INFORMÁCIÓ ÉS AJÁNLATKÉRÉS
INFORMATION AND QUOTATION
2023 / 03 / 06
„Skandináv ihletettségű ház a Balatonfelvidéken”

Egy révfülöpi ház, melynek nyílászáróit a KAV készítette. Zsuzsi házának építését ráadásul többen zárt facebook csoportban is követhetik. A ház tulajdonosával kivitelezésről, szakemberválasztásról beszélgettünk.  Bár a 21. században elsőre nem gondolnának, hogy erre külön ki kellene térni, de végül azt is érintettük, miként fogadják az építőiparban, ha egy nő fogja egybe az építkezést.

 

Miért döntöttél úgy, hogy zárt Facebook csoportban megmutatod a házad építésének folyamatát?

 

Nagyon egyszerű okból kifolyólag: ne kelljen „negyvenszer” elmondani mindenkinek, hogy hogy áll a ház. Ebben a csoportban a barátaim, a családtagjaim vannak, és azok, akik a ház építésében valamilyen módon részt vesznek, és szerették volna látni, hogy halad a projekt.

 

Miként választottad ki a tervezőket, a szakkivitelezőket? Miért fontos számodra, hogy megrendelőként ennyire szorosan kövesd a ház kivitelezését?

 

Magamnak építem ezt a házat. Háromszor újítottam fel már lakást magamnak és a családomban is többször építkeztünk már. Nagyon szeretem ezt a folyamatot: kitalálni mi legyen belőle, és utána megvalósítani. Nagyon szép dolgokat lehet így létrehozni. Ennek a háznak a helyén egy pici nyaraló volt, de nagyon rossz állapotban. Kiderült, leginkább bontani érdemes, és egy új házat építeni a helyére. Így született meg az épülő ház gondolata. Nagyon konkrét elképzeléssel kerestem építész tervezőt. 3-4 tervezőtől kértem be árajánlatot, beszélgettem velük, végül a Nanavízió nyert. Emlékszem, március 8-án, nőnapon volt az első beszélgetésünk, online, mert akkor még Covid volt.  A dátumban az a slusszpoén, hogy ők egy női építésziroda. Egyből megvolt az összhang, hiszen hasonló ízlésünk van. A két fő építésztervezőjük Dániában tanult, én pedig nagyon szeretem a dán és skandináv építészetet.

Amikor briefet adtam nekik, hogy milyen designt szeretnék, akkor is az volt a fő vonal, hogy funkcionális és egyszerű legyen. Viszont olyan alaprajzzal, ami bőkezűen bánik a terekkel és a beáramló fénnyel. A második próbálkozásra nagyjából eltalálták, hogyan nézzen ki a ház. Legközelebb már hozták is a fekete kiegészítős, vöröshomokkő borításos, fehér tetős házat, amibe egyből beleszerettem. Nagyon sokat segítettek az anyagok kiválasztásánál is, viszont azt még nem tudtuk, hogy a nappali ablakportálja pontosan miként lesz kivitelezve, ugyanis az egy elég nagy, 9 méter széles és 3,5 méter magas felület. Amikor meglettek a tervvel, elkezdtem generálkivitelezőket keresni. Káli-medence környéki Facebook csoportokban, ismerősöktől kérdeztem, hogy ki tud nekem kivitelezőt ajánlani. Tíz-tizenkét céget kerestem meg és végül a Z-Szabó-Bau lett a nyertes. Nagyon szerettem a profizmusukat. Eszméletlenül részletes és pontos árajánlatot adtak, könnyen lehetett velük beszélgetni és nem volt problémájuk azzal, hogy én egy 30-as nő vagyok. Azért az építőiparban elég gyakori a hétköznapi szexizmus. Ők viszont nagyon korrekten kommunikáltak.

 

És mi lett végül a nyílászárókkal? Hogy találtál a KAV-ra?

 

Már elkezdtünk építkezni, amikor jött a nyílászárók kérdése. Az építészek és a kivitelező is ajánlottak nekem két-három nagy ablakos céget, ők azonban nem vállalták el ezeket az ablakokat, mert nem standard méret, ahhoz viszont túl kicsi a projekt, hogy elvállalják extraként. Érződött rajtuk, hogy nem nagyon akarják megoldani a dolgot. Nagyon vicces módon keveredtem a KAV-hoz. Régen Tumblreztünk a barátaimmal és az egyikük emlékezett egy felhasználóra, aki ablakokkal foglalkozik Ausztriában. Írtam neki és ő ajánlotta, hogy vegyem fel a kapcsolatot Csabával a KAV-nál.

 

Hogy fogadták a projektet?

 

Mravik Csabi egyből lelkes volt, hogy milyen jó és szép ez a projekt. Kiemelte, ők mennyire szeretik, ha valami egyedi, mert az nekik is kihívás mérnökként. Láttam rajtuk, hogy meg akarják oldani, és szeretik, amit csinálnak. Utána a bemutatóteremben láttam, hogy nagyon jó minőségűek az ablakaik is. Az anyagok és a kommunikáció is hozta azt a minőséget, amit én elvárok. Jártam náluk a gyárban is, megnéztem hogyan csinálják az én nyílászáróimat, nagyon profik. Az meg plusz bónusz, hogy igazából jobbak lettek az ablakok – mire kész lettek, Csabával kb. nyolcszor átbeszéltük -, mint ahogy először meg lettek tervezve. Sokkal funkcionálisabb lett, és tudom, hogy ha napi nyolcvanszor fogom kinyitni ezt a tolóajtót a konyha mellett, akkor az működni fog még 30 év múlva is.

 

Érintetted, és szerintem izgalmas téma, hogy te nőként csinálod végig ezt a kivitelezési folyamatot… Mik a buktatók ebben?

 

Amikor fiatalabb voltam, és felújítottam Budapesten, a vállalkozók mindig keresték rajtam a férjemet. Vele akartak beszélni és dönteni. Amikor mondtam nekik, hogy egyrészt nincs férjem, másrészt én fogok dönteni, nem hitték el, hogy tudok. Aztán persze kiderül idővel, hogy nagyon konkrét elképzeléseim vannak és ha partnerként kezelnek és elmondják az a, b, c lehetőséget, egyből meg tudom mondani, hogy mit szeretnék. De nem volt meg egyből az alapvető bizalom. Volt például olyan ablakossal dolgom, amikor 2005 körül újítottam fel egy lakást, akitől egyszerűen nem tudtam nyílászáró árajánlatot kapni. Végül apukámat kellett beküldenem, aki egy60+-os férfi, ő tudott a szintén 60+-os cégvezetővel beszélgetni. Öt perc múlva legjobb barátokként jöttek ki, volt árajánlatom, és még kedvezményt is kaptam. Én annyira ideges voltam… Emlékszem, most a kiválasztásnál konkrét kérdésem volt a kivitelezőnél, hogy szoktak-e alkoholt fogyasztani az építkezésen, illetve az alvállalkozóiknak van-e problémájuk azzal, ha nő a megrendelő.

 

A kivitelezési folyamatban egyébként szerintem a tervezés a legfontosabb. Több mint fél évig tartott, amíg a Nanavízióval megcsináltuk a terveket, nagyon alaposan benne voltam minden részletben. Úgy éreztem, hogy az egész iroda az én házamon dolgozik, mert hetente egyszer közösen leülnek, és mindenki gondolkodik minden projekten. Ráadásul én laktam is a nyaralóban, így pontosan ismertem a szomszédaim mozgását, az évszakok változását. Nagyon-nagyon tudatosan meg lett tervezve az új ház aszerint, én miként fogom használni, mit szeretnék belőle látni, és hol nem szeretném, hogy belássanak. Mielőtt elkezdtük volna építeni, azelőtt 3-4 hónapot csak ültem a terven, és azon gondolkodtam, biztosan jó lesz-e így. Amin változtatni akartam, azt megmondtam. Így mióta elindult az építkezés, egyszer sem volt, hogy én változtatást kértem volna. Nagyon pontosan tudom, mikor vannak döntési pontok.

 

Akkor igazából azt lehet mondani, ha az ember tudatosan tervez, és valóban okosan választja ki a szakkivitelezőket, akkor azért ma is teljesíthető időre, menetrend szerint egy ilyen szintű ház építése.

 

Pontosan. Ráadásul nagyon kedves mindenki. Odaköltöztem az építkezés mellé, sikerült kibérelnem a szomszédok házát. Úgyhogy konkrétan úgy ment az egész kivitelezés, hogyha valamikor azonnali döntést kellett hoznom, csak lesétáltak a kert közepére, beintegettek hozzám az ablakon, és mondták, hogy menjek már át egy kicsit. Nagyon sokszor éltek ezzel a lehetőséggel. Teljesen partnerként kezel mindenki.

 

S olyan a ház, amilyet elképzeltél?

 

Abszolút. Úgy érzem, amit erre a telekre, ezzel az építési szabályzattal tervezni lehetett, abból szerintem kihoztuk a legjobbat. Hajaz a hagyományos balatoni építészetre, beleillik a környezetébe, mégis van benne finom eleganciával pár extra megoldás, de nem túl sok, amire még a helyi főépítész is azt mondta, hogy nagyon-nagyon ízléses terv. Nekem ez nagyon fontos volt, mert zavarja a szemem, ha rossz tervet látok, vagy valami el van rontva egy házon. Ezért is ragaszkodtam az egész folyamat során a minőségi anyagokhoz és ahhoz, hogy minden részletre odafigyelve valósuljon meg a kivitelezés.

Skandináv ihletettségű ház a Balatonfelvidéken
01
00
További Hírek
01
020
2021 / 08 / 05
Így készülnek az alumínium nyílászárók
Vajon hogyan készül egy alumínium keretes ablak vagy ajtó? Mi történik a megmunkálócentrumban? Hogyan marják, vasalják, munkálják elő az alumínium nyílászárókat a gyártás folyamán? Mekkora üvegfelületet lehet legyártani? És vajon hogyan kell összeállítani egy ablakot? Ezekre a kérdésekre is választ kapunk a Mesterember című műsorban, amely az alumínium nyílászáró gyártó munkáját mutatja be.
Bővebben
2020 / 06 / 11
KAV – Odafigyelünk arra, hogy a megrendelő mit szeretne megvalósítani!
A KAV csapata folyamatosan bővül, jelenleg is több pozícióra keresünk munkatársakat. Hégli Henriette közgazdász végzettséggel, ügyvezetői és ingatlanértékesítői pályafutás után tavaly júliusban érkezett a cégünkhöz. Projekt koordinátorként ő felel az egyedi árajánlatok készítéséért. Ahhoz, hogy a feladatát a lehető legoptimálisabban tudja ellátni, az indulás első pár hetében egy gólyaprogramban vett részt, amelynek keretében részletekbe menően, a cég működésének minden területére kiterjedően ismerte meg az egyes munkafolyamatokat, az egyedi nyílászárók piacát, a KAV-os gondolkodást.
Bővebben
2021 / 05 / 21
Alumínium nyílászárók, innováció, egyedi cégstruktúra
A KAV Hungária alapítását is egy innovatív ötlet hívta életre: miért ne lehetne az alumínium nyílászárókat a családi házas piacra bevezetni. Azóta saját fejlesztéseink, egyedi megoldásaink, igényfelmérésünk, kivitelezési munkaszervezésünk a cég meghatározó elemei lettek. Az innovációról, az ezt megalapozó vezetői gondolkodásról és szervezeti struktúráról beszélgetett Lovász Károly, a KAV ügyvezetője, Csóti Gábor, a Gamechangers közösség alapítója és Szabó Kálmán, műsorvezető a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület podcastjában.
Bővebben
2021 / 11 / 19
Tolóajtó alumíniumból 3.
Előző cikkünkben a tolóajtók működési fajtái szerinti csoportosítást folytattuk, az emelő-toló és a bukó-toló tolószárnyakból épült termékekkel fejeztük be a korábban megkezdett sort. A következő két cikkben egy másik szemüvegen keresztük vizsgáljuk az alumínium toló megoldásokat, mégpedig nyitási képek szerint, de most a korábbi 3D szimulációink segítségét is megkapjuk a könnyebb értelmezéshez.
Bővebben
2020 / 04 / 21
A nyílászárók letisztult esztétikája
Az alumínium nyílászárók megjelenése a családi házas szektorban a minimál építészeti stílus népszerűségének is köszönhető. A kevesebb több elvének alkalmazása az építészetben az egyedi megoldások, a puritán vagy transzparens felületek felé vitte a tervezők gondolkodását. A minimál házakban az egyszerű formák segítenek abban, hogy kialakuljon a harmónia érzése, amelyben a tér az ember szolgálatában áll.
Bővebben
2020 / 10 / 01
A keretnélküli tolóajtó szerkezetek építész szemmel
Minden projekt más és más kihívás elé állítja az építészeket és a nyílászárós szakembereket is. Egyik referenciánk koncepciója a szárnyszerűen felnyíló tető és a padló által kifeszített térnek köszönhetően létrejövő korlátlan kilátásra alapul. A maximális transzparencia elérésére elsősorban a filigrán osztású megoldások, valamint a keretnélküli tolószerkezetek jelentettek megoldást.
Bővebben
2022 / 11 / 11
Költő Kert: Olyat építeni, amire elsőre azt mondják, lehetetlen!
Szervesen megjeleníteni az építészetben a művészetet, és valódi élménnyé tenni a lakóépületen belüli létezést. Ebben a szellemben készült el a nemcsak vizuális megjelenésében, de részletiben is számos különleges megoldással operáló, budai Költő Kert projekt, melynek nyílászárós megoldásait a KAV készítette. A világszinten is különlegesnek számító épületegyüttesről Ziszidisz Nikosszal, a végső kivitelezést végző ETNA Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk.
Bővebben
2022 / 05 / 05
Üvegoptikás alumínium nyílászáró fejlesztés a KAV-tól
Optivison© fejlesztésünk Magyarországon egyedülállónak számít. A kis- és középvállalkozások körében ugyanis rajtunk kívül senki sem fejlesztett családi házra üvegoptikás alumínium nyílászárót. A rendszerünkkel ügyfeleink igényeire szerettünk volna reflektálni: a keret egy síkban helyezkedik el az üveggel, amit a bukó-nyíló funkciójú ablak- és erkélyajtó szerkezet újra gondolásával értünk el. Az így létrejött megoldás lehetővé teszi az üvegszárny hatást, így az Optivison© rendszerek a modern családi házak trendkövető nyílászárói lehetnek.
Bővebben
2021 / 10 / 21
Alumínium függönyfal ívekkel, nagy méretű üvegfelületekkel
A svábhegyi Református Óvoda alumínium nyílászáró gyártási és telepítési munkáiban az egyik legnagyobb kihívást a tervezés jelentette, hiszen több mint 700 egyedi térszöget kellett kiszámolni a nemcsak alapjaiban szegmensíves, hanem elemei alsó és felső éleiben is tört, alumínium függönyfal megvalósításához. A folyamatról Erdélyi Zoltánnal, a KAV senior mérnökével beszélgettünk.
Bővebben
2018 / 06 / 19
Az alumínium nyílászáró alkalmazása olcsóbb és célravezetőbb lehet
Az alumínium nyílászárók kapcsán a tartósság, a filigrán design és a széles alkalmazási lehetőség jut a legtöbbek eszébe. Ám sokan anyagi megfontolások miatt mégsem számolnak ezekkel a szerkezetekkel, ha családi ház tervezéséről van szó. Lovász Károllyal, a KAV Hungária ügyvezetőjével arról beszélgettünk, milyen esetekben lehet mégis kifizetődőbb az alumínium nyílászárók alkalmazása.
Bővebben
2023 / 05 / 15
A nyílászárók és kapcsolódó szerkezetei, mint a házak legösszetettebb elemei
A villaépületek, mini középületnek tekinthetők - vallja Kenyeres László építészmérnök, az Archista építésziroda vezetője. Ezért is tartja fontosnak, hogy a tervezési folyamat során akár többször is konzultáljon nyílászárós szakemberrel. Ezzel ugyanis elkerülhető, hogy a kivitelezési folyamatban a nyílászárós cégeknek „újra kelljen tervezni” az épület egyes részeit. 
Bővebben
2022 / 09 / 01
A nagyvonalú üvegszerkezetek megvalósításának kulcsa a közös gondolkodás
A hatalmas üvegfelületek a modern épületek meghatározó elemei. Ezért is kiemelten fontos, hogy az építészek a szakági tervezőkkel együtt gondolkodva alkossák meg a terveket. Az üveghomlokzatok tervezése és kivitelezése során felmerülő kérdésekről Stocker György Mihály, okleveles építészmérnökkel, a BME egyetemi docensével, az ALUTA-alelnökével beszélgettünk, akinek szaktanácsadóként kiemelt szerepe volt abban, hogy a Magyar Zene Háza a jelenlegi formájában valósulhatott meg.
Bővebben
2023 / 03 / 30
Mindenhova hatalmas üvegfelületek kellenek?
Munkatársaink egyre többször találkoznak olyan lakóépületi tervekkel, amelyekben a hatalmas üvegfelületek dominálnak. A transzparencia, a környezettel való kapcsolat és a folyamatosan beáramló fény mellett design szempontból is érthetőek ezek az elképzelések. Azonban számos esetben mégsem valósíthatóak meg, vagy csak jóval magasabb ráfordítással, a tervek komplexebb átalakításával. Új sorozatunkban az üvegfelületek méreteinek kérdéskörét járjuk körbe Lovász Károllyal, a KAV ügyvezetőjével és Mravik Csaba fejlesztési főmérnökkel. 
Bővebben
2021 / 11 / 12
Tolóajtó alumíniumból 2.
Az emelő-toló mechanizmus lényege, hogy az egy profillá egyesített egy-, két- vagy három sínes alumínium vagy kompozit tokkeret sarokmerev sarkokkal körbe fut (alul, felül és oldalakon), a fix üvegpaneleket tokba vagy szárnyakba építjük bontható megoldással, akár egymás mellé sorolva szintmagas méretben mintegy végtelenítve a homlokzatot.
Bővebben
2017 / 11 / 30
Szoborszerű, kortárs családi ház
ALUTA nívódíjas épület az építészek szemével
Bővebben
2021 / 01 / 14
Az alumínium nyílászáró és a rugalmas üzleti modell
Egyedi nyílászárókra specializálódott cégként a KAV folyamatosan az innovációra, a megújulásra törekszik megtartva azokat az értékeket, amikre építeni érdemes. A Gamechangers szakmai közösség tagjaként a legjobb üzleti, szervezeti gyakorlatok megosztására törekszünk. A kezdeményezés alapítójával, Csóti Gáborral, arról beszélgettünk, a koronavírus-járvány miként változtatta meg a vállalkozások működését, és milyen irányt érdemes követni ebben a nehézségekkel teli időszakban. Hogyan indult ez a szakmai közösség, mi volt a
Bővebben
2020 / 07 / 23
Letisztult formák, nagy üvegfelületek
Az exkluzív családi házas piacon az egyedi nyílászárók hazai és nemzetközi trendjeinél is egyértelműen a környezettel való kapcsolat, és az azt biztosító transzparencia lettek a legmeghatározóbb tényezők. A KAV az Etna Kft. megbízásából egy olyan épület megvalósításában vesz részt, amelynek három homlokzata teljesen üvegezett. A különleges projektről és a szektor legfontosabb irányiról Ziszidisz Nikosszal, a megbízó cég ügyvezetőjével beszélgettünk.
Bővebben
2021 / 01 / 06
Az egyedi nyílászárók és a belsőépítészet kapcsolata
Az egyedi nyílászárók és üvegfalak egyre hangsúlyosabb szerepet töltenek be a modern családi házakban, így mind tervezők, mind a nyílászárós szakemberek oldaláról másfajta megközelítést igényel a közös munka, mint néhány évvel ezelőtt. Finta Csaba belsőépítész, az MYD-II art directora szerint fontos, hogy ezt a szempontot már a tervezés során figyelembe vegyék az építészek és a belsőépítészek.
Bővebben
2020 / 04 / 08
Az építész együtt kell, hogy gondolkozzon a nyílászáróssal
A KAV-osok együtt tudnak gondolkozni a projekttel, fancy megoldásokat tudnak javasolni, amik sokszor túlmutatnak egy beépítési útmutatón. Átgondolják, hozzátesznek bizonyos részeket, amitől - bármilyen furcsán is hangzik ez elsőre - menő tud lenni egy nyílászáró. Ők érzik, hogy mik azok a finom részletek, amiket bele kell tenni. Együtt tudnak gondolkodni az építész kollégával.
Bővebben