INFORMÁCIÓ ÉS AJÁNLATKÉRÉS
INFORMATION AND QUOTATION
Vissza
Kezdőlap > Hírek > Egyedi nyílászárók a sztenderdeken túl

Egyedi nyílászárók a sztenderdeken túl

custom-windows-and-doors-beyond-the-standards-masodik
2020 / 03 / 18

Ahogy a világban is sok területen egyre inkább az egyedi és az önkifejezés a legerősebb hívószavak, úgy változnak az építészek és az építtetők igényei is. A nyílászáró gyártók többsége azonban nehezen lép ki a sztenderdek közül, pedig az építészetben ez a terület is számos újításra ad lehetőséget, ha az őszinteség jegyében újragondolják a szerkezeteket.

A nyílászárós piacon ma már jól látszik, hogy a nyílászáró technológia és az értékesítés igényei megváltoztak, és két ágra nyíltak szét. Egyik ág a sztenderdizálás, vagyis a konfekcionálás irányába mozdul el, ami a mennyiségi termelés fő kiszolgálója. A másik pedig az egyedi igények megvalósítása, amelynek célja, hogy unikális stílust és hangulatot kölcsönözzenek a megtervezett épületeknek. Az utóbbi irány erősödését jól mutatja, hogy ez a vonal már nemcsak a lakóépületi modellekben fordul elő, hanem kommunális épületeken is egyre gyakoribb. „Ma már Magyarországon is növekvő igény mutatkozik az egyedi rendszerkialakításokra, külföldön pedig még erősebben tapasztaljuk ezt a tendenciát.

Mi a KAV-nál mindig is az egyedi igényekre és különleges termékek megalkotására fókuszáltunk.

Ezért is kezdtünk bele olyan termékcsalád fejlesztésekbe, melyek kifejezetten ezekre a kérdésekre keresnek választ hiánypótló megjelenéssel és egyedi mozgatási megoldásokkal” – emeli ki Lovász Károly, a KAV ügyvezetője.

Egyre jobban kirajzolódik tehát egy olyan irány az építészetben, melynek során az építészek egy szinte átlagosnak mondható épület esetében is több mögöttes tartalmat kívánnak leképezni. Így pedig a magasabb szabadsági fok, a művészet is belép a tervezési folyamatba. Ezen az úton jó megoldás lehet, ha az eddig főként funkcionálisan, szerkezeti elemként használt nyílászárók – alumínium ablakok, keretnélküli tolóajtók, alumínium bejárati ajtók stb. – is képesek üzenetet közvetíteni. „Ez a hozzáadott érték, a szerkezetet gazdagító művészeti elem nyílászárók esetében többféle lehet: természetes vagy mesterséges fényjáték, játék az alapanyagokkal és az anyagminőségekkel, illetve új, innovatív szerkezetekkel és megoldásokkal. Azt tapasztaljuk, hogy a megrendelők által megfogalmazott nagyobb szabadságot követelő igényeket a nagy nemzetközi rendszerbeszállítók csak nagyon nehezen tudják áthidalni az egységesített, ugyanakkor letisztított igénypontok miatt. Mi sokáig hibrid megoldásokat próbáltunk tervezni, most azonban a meglévő stuktúrák mellé vagy helyett olyan megoldási metódusokat dolgozunk ki, amelyek valós válaszokat adnak ezekre az igényekre. Ezért viszont sokszor túl kell lépnünk azokon a kereteken, amiket a nyílászárókhoz eddig társítottunk” – meséli Mravik Csaba a cég fejlesztési főmérnöke. Ezek a megoldások újfajta megközelítésben viszonyulnak az egyedi nyílászárók kérdésköréhez, ugyanis nem meglévő profilkultúrából alakítanak ki új profilokat, hanem fényjátékkal, új felületek és anyagok használatával, valamint sokkal szabadabb mozgatási mechanizmusokkal adnak szabadságot a homlokzatnak.

„Egy sztenderd termék egyedi struktúrában történő tervezése után, bár lehet, hogy nagyobb üvegméret mellett, de a megrendelő ugyanazokat a kötöttségeket éli át. Ugyanúgy csak egy irányban és bizonyos sorrendben tud mozgatni egy tolóajtót, ami csak átfedéssel képes egy másik szárnyhoz csatlakozni. Új szabadalmaink és mintaoltalmaink által olyan épületekhez tudunk üvegfelületeket tervezni és szállítani, melyek lehetővé teszik, hogy a homlokzat és annak alkotóelemei folyamatosan megújíthatók legyenek” – mondta Lovász Károly. Ezzel a cég új trendet is teremt, a fényáteresztő nyílászáró keretek és vázrendszerek világát. „Ez egy teljesen más gondolkodásra vall, hiszen eddig a fejlesztések során a keretek eltüntetésével történő transzparenciára, vagy a vékonyított keretekkel elért minimalizálásra törekedtek. Mi pedig az előzővel ellentétben őszintén szeretnénk a nyílászárókhoz nyúlni, vagyis megjelennek az alkotó szerkezetek, sokszor felfedve a működési mechanizmusokat. Láthatóvá tesszük például, hogy egy ajtó miként működik a valóságban, így a megjelenés az építészek és a megrendelők szemszögéből is őszintévé válik” – teszi hozzá Mravik Csaba. Ezek a fejlesztések az egyedi igényekre építve, a különleges megjelenést kereső ügyfelek részére is elérhetővé válnak. Hamarosan valóssággá válhat, hogy az ablakunk vagy az ajtónk az önkifejezésünk egyfajta eszköze lehet.

Szerző
Magócsi Anikó, Lovász Károly, Mravik Csaba
Egyedi nyílászárók a sztenderdeken túl
01
00
egyedi-nyílászárók-a-sztenderdeken-túl
egyedi-nyílásszarók-a-sztenderdeken-túl-436
egyedi-nyílásszarók-a-sztenderdeken-túl-444
egyedi-nyílásszarók-a-sztenderdeken-túl-442
egyedi-nyílásszarók-a-sztenderdeken-túl-443
egyedi-nyílásszarók-a-sztenderdeken-túl-445
TovábbiHírek
01
020
2024 / 03 / 25
Reynaers-aluminium-nyilaszaro-ablak-toloajto-emelo-tolo-ajto-minimal-homlokzat-lezervagott-lemez-burkolat-koburkolat-uveg-epiteszet-kert-exterior
Kortárs homlokzat egyedi formanyelven
Mértékletes elegancia. Talán ez a legjobb kifejezés ami eszünkbe juthat e budapesti referenciánkhoz közelítve, mely egy minimalista épület alumínium nyílászárókkal, egyedi homlokzattal és árnyékolással.
Bővebben
2021 / 12 / 03
Schüco-alumínium-szellőző-szárny-beépített-falburkolat
Egyedi nyílászárók kiegészítő megoldásai
Alumínium nyílászáró elemekkel a legkönnyebb egyedi homlokzati igényeket kiszolgálni. Köztudott, hogy a könnyűfém alapanyag statikai tudása, kompozitokkal való együttműködése, az akár végletes üvegméretek befogadása, a rendszeranyagok PVC- és fa nyílászárókat megszégyenítő variábilis lehetőségei, homlokzatburkolatokkal megvalósítható rendszerintegritása teszi a piacon egyedülállóvá ezt a termékspektrumot.
Bővebben
2023 / 03 / 30
Reynaers-hifinity-minimal-interior-kitchen-glass-frame-sliding-door-luxury
Mindenhova hatalmas üvegfelületek kellenek?
Munkatársaink egyre többször találkoznak olyan lakóépületi tervekkel, amelyekben a hatalmas üvegfelületek dominálnak. A transzparencia, a környezettel való kapcsolat és a folyamatosan beáramló fény mellett design szempontból is érthetőek ezek az elképzelések. Azonban számos esetben mégsem valósíthatóak meg, vagy csak jóval magasabb ráfordítással, a tervek komplexebb átalakításával. Új sorozatunkban az üvegfelületek méreteinek kérdéskörét járjuk körbe Lovász Károllyal, a KAV ügyvezetőjével és Mravik Csaba fejlesztési főmérnökkel. 
Bővebben
2024 / 06 / 27
KAV-Hungaria-ALUTA-nivodij-2024
ALUTA Nívódíj 2024 – A KAV újabb szakmai elismerése
Újabb díjjal ismerték el a KAV szakmai teljesítményét a magyar alumínium nyílászáró- és homlokzatgyártók egyetlen elismerésén. Az ALUTA Nívódíjjal „kisprojekt” kategóriában egy budapesti villaépület alumínium homlokzati nyílászáró megoldásait valamint egyedi termékfejlesztését ismerték el. Az épület többször tört és felnyíló tömegében egyedi térszögekben épített óriási üvegpanelok biztosítják a benapozást.
Bővebben
2020 / 03 / 30
we-will-come-out-of-this-situation-even-stronger
Erősebben fogunk kijönni ebből a helyzetből
A koronavírus-járvány megfékezése miatti intézkedések nem várt helyzeteket teremtettek életünk és a gazdaság szinte minden területén. Hogyan lehet ebben a helyzetben versenyhelyzetet kibíró, proaktív és megoldásra törekvő, mégis hatékony eljárásokat bevezetni az ügyféligények kiszolgálásának érdekében? A KAV-nál történt változásokról Lovász Károly, a cég ügyvezetője számol be.
Bővebben
2022 / 10 / 20
Reynaers-hifinity-minimal-interior-luxury-glass-keret-nelkuli-sliding-door
Hatalmas üvegfalak egy lenyűgöző adottságú villában
Az üveg a lelke annak a villának, amit Koch Péter építész, a Nara Stúdió vezetője tervezett. A különleges formavilágú épület lebegő hatását a szinte végtelennek tűnő üvegfelülettel érték el, ami a tulajdonosnak megadja a tökéletes panorámát és a környezettel való kapcsolat semmivel sem összehasonlítható szabadság érzését.
Bővebben
2021 / 07 / 08
Aluta-Nívódíj-2021-KAV
Alumínium nyílászárós kisprojekt kategóriában díjazták a KAV-ot
Az Alumínium Ablak és Homlokzat Egyesület (ALUTA) idén is kiosztotta nívódíjait. A magyar alumínium nyílászáró- és homlokzatgyártók egyetlen rangos elismerésével kisprojekt kategóriában idén is a KAV munkáját díjazták.
Bővebben
2023 / 04 / 26
Schuco-aluminium-nyilaszaro-karbon-elleni-harca-2023
BAU MESSE 2023, avagy az építőipar harca a karbon ellen
A „BAU 2023” építőipari szakkiállítást 2023. április 17-22. között rendezték meg Münchenben. A seregszemle kontinensünk legnagyobb és legjelentősebb építőipari rendezvénye, amely kétévente ad útmutatást a tervezési és építési technológiák, az építőanyag-gyártás, valamint a szereléstechnika spektrumaiban. A KAV Hungária nyolc mérnököt küldött Németországba, hogy a hasznosítható információkat feldolgozva gondolja újra a hazai és külföldi értékesítési startégiáját.
Bővebben
2023 / 06 / 29
alumínium-ablak-üvegfal-függönyfal-nyilászáró-jumbo-nagy-méretű-üvegezés-üveg-üvegpanel- egyedi-beemelés-ablak-beépítés-üvegező-robot-pókdaru.jpg
Alumínium nyílászárók beépítése nagy üvegfelületek esetén
A KAV alumínium nyílászáróival megépített projekteken sokszor láthatunk nagy méretű üvegpaneleket. Hová lehet telepíteni 5 méternél hosszabb üvegtáblákat és milyen üvegezési mérethatárok vannak? Nyolc kérdésre adott válaszainkkal segítünk eligazodni az extra méretű üvegfelületek felhasználási lehetőségeiről, az áráról, az üvegszerkezetek műszaki előkészítéséről, szállításáról és a beépítési kritériumokról.
Bővebben
2019 / 08 / 07
building-management-systems-today-may-provide-the-most-positive-added-value-in-the-areas-of-ventilation-and-cooling
Az épületfelügyeleti rendszerek ma talán a szellőztetésben és a hűtésben-fűtésben tudják a legtöbb pozitív hozzáadott értéket adni
Egy okos ház nem csak az automatizálással könnyíti meg lakói mindennapjait, de bizonyos a megoldások akár az ingatlan környezetre gyakorolt hatását is csökkenthetik, emellett számos védelmi és biztonsági funkciót is elláthatnak. Sorozatunkban az okos otthonok világával ismerkedhetnek meg. Célunk, hogy megfelelő tudás birtokában tudjanak döntéseket hozni, belekezdeni egy ház tervezésébe.
Bővebben
2022 / 01 / 25
Schüco-alumínium-keret-nélküli-frameless-PD77-AWS75-ASE80-motoros-tolóajtó-függönyfal-curtain-wall-minimal-interior
Keret nélküli nyílászárók egy modern villaépületben
Titkos villa az erdő szélén, ahol a csend és a nyüzsgés találkozik címmel készített kisfilmet az Épitechture, amelyben a KAV Hungária főmérnöke, Mravik Csaba és Finta Csaba, az MYD2 vezető tervezője mutatja be egyik referencia projektünket.
Bővebben
2021 / 01 / 06
Schüco-alumínium-ASE80-tolóajtó-egy-sínes-minimal-interior-3
Az egyedi nyílászárók és a belsőépítészet kapcsolata
Az egyedi nyílászárók és üvegfalak egyre hangsúlyosabb szerepet töltenek be a modern családi házakban, így mind tervezők, mind a nyílászárós szakemberek oldaláról másfajta megközelítést igényel a közös munka, mint néhány évvel ezelőtt. Finta Csaba belsőépítész, az MYD-II art directora szerint fontos, hogy ezt a szempontot már a tervezés során figyelembe vegyék az építészek és a belsőépítészek.
Bővebben
2021 / 11 / 15
Alumínium nyílászárók: mi a fontosabb a design vagy a funkcionalitás?
Alumínium nyílászárók: mi a fontosabb a design vagy a funkcionalitás?
Alumínium nyílászáró választása, homlokzat tervezésekor sokakban felvetődhet a kérdés, mi legyen a döntésünk szempontja: a design vagy a funkcionalitás? „A forma követi a funkciót” szólás ugyanis mára többszörösen átértelmeződött az építészek fejében, sokszor mindent alávetnek a külcsínnek, így a design öncélú tervezési elvként jelenik meg. Építészeket kérdeztünk arról, számukra mi a fontosabb szempont, ketté kell-e választani a design és a funkcionalitás kérdését.
Bővebben
2020 / 06 / 11
Hégli-Henriette-KAV-Hungária-Iroda-munka-2
KAV – Odafigyelünk arra, hogy a megrendelő mit szeretne megvalósítani!
A KAV csapata folyamatosan bővül, jelenleg is több pozícióra keresünk munkatársakat. Hégli Henriette közgazdász végzettséggel, ügyvezetői és ingatlanértékesítői pályafutás után tavaly júliusban érkezett a cégünkhöz. Projekt koordinátorként ő felel az egyedi árajánlatok készítéséért. Ahhoz, hogy a feladatát a lehető legoptimálisabban tudja ellátni, az indulás első pár hetében egy gólyaprogramban vett részt, amelynek keretében részletekbe menően, a cég működésének minden területére kiterjedően ismerte meg az egyes munkafolyamatokat, az egyedi nyílászárók piacát, a KAV-os gondolkodást.
Bővebben
2021 / 07 / 21
kisber-uzem-kav-hungaria
Egyedi nyílászárók gyártása a KAV üzemében
A legtöbb alumínium nyílászárót forgalmazó hazai cég nem rendelkezik saját gyártókapacitással. A KAV impozáns gyártó üzemében azonban akár a lehetetlennek tűnő profilcsatlakozásokat is képesek megoldani. Itt készülnek a Schüco vagy Reynaers profilelemek tovább gondolásai, és azok a teljesen egyedi nyílászárós megoldások, amelyeket a KAV mérnökei terveznek és fejlesztenek. A KAV kisbéri üzemének vezetőjével Herbut Alberttel a gyártási folyamatokról és az üzem működéséről beszélgettünk.
Bővebben
2018 / 06 / 19
Schuco-aluminium-uveg-uveg-sorolas-toloajto-emelo-tolo-ablak-KAV-napplai-szoba-minimal-house-belter-terasz-interior
Az alumínium nyílászáró alkalmazása olcsóbb és célravezetőbb lehet
Az alumínium nyílászárók kapcsán a tartósság, a filigrán design és a széles alkalmazási lehetőség jut a legtöbbek eszébe. Ám sokan anyagi megfontolások miatt mégsem számolnak ezekkel a szerkezetekkel, ha családi ház tervezéséről van szó. Lovász Károllyal, a KAV Hungária ügyvezetőjével arról beszélgettünk, milyen esetekben lehet mégis kifizetődőbb az alumínium nyílászárók alkalmazása.
Bővebben
2018 / 03 / 12
Schüco-alumínium-tolóajtó-ablak-emelő-toló-KAV-üveg-üveg-sarok-Schlotterer-80D-raffstore-minimal-house-kültér-udvar-medence-terasz-exterior-6
Minden ingatlant eladnak egyszer
A személyes mérnöki igényfelmérés mára cégünk védjegyévé vált. Ezzel a folyamattal segítjük azt, hogy ajánlatkérő ügyfeleink objektív és letisztázott követelményrendszer alapján tudjanak a nyílászárók kérdésében dönteni.
Bővebben
2022 / 09 / 01
Stocker-György
A nagyvonalú üvegszerkezetek megvalósításának kulcsa a közös gondolkodás
A hatalmas üvegfelületek a modern épületek meghatározó elemei. Ezért is kiemelten fontos, hogy az építészek a szakági tervezőkkel együtt gondolkodva alkossák meg a terveket. Az üveghomlokzatok tervezése és kivitelezése során felmerülő kérdésekről Stocker György Mihály, okleveles építészmérnökkel, a BME egyetemi docensével, az ALUTA-alelnökével beszélgettünk, akinek szaktanácsadóként kiemelt szerepe volt abban, hogy a Magyar Zene Háza a jelenlegi formájában valósulhatott meg.
Bővebben
2022 / 08 / 18
Az üvegszerkezetek építészeti tervezése speciális szaktudást igényel
Az üvegszerkezetek építészeti tervezése speciális szaktudást igényel
Bár az egyik legkorszerűbb homlokzati elem az üveg, a tervezési folyamat során számos probléma adódhat, ha nem megfelelő módon átgondolt üvegszerkezetek alkalmazására kerül sor. Hogy mitől különlegesek az üvegszerkezetek, és miért fontos, hogy már a tervezés során hozzáértő szakági tervezők foglalkozzanak ezekkel az épületelemekkel, arról Stocker György Mihály, okleveles építészmérnökkel, a BME Építőmérnöki Kar egyetemi docensével, az ALUTA-alelnökével beszélgettünk.
Bővebben
2021 / 11 / 05
Schuco-aluminium-toloajto-PD77-frameless-keret-nelkuli-uveg-uveg-sarok-minimal-design-nappali-belter-interior
Tolóajtó alumíniumból 1.
Alumínium tolóajtó cikksorozatunk részeiben a piacon megtalálható egyenes és tört vonalú üvegfalak tervezési lehetőségeit, működési mechanizmusait és nyitási módjait vesszük górcső alá. Cikkünkben a tolóajtó típusokat vizsgáljuk és két cikkben rendszerezzük mozgatási elv szerint, itt a toló-, emelő-toló, bukva-toló rendszerekre térünk ki alaposabban, majd a következő két cikkben megjelenés és nyitási felületek szerint csoportosítunk.  A harmonika ajtókat ebben a sorozatban nem érintjük, az egy külön fejezet tárgya lesz.
Bővebben