort. A következő két cikkben egy másik szemüvegen keresztük vizsgáljuk az alumínium toló megoldásokat, mégpedig nyitási képek szerint, de most a korábbi 3D szimulációink segítségét is megkapjuk a könnyebb értelmezéshez.
Bővebben
2018 / 09 / 26
Schuco-aluminium-toloajto-PD77-frameless-keret-nelkuli-uveg-uveg-sarok-minimal-design-nappali-belter-interior
Ablakok a maximális látvány szolgálatában
A keret nélküli ablakok a modern és minimál stílusú házak kedvelt elemei, hiszen a szinte láthatatlan kereteknek köszönhetően a külső és a belső tér összekapcsolódik, így nincs, ami megzavarja a kilátást, és a természetes fény is nagyobb felületen keresztül áramolhat a lakóterekbe.
Bővebben
2020 / 04 / 21
Schuco-Reynaers-aluminium-window-door-slide-glass-interior-fassaden-night3-k
A nyílászárók letisztult esztétikája
Az alumínium nyílászárók megjelenése a családi házas szektorban a minimál építészeti stílus népszerűségének is köszönhető. A kevesebb több elvének alkalmazása az építészetben az egyedi megoldások, a puritán vagy transzparens felületek felé vitte a tervezők gondolkodását. A minimál házakban az egyszerű formák segítenek abban, hogy kialakuljon a harmónia érzése, amelyben a tér az ember szolgálatában áll.
Bővebben
2022 / 04 / 08
Schüco-alumínium-függönyfal-FW50-tolóajtó-Reynaers-slider-door-terasz-emelő-toló-ajtó-üvegfal-CLT-2
Akikről soha nem beszélnek, avagy a gyártás előkészítés eminenciásai
A KAV megrendelői az ajánlatadási, előkészítési- és kivitelezési folyamatokban több kollégánkkal kerülnek kapcsolatba egy-egy munka során. Ezek az értékesítő és kalkulátor munkatársaink, a műszaki- és gyártáselőkészítő mérnökök, a projektfelelős mérnökök majd a beépítést végző szakembereink. A műszaki- és gyártás előkészítő mérnökökkel nagyon ritka eset, hogy kapcsolatba kerül a végfelhasználó. Ebben a cikkben ezen szakembereknek munkáját szeretnénk bemutatni a Continental Golf Klub építési munkája kapcsán.
Bővebben
2023 / 01 / 26
Schüco-alumínium-tolóajtó-ablak-emelő-toló-KAV-üveg-üveg-sarok-Schlotterer-80D-raffstore-minimal-house-kültér-udvar-terasz-exterior-4
Egyre fontosabbá válik az árnyékolás kérdése
A változó gazdasági környezet és az energiaárak emelkedése az építőiparra is hatással van. De vajon miként változhat a nyílászárók piaca a prémium építési szegmensben? A KAV ügyvezetője, Lovász Károly szerint fókuszba kerül az árnyékolás kérdése, valamint kiemelten fontos, hogy az építtetők stabil háttérrel és megfelelő szakembergárdával rendelkező cégeket válasszanak.
Bővebben
2018 / 10 / 10
Költő-Kert-alumínium-keret-nélküli-tolóajtó-rendszer-Schüco-77-PD-HI-render-Budapest-minimal-house-2
Amikor a megálmodott műalkotás életre kel
Szinte műalkotásként is értelmezhetőek azok az ingatlanok, amelyek a KAV egyik folyamatban lévő projektjénél megvalósulnak. Az európai szinten is egyedülállónak számító épületek kivitelezéséhez itthon és a határon túl sem lehetett olyan céget találni, amelyik releváns referenciával rendelkezne. A különleges munkáról a lebonyolító cég ügyvezetőjével, Fodor Mihállyal és a projekt műszaki igazgatójával, Havasy Andrással beszélgettünk.
Bővebben
2021 / 11 / 05
Schuco-aluminium-toloajto-PD77-frameless-keret-nelkuli-uveg-uveg-sarok-minimal-design-nappali-belter-interior
Tolóajtó alumíniumból 1.
Alumínium tolóajtó cikksorozatunk részeiben a piacon megtalálható egyenes és tört vonalú üvegfalak tervezési lehetőségeit, működési mechanizmusait és nyitási módjait vesszük górcső alá. Cikkünkben a tolóajtó típusokat vizsgáljuk és két cikkben rendszerezzük mozgatási elv szerint, itt a toló-, emelő-toló, bukva-toló rendszerekre térünk ki alaposabban, majd a következő két cikkben megjelenés és nyitási felületek szerint csoportosítunk.  A harmonika ajtókat ebben a sorozatban nem érintjük, az egy külön fejezet tárgya lesz.
Bővebben
2023 / 03 / 21
Schüco-aluminium-3-KAV-PD77-FW50+-exclusive-window-sliding-door-glass-roof-exterior
Egyedi KAV nyílászárók a Költő Kertben
Az Európában is különlegesnek számító épületegyüttes, az 5000 négyzetméteren elterülő Költő Kert villapark speciális üvegelemeiről és nyílászárós megoldásairól készített riportot az MTVA innovációs magazinműsora, a Novum. Környezettudatosság, innováció, organikus építészeti elemek áttetsző hatalmas üvegfelületekkel, és egy olyan szemléletmód, amelyben a vizuális kultúrának is kiemelt szerepe van. A Költő Kert villaparkban az egyik legnagyobb kihívást azok a speciális megoldások jelentették, amelyeket a nyers betonfelület és az üveghártya találkozásánál kellett kialakítania a KAV munkatársainak. Lovász Károly a riportban kiemelte, a KAV mérnökeinek és munkatársainak számos kihívást meg kellett oldaniuk a tervezés és a kivitelezés során, legyen szó a hőtechnikáról, a napvédelemről, a gépészetről, az üvegkorlát kapcsolatokról vagy a vízszigetelésről. Az eredmény egy egyszerre organikus és high-tech épület, ami nemcsak megjelenésében, de innovációiban is kivételesnek számít Magyarországon.
Bővebben
2021 / 06 / 22
Szabados-András-KAV-Hungária
Egyedi alumínium nyílászárók exkluzív családi házakon
Magas minőségű alumínium nyílászáró rendszerek kapcsán az ügyféligényeket felismerni, és azokra megoldásokat találni a KAV Hungária egyik legfőbb védjegye. Szabados András, cégünk projekt koordinátora sokszor hónapokon keresztül együtt gondolkodik az építésszel és a megbízóval, hogy olyan egyedi nyílászáró és homlokzati megoldások jöjjenek létre, melyek funkcionalitásukban és megjelenésükben is teljesítik az ügyfelek vágyait.
Bővebben
2019 / 08 / 07
building-management-systems-today-may-provide-the-most-positive-added-value-in-the-areas-of-ventilation-and-cooling
Az épületfelügyeleti rendszerek ma talán a szellőztetésben és a hűtésben-fűtésben tudják a legtöbb pozitív hozzáadott értéket adni
Egy okos ház nem csak az automatizálással könnyíti meg lakói mindennapjait, de bizonyos a megoldások akár az ingatlan környezetre gyakorolt hatását is csökkenthetik, emellett számos védelmi és biztonsági funkciót is elláthatnak. Sorozatunkban az okos otthonok világával ismerkedhetnek meg. Célunk, hogy megfelelő tudás birtokában tudjanak döntéseket hozni, belekezdeni egy ház tervezésébe.
Bővebben
2019 / 08 / 29
Schüco-alumínium-keret-nélküli-tolóajtó-frameless-slide-door-porsche-design-PD77-minimal-house-exterior-lemezburkolat-lemez-homlokzat-panel
Egy okos háznál a termék kiválasztása a kulcskérdés
Egy új építésű ingatlannál a nyílászárók szempontjából az egyik legfontosabb kérdés, hogy a leendő lakók szeretnének-e épületfelügyeleti rendszert a házba, hiszen a tervezés során minden megoldást ehhez kell igazítani. A mai rendszereknél ugyanis a rendszerspecifikus csatlakozóegységeket és kiegészítő modulokat már úgy kell tervezni és elhelyezni, hogy azok teljesen rejtve maradjanak.
Bővebben
2020 / 08 / 25
Schüco-sonder-egyedi-fejlesztésű-üveg-optikás-alumínium-nyílászáró-optivision-KAV-Hungária-Aluminium-2
Innovációval minden kérdésre létezik megoldás
Az ügyfelek és az építészek igényeinek változása az alumínium nyílászáró-rendszerek területén is folyamatos innovációt igényel. A KAV működésének egyik alapgondolata: hiszünk abban, hogy minden kérdésre létezik megoldás. Természetesen fejlesztéseink során is ebben a szellemben dolgozunk. A KAV Optivision rendszerét az Alukönigstahl szakmai támogatásával hoztuk létre. A cég értékesítési munkatársával, Kiss Gáborral olyan gyakran felmerülő kérdésekre keressük a választ, melyekre már meglévő termékek adhatnak megoldást.
Bővebben
2019 / 09 / 12
Reykjavik-Mariott-Reynaers-aluminium-homlokzat-fassad-glass-KAV-Hungaria-Gluggar
Épül Reykjavik – bejárás a Marriott Edition Hotel építkezésén
Munkatársaink tervezik, gyártják és szállítják Izland fővárosába az eddigi legkomplexebb szállodaépítési projekt homlokzati nyílászáróit és alumínium épületelemeinek döntő többségét.
Bővebben
2024 / 02 / 27
Aluminium-nyilaszaro-ablak-toloajto-Reynaers-Schuco-KAV-passziv-haz-zebegeny-Magyarosi-Csaba-hazpimpeles-Hoeflon
Ablak beépítés szabályai
Mi az az öt lépés, amit nyílászáró beépítésekor végig kell járnunk? Magyarósi Csaba zebegényi alumínium nyílászáróinak helyszíni beépítéséről készített videója mellett most írásban is összefoglaljuk a fontosabb állomásokat
Bővebben
2021 / 11 / 12
Schuco-aluminium-ASE80-toloajto-egy-sines-minimal-interior
Tolóajtó alumíniumból 2.
Az emelő-toló mechanizmus lényege, hogy az egy profillá egyesített egy-, két- vagy három sínes alumínium vagy kompozit tokkeret sarokmerev sarkokkal körbe fut (alul, felül és oldalakon), a fix üvegpaneleket tokba vagy szárnyakba építjük bontható megoldással, akár egymás mellé sorolva szintmagas méretben mintegy végtelenítve a homlokzatot.
Bővebben
2019 / 07 / 23
Schüco-alumínium-keret-nélküli-tolóajtó-frameless-slide-door-porsche-design-PD77-minimal-house-exterior-lemezburkolat-lemez-homlokzat-panel-napelem
Egy okos házhoz másfajta épülethasználati tudatosság szükséges
Az okos otthonok már nem a jövőben játszódó regények és filmek sajátosságai, hanem jelenünk részei. A prémium kategóriás házak építésekor az automatizálás, a lakók életét segítő rendszerek kiépítése sokszor alapkövetelmény, ami a nyílászárók tervezésére is hatással van. Új sorozatunkban az okos otthonok világával ismerkedhetnek meg. Célunk, hogy megfelelő tudás birtokában tudjanak döntéseket hozni, belekezdeni egy ház tervezésébe.
Bővebben
2022 / 08 / 18
Az üvegszerkezetek építészeti tervezése speciális szaktudást igényel
Az üvegszerkezetek építészeti tervezése speciális szaktudást igényel
Bár az egyik legkorszerűbb homlokzati elem az üveg, a tervezési folyamat során számos probléma adódhat, ha nem megfelelő módon átgondolt üvegszerkezetek alkalmazására kerül sor. Hogy mitől különlegesek az üvegszerkezetek, és miért fontos, hogy már a tervezés során hozzáértő szakági tervezők foglalkozzanak ezekkel az épületelemekkel, arról Stocker György Mihály, okleveles építészmérnökkel, a BME Építőmérnöki Kar egyetemi docensével, az ALUTA-alelnökével beszélgettünk.
Bővebben
2022 / 11 / 11
Költő Kert: Olyat építeni, amire elsőre azt mondják, lehetetlen!
Költő Kert: Olyat építeni, amire elsőre azt mondják, lehetetlen!
Szervesen megjeleníteni az építészetben a művészetet, és valódi élménnyé tenni a lakóépületen belüli létezést. Ebben a szellemben készült el a nemcsak vizuális megjelenésében, de részletiben is számos különleges megoldással operáló, budai Költő Kert projekt, melynek nyílászárós megoldásait a KAV készítette. A világszinten is különlegesnek számító épületegyüttesről Ziszidisz Nikosszal, a végső kivitelezést végző ETNA Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk.
Bővebben
2018 / 12 / 19
Hamburg-ALUTA-szakmai-tanulmányút-épület-látogatás
Régi épületek új funkcióval
Európa harmadik legnagyobb forgalomú kikötővárosa, Hamburg volt a célpontja az ALUTA (Alumínium Ablak és Homlokzat Egyesület) tagjainak szervezett szakmai utazásnak, melyen a KAV Hungária részéről Cserki László és Lovász Károly vett részt. A német város urbanisztikai, építészi koncepcióról és Európa egyik legújabb emblematikus épületéről, az Elbphilharmonie-ról Lovász Károllyal beszélgettünk.
Bővebben
2019 / 10 / 03
Ádám-István-Alukönigstahl
A helyi sajátosságok alapján hozzuk meg a döntéseinket
Nagyon jó az együttműködésünk, és ebben nagyon fontosnak tartom azt, hogy mind a két fél transzparensen működik. Egy közös mérnöki gondolkodásként és alkotó folyamatként kell elképzelni, amikor együtt dolgozunk.
Bővebben