Az épülettel először 2013-ban ismerkedtünk meg, akkor az üveg „sliccek” kivitelezésére kaptunk megbízást. A hihetetlenül izgalmas épület egy lélegzetelállító, örökpanorámás telken helyezkedik el, elképesztő tereplejtéssel.
Akkor még nem gondoltuk, hogy 2016-ban ismét megbízást nyerünk, és feladatunk egy homlokzati üvegfal újraépítése lesz.
Az építész tervező rendhagyó módon „egyazon” anyagból, kőből képzelte el az épületegyüttest. A domborzati viszonyokra reagálva széttöredezett kőtömbből felnyitott, feldarabolt épületkubust alakított ki. A megjelenés tömbszerűségét kizárólag a nyílászárók által kivágott, kikönnyített felületek, és a szó szerint feldarabolt tömbök üvegsliccei tagolják, így erősítik annak robosztus, karakteres mondanivalóját.
2013-as feladatunk az üvegsliccek kivitelezése volt. A fix mezők általában nem jelenthetnek gondot, de jelen esetben egy olyan keskeny, három síkban üveggel határolt, derékszögektől eltérő bevilágító volt a cél, amelynek üvegpaneljeit ráadásul üveg-üveg csatlakozással kellett kialakítani. A fogadószerkezet nyílászáró anyagminőségű, ragasztott fatartó rejtett kialakításban, felül kőburkolat, minden szerelési pontot pedig rejtett kivitelben kellett megvalósítani. Maga a felmérés is kihívás volt, a gyártmánytervezést pedig csak 3d-s modellezés segítségével lehetett abszolválni. A megvalósított üveghártya végül hűen adja vissza az építész által megálmodott megjelenést, és műszakilag is korrekt, köszönhetően a magas szinten előkészítettés lebonyolított kivitelezésnek.
2016-ban az egyik tulajdonos megértve az épületmondanivalóját, a fából épített homlokzati üvegfalban elhelyezett vízszintes osztás helyett kompromisszummentes megoldás elérését tűzte ki célul. Érthető, hiszen a lakótérből kitekintve az elénk táruló káprázatos látványt egy széles, vízszintes osztás korlátozza, amelyet csak egy, a panorámára fokuszáló, nagyvonalú megoldás oldhat fel. Jómintaként szolgáltak erre az általunk kivitelezett üvegsliccek, így a megrendelő első útja a KAV Hungáriához vezetett. Olyan panorámamegjelenésű megoldásokat kerestünk, amelyek kompromisszummentes megoldásul szolgálhatnak. A választás egy keret nélküli panoráma tolóajtóra, üveg-üveg megjelenésű sarokátfordulásra és a burkolatokba rejtett függönyfalkonstrukcióra estek. A feladat nehézségét mégsem az új szerkezetek legyártása okozta, hanem a csatlakozó szerkezetek alkalmassá tétele az új elemek fogadására, valamint az organizáció, hiszen a kész burkolatok, a kerítés, a kertrendezés és az extrém utcalejtés nem kedvezett például egy 700kg-os üvegtábla beemelésének. A jól átgondolt és megszervezett bontási és beépítési ütemezés, a korszerű fogadószerkezetek alkalmazása és a csipetnyi KAV-os szellemiség nem tűrt kompromisszumot. A kialakított megjelenés hűen tükrözi az építész eredeti elképzelést, és méltóképpen hozzájárul a korlátlan látvány eléréséhez.
Bármelyik fotóra kattintva megnyílik a teljes, oldalra lapozható galéria