INFORMÁCIÓ ÉS AJÁNLATKÉRÉS
INFORMATION AND QUOTATION
Vissza
Kezdőlap > Hírek > Régi épületek új funkcióval

Régi épületek új funkcióval

Hamburg-ALUTA-szakmai-tanulmányút-épület-látogatás
2018 / 12 / 19

Európa harmadik legnagyobb forgalomú kikötővárosa, Hamburg volt a célpontja az ALUTA (Alumínium Ablak és Homlokzat Egyesület) tagjainak szervezett szakmai utazásnak, melyen a KAV Hungária részéről Cserki László és Lovász Károly vett részt. A német város urbanisztikai, építészi koncepcióról és Európa egyik legújabb emblematikus épületéről, az Elbphilharmonie-ról Lovász Károllyal beszélgettünk.

Hamburg milyen érdekességeket rejt építészeti szempontból?

Hamburgot mindig is meghatározta a tengerrel való kapcsolat. Ám mivel a szövetséges bombázók egyik fő célpontja volt, a város nagy része a 2. világháború alatt megsemmisült. Ezután egy teljesen új várost kellett építeni, történelmi emlékük szinte alig maradt. Mivel egy pezsgő, nagyon jó gazdasági mutatókkal rendelkező városról van szó, az új belvárosi épületek nagy része a kommunális építkezési modell részeként készült, ami az irodaházak mennyiségén és minőségén is jól érződött.

Volt valami speciális fókusz a túrátok során?

Kiváló szervezőink egy komoly listával készültek, de a sorrendet igyekeztek változatosan kialakítani. Egyik fő fókusz a belvárosban a Hanza építészeti emlékeknek felkeresése volt. Ezeknél a legizgalmasabb talán az a megoldás, ahogyan az égetett kerámiát burkoló és egyben falazóelemként használták, mely már az art deco markáns elemeit is magukban hordozzák. Érdemes volt megnéznünk az ún. „táncoló házakat” is, ahol az egymásba fonódó dőlt homlokzatburkolat játékos, miközben mögötte majdnem függőlegesek az épülettömbök. Emellett nagyrészt olyan épületeket néztünk meg, amelyek az idők során új funkciót kaptak. A kikötőben rengeteg olyan épületet láttunk, ami funkcióváltáson esett át, tehát egy régi tea- vagy kávéraktár épületből, annak alapanyagainak vagy homlokzatának megtartásával egy teljesen új funkciót sikerült megvalósítani. Ezek közül kiemelkedik A budapesti ING Székház tervezőjének Erick van Egeraat holland építész tervei alapján megvalósult Sumatrakontor. Ez egy kilenc emeletes épület, amiben konferenciatermek, irodák, üzletek és mélygarázs is van. A negyedre jellemző vöröstéglás épületeket kortárs módon értelmezi újjá, homlokzatburkolatként az üveg, az alumínium és a vörös kő eltérő arányával és geometriájával játszik. A belső udvar ugyanakkor a városközpontban jellemző fehér homlokzatokat idézi meg.

Hamburgnak van egy új emblematikus épülete, a Herzog & de Meuron svájci építésziroda által tervezett Elbphilharmonie. Itt is jártatok?

Természetesen, hiszen ez az épület is követi azt a vonalat, amikor egy meglévő épület kap új funkciót, ugyanis egy 1963-ban épült kakaóbab raktárt építettek át és bővítettek. A létrejött épületnek rengeteg funkciója van: a középpontja egy koncertterem, de van benne például hotel, étterem, konferencia központ, iroda és még luxuslakások is. Különlegessége még a körbejárható kilátószint, ami igaz turista attrakció lett. Szakmai szempontból számos olyan lenyűgöző megoldása van, amit máshol nem láthat az ember, ilyen például cakkozott tető, valamint az épület borítására felhasznált 1100 darab nem teljes felületében homorú- és/vagy domború üvegmező. Egy laposan ívelt mozgólépcsőn lehet bejutni az Elbphilharmonie-ba, a körülötte lévő vakolatban látszólag „random” mód üvegkorongok vannak elszórva. A különféle elemekkel, ívekkel szabdalt előtérből lehet kijutni a kilátó szintre. Egy hullámos üvegfalba helyeztek el forgóajtókat, ez gyakorlatilag az axonometria megcáfolása, hiszen a felső rész íves, az ajtóknak függőleges a tengelye, és úgy kell elforogniuk, hogy az ív forog velük. Ebben az épületben olyan homlokzatburkolati és üvegtechnológiai megoldásokat láttunk, amelyekről itthon igazából csak álmodhatunk.

A technikai nehézségek, vagy a megvalósítás költsége miatt?

Igazából mind a kettő. Nálunk más az igény és a lehetőség is a kommunális építészetben. Az Elbphilharmonie tervezői olyan dolgokat találtak ki, melyeket nagyon nehéz megvalósítani, számos elem ugyanis egyedi technológiát, fejlesztést és üveggyártást igényelt. Ezeknek olyan bekerülési költsége volt, amit csak egy ennyire kiemelt német projektnél tud az ember elképzelni. Itthon úgy építenek kommunális épületet, hogy mindennek a megtérülését vizsgálják. Németországban úgy „térül meg” a befektetett költség, hogy nagyon sokan látogatják, igénybe veszik az ott található szórakoztató vagy közületi szolgáltatásokat, emellett messzire viszi a német mérnökök hírét. S ma már a világ minden pontján ismerik ezt az épületet, az építészek is szeretnék megtekinteni. Ha belegondolunk, csupán egy kockán ül egy érdekes geometriai forma, amelynek körben egyedi üvegfala van. Ahogy azonban közelebb megyünk, rengeteg apró részlet fedezhető fel. Egy centiméteren sem tapasztalható spórolás. A korlátmegoldásoktól elkezdve, az összes homlokzatburkolaton át, az üvegek felhasználási filozófiájáig mindenben a minőség és a prémium tükröződik. S azonnal ikonná vált: ami Sydneynek az Operaház vagy Párizsnak az Eiffel torony, az Hamburgnak az Elbphilharmonie.

Szakmai szempontból mik a legnagyobb tanulságai Hamburg építészetének?

Bár szinte elpusztult a város, az újjáépítéskor hajlandóak voltak visszafordulni a Hanza építési modellhez, s a lebombázott art deco épületek tovább gondolt verzióit építették meg, nem rakták tele mondjuk semmitmondó üvegdobozokkal a várost. Az összes belvárosi épületen tartós homlokzatburkolatok vannak, ami példaértékű lehetne az itthoni építészeknek is. Sok a kerámia-, üveg- és lemez vegyesburkolat. Tehát bátrabban használják az üveget, az acélt, a tartószerkezeteket. Nem félnek megmutatni, hogy mi tartja az épület homlokzatát, milyen az épületszerkezet. Csaba fejlesztő kollégámat tudom idézni, aki azt mondja erre, „őszintébbek a házaik”. Minden egyes kommunális épületben, ahova be tudtunk jutni, ez az őszinteség és a nyers anyaghasználat látszódott. S ezek a megoldások nemcsak 30, de 70 év múlva is karbantarthatóak, látványosak lesznek.
Hamburgot a vizek városaként is emlegetik, mi ennek sűrűn láttuk bizonyítékát. A régi csatornákat mindenhol megtartották, és ma már a gazdasági valamint szórakoztató élet központjaivá váltak az ezeket körbeölelő, átépített korábbi raktárak. Lakónegyedeket és irodakomplexumokat húztak fel, s mindenhol csodálatosan meghagyták a kapcsolatot a szárazföld és a víz között. Ezek a megoldások arra tanítanak, hogy egy régi épületnek lehet és kell néha új funkciókat adni – jóval szélesebb spektrumban, mint ahogy mi Magyarországon eddig megtanultuk – úgy, hogy ezek a funkciók nem zavarják, hanem erősítik egymást, kohéziót teremtve a várost lakók igényeivel.

Szerző
Lovász Károly
TovábbiHírek
01
020
2018 / 11 / 06
Schüco-alumínium-emelő-toló-erkélyajtó-ajtó-ablak-nappali-üveg-építészet-minimal-house-beltér-interior
Egy időtlen, trendektől és aktuális irányzatoktól mentes ház
Víz és természet közelében épült fel az az ingatlan, amelynek legfőbb jellemzői a teljes átláthatóság, a letisztultság és a harmónia. Az egyedi formákkal, nagyon magas minőségben megvalósuló ház kompromisszummentesen készülhetett el. A folyamatról Pintér Györggyel, a ház tulajdonosával beszélgettünk.
Bővebben
2023 / 03 / 21
Schüco-aluminium-3-KAV-PD77-FW50+-exclusive-window-sliding-door-glass-roof-exterior
Egyedi KAV nyílászárók a Költő Kertben
Az Európában is különlegesnek számító épületegyüttes, az 5000 négyzetméteren elterülő Költő Kert villapark speciális üvegelemeiről és nyílászárós megoldásairól készített riportot az MTVA innovációs magazinműsora, a Novum. Környezettudatosság, innováció, organikus építészeti elemek áttetsző hatalmas üvegfelületekkel, és egy olyan szemléletmód, amelyben a vizuális kultúrának is kiemelt szerepe van. A Költő Kert villaparkban az egyik legnagyobb kihívást azok a speciális megoldások jelentették, amelyeket a nyers betonfelület és az üveghártya találkozásánál kellett kialakítania a KAV munkatársainak. Lovász Károly a riportban kiemelte, a KAV mérnökeinek és munkatársainak számos kihívást meg kellett oldaniuk a tervezés és a kivitelezés során, legyen szó a hőtechnikáról, a napvédelemről, a gépészetről, az üvegkorlát kapcsolatokról vagy a vízszigetelésről. Az eredmény egy egyszerre organikus és high-tech épület, ami nemcsak megjelenésében, de innovációiban is kivételesnek számít Magyarországon.
Bővebben
2019 / 08 / 29
Schüco-alumínium-keret-nélküli-tolóajtó-frameless-slide-door-porsche-design-PD77-minimal-house-exterior-lemezburkolat-lemez-homlokzat-panel
Egy okos háznál a termék kiválasztása a kulcskérdés
Egy új építésű ingatlannál a nyílászárók szempontjából az egyik legfontosabb kérdés, hogy a leendő lakók szeretnének-e épületfelügyeleti rendszert a házba, hiszen a tervezés során minden megoldást ehhez kell igazítani. A mai rendszereknél ugyanis a rendszerspecifikus csatlakozóegységeket és kiegészítő modulokat már úgy kell tervezni és elhelyezni, hogy azok teljesen rejtve maradjanak.
Bővebben
2017 / 05 / 10
Investors-In-People-2o17-Magyarország-KAV-Hungária-kft-díjátadó-csoportkép
Magyarország legkiválóbb vállalatai között a KAV
Az Innováció és folyamatos tökéletesítés, valamint Az elismerés kultúrája kategóriákban is díjazták a KAV Hungáriát a Magyarország Legkiválóbb Vállalatai Programban.
Bővebben
2021 / 06 / 02
alumínium-nyílaszáró-ablak-ajtó-tolóajtó-keret nélküli-üveg-üvegszerkezet-Schüco-Reynaers-szakági-tervezés-műszaki előkészítés-mérnökiroda
Alumínium nyílászárók építészeti tervezése napjainkban
A KAV csapatának célja, hogy megrendelőink minden egyedi nyílászárós igényeire – legyen szó minimál ablakról, keretnélküli tolóajtóról, alumínium bejárati ajtóról, árnyékolóról vagy éppen függönyfalról – megoldást kapjanak. A legtöbb megrendelő már a kész tervek birtokában kezd el nyílászárókat keresni, ám az egyeztetések során egyre gyakrabban tapasztaljuk, ezek sokszor nem elég kidolgozottak. Az építészeti tervek és a nyílászárós megoldások összefüggéseiről Mravik Csabával, a KAV Hungária fejlesztési főmérnökével beszélgettünk.
Bővebben
2021 / 01 / 06
Schüco-alumínium-ASE80-tolóajtó-egy-sínes-minimal-interior-3
Az egyedi nyílászárók és a belsőépítészet kapcsolata
Az egyedi nyílászárók és üvegfalak egyre hangsúlyosabb szerepet töltenek be a modern családi házakban, így mind tervezők, mind a nyílászárós szakemberek oldaláról másfajta megközelítést igényel a közös munka, mint néhány évvel ezelőtt. Finta Csaba belsőépítész, az MYD-II art directora szerint fontos, hogy ezt a szempontot már a tervezés során figyelembe vegyék az építészek és a belsőépítészek.
Bővebben
2019 / 06 / 21
Nagy-Zoltán-Reynaers
A legmegfelelőbb megoldást megtalálni az adott projekthez
A KAV a többi versenytársukkal ellentétben nem klasszikus bérgyártásban gondolkozott – tehát nem abban, hogy megveszik tőlünk az anyagot, legyártják és kiszállítják úgymond gépiesen – hanem valóban az egész projektet vizsgálták, a megoldásokat keresték, és ennek megfelelően plusz szolgáltatásokat is nyújtottak az izlandi vevőnek.
Bővebben
2021 / 10 / 08
Alumínium-nyílászáró-ablak-ajtó-tolóajtó-gyártó-iroda-KAV-Hungária-igényfelmérés-egyeztetés-ajánlatadás-rajz
Alumínium ablak ár meghatározó elemei 4.
Legnagyobb összeg a nyílászáró alapajánlat számozva, tételesen és részletesen leírva, alul összesítve. Erősen javaslom, hogy mindenről kérjenek számlát, így nincs vita a munka végén vagy ha garanciális igényük van. Tisztázni szükséges, hogy a kalkulációban taglalt árak nettó vagy bruttó összegek. Itt az egyértelműsítés miatt igényelje a hozzá tartozó arányos szakági nézetrajzokat vagy célszoftveres nyílászáró áttekintő képet. Minden elemnek van konszignációs jele, száma vagy neve, ezt a rajzokon meg kell találnia, könnyen azonosíthatónak kell lennie. Tartalmaznia kell a műszaki tartalmi elemeket, mint a nyithatóság, vasalati felszereltség és kilincs típus, szerkezet és vasalat szín, felületi minőség, üvegpanel minőség (rétegrendek) és bevonatok, tartozékok, speciális igény esetén rövid leírás. A kiszállítási költség helyszíni lerakodással együtt az ablak része, nem elhanyagolható elem, ezt is fel kell tüntetni.
Bővebben
2022 / 01 / 06
Schüco-alumínium-erkélyajtó-emelő-toló-ajtó-ablak-üveg-építészet-nappali-szoba-függöny-beltér-interior-2
Alumínium nyílászárók és szolgáltatások a KAV Home-ban
A KAV kezdett el Magyarországon hivatásszerűen alumínium nyílászárót értékesíteni családi házakra. Ennek, egyedi munkamódszerének és hozzáállásának köszönhetően évek óta piacvezetők vagyunk saját területünkön.  A KAV Home-nak köszönhetően szélesebb ügyfélkörnek is elérhetővé válnak az alumínium nyílászárók a családi házas projektek körében. Hogy milyen szolgáltatásokat nyújtunk ebben a termékkörben, arról Kardos-Tamási Erzsébet vállalkozás vezetővel és Lovász Károllyal, a KAV ügyvezetőjével beszélgettünk.
Bővebben
2017 / 09 / 05
Schüco-alumínium-tolóajtó-ablak-emelő-toló-KAV-üveg-üveg-toldás-Schlotterer-80D-raffstore-minimal-house-kültér-udvar-gyep-fű-terasz-exterior
Nem a mának építünk, hanem a jövőnek
Letisztult formák, nagy üvegfelületek, tágas belső terek és az anyagok kreatív használata – ezek a legfőbb jellemzői korunk egyik legmeghatározóbb építészeti stílusának, a minimálnak, ami iránt hazánkban is kimagasló az érdeklődés. Az igazán jól tervezett és kivitelezett minimalista családi házak száma azonban aránylag csekély. Budapesten épült fel az az ingatlan, ami mérnökeink szerint is az eddigi legjobb tervezések egyike, ami cégünknél megfordult az utóbbi években. A projekt során kiemelt figyelmet fordítottunk a nyitott terek kialakításához nélkülözhetetlen, nagyvonalúan méretezett üvegfelületek kialakítására. Mi kellett ahhoz, hogy ez a kivételes ingatlan megvalósuljon, arról a ház építtetőjével beszélgettünk.
Bővebben
2021 / 11 / 15
Alumínium nyílászárók: mi a fontosabb a design vagy a funkcionalitás?
Alumínium nyílászárók: mi a fontosabb a design vagy a funkcionalitás?
Alumínium nyílászáró választása, homlokzat tervezésekor sokakban felvetődhet a kérdés, mi legyen a döntésünk szempontja: a design vagy a funkcionalitás? „A forma követi a funkciót” szólás ugyanis mára többszörösen átértelmeződött az építészek fejében, sokszor mindent alávetnek a külcsínnek, így a design öncélú tervezési elvként jelenik meg. Építészeket kérdeztünk arról, számukra mi a fontosabb szempont, ketté kell-e választani a design és a funkcionalitás kérdését.
Bővebben
2022 / 04 / 08
Schüco-alumínium-függönyfal-FW50-tolóajtó-Reynaers-slider-door-terasz-emelő-toló-ajtó-üvegfal-CLT-2
Akikről soha nem beszélnek, avagy a gyártás előkészítés eminenciásai
A KAV megrendelői az ajánlatadási, előkészítési- és kivitelezési folyamatokban több kollégánkkal kerülnek kapcsolatba egy-egy munka során. Ezek az értékesítő és kalkulátor munkatársaink, a műszaki- és gyártáselőkészítő mérnökök, a projektfelelős mérnökök majd a beépítést végző szakembereink. A műszaki- és gyártás előkészítő mérnökökkel nagyon ritka eset, hogy kapcsolatba kerül a végfelhasználó. Ebben a cikkben ezen szakembereknek munkáját szeretnénk bemutatni a Continental Golf Klub építési munkája kapcsán.
Bővebben
2021 / 10 / 29
alumínium-nyílaszáró-ablak-ajtó-tolóajtó-keret nélküli-üveg-üvegszerkezet-Schüco-Reynaers-szakági-tervezés-műszaki előkészítés-mérnökiroda
Alumínium nyílászáró ajánlati kultúrája itthon
Alumínium nyílászáró piac karakteres sajátosságai az ár-érték alapján történő termék- és szolgáltatás szelekció. A magyarok viszont általában árat akarnak venni és nem terméket, tulajdonképpen ez a mi közép-európai brandünk. De mi alapján döntenek a magyar építkezők, és mi a helyzet külföldön? A KAV-nak milyen tapasztalatai vannak az árajánlati kultúra területén?
Bővebben
2022 / 05 / 05
optivision-KAV-uvegoptikas-saroksorolt-aluminium-nyilaszaro-telikert
Üvegoptikás alumínium nyílászáró fejlesztés a KAV-tól
Optivison© fejlesztésünk Magyarországon egyedülállónak számít. A kis- és középvállalkozások körében ugyanis rajtunk kívül senki sem fejlesztett családi házra üvegoptikás alumínium nyílászárót. A rendszerünkkel ügyfeleink igényeire szerettünk volna reflektálni: a keret egy síkban helyezkedik el az üveggel, amit a bukó-nyíló funkciójú ablak- és erkélyajtó szerkezet újra gondolásával értünk el. Az így létrejött megoldás lehetővé teszi az üvegszárny hatást, így az Optivison© rendszerek a modern családi házak trendkövető nyílászárói lehetnek.
Bővebben
2020 / 02 / 10
we-plan-for-the-entire-life-of-the-building
Az épület teljes életére tervezünk
Erdei környezetben valósul meg az a villaépület, melynek köszönhetően a KAV munkatársai együtt dolgozhattak a TSPC cégcsoport munkatársaival. Az építésziroda egyedi munkamódszeréről és módszertanáról Tóth-Lovrity Andrea projektvezető építésszel beszélgettünk.
Bővebben
2021 / 06 / 22
Szabados-András-KAV-Hungária
Egyedi alumínium nyílászárók exkluzív családi házakon
Magas minőségű alumínium nyílászáró rendszerek kapcsán az ügyféligényeket felismerni, és azokra megoldásokat találni a KAV Hungária egyik legfőbb védjegye. Szabados András, cégünk projekt koordinátora sokszor hónapokon keresztül együtt gondolkodik az építésszel és a megbízóval, hogy olyan egyedi nyílászáró és homlokzati megoldások jöjjenek létre, melyek funkcionalitásukban és megjelenésükben is teljesítik az ügyfelek vágyait.
Bővebben
2021 / 10 / 21
aluminium-fuggonyfal-uvegfal-schuco-wicona-fassaden-emelkedo-rising-curtain-wall-ives-curved-glass-jumbo-smoke-exhaust-fustelvezeto-panik-ajto-panic-door-exterior-panoramic
Alumínium függönyfal ívekkel, nagy méretű üvegfelületekkel
A svábhegyi Református Óvoda alumínium nyílászáró gyártási és telepítési munkáiban az egyik legnagyobb kihívást a tervezés jelentette, hiszen több mint 700 egyedi térszöget kellett kiszámolni a nemcsak alapjaiban szegmensíves, hanem elemei alsó és felső éleiben is tört, alumínium függönyfal megvalósításához. A folyamatról Erdélyi Zoltánnal, a KAV senior mérnökével beszélgettünk.
Bővebben