INFORMÁCIÓ ÉS AJÁNLATKÉRÉS
INFORMATION AND QUOTATION
2018 / 11 / 06
„Egy időtlen, trendektől és aktuális irányzatoktól mentes ház”

Víz és természet közelében épült fel az az ingatlan, amelynek legfőbb jellemzői a teljes átláthatóság, a letisztultság és a harmónia. Az egyedi formákkal, nagyon magas minőségben megvalósuló ház kompromisszummentesen készülhetett el. A folyamatról Pintér Györggyel, a ház tulajdonosával beszélgettünk.

Ennél az ingatlannál szinte kompromisszumok nélkül lehetett megvalósítani az ötleteket. Mik voltak a legfontosabb szempontjaik a tervezés és az építkezés során?

A feleségemmel már öt házat felépítettünk. Most egy olyat szerettünk volna, ami az utolsó, amin többé nem változtatunk. Így a kompromisszumok nélküliség valóban jó hívószó erre a projektre. A legfőbb szempont az volt, hogy életünk hátralévő részében biztonságban kiszolgáljon bennünket. Fontos kitételünk volt az is, hogy bár sosem voltunk az aktuális trend és divat hívei, de ennél a háznál ez még kevésbé, vagy egyáltalán ne jelentkezzen. Elképzelésünk szerint egy olyan ház épül fel, ami minden tekintetben időtlen, aktuális irányzatoktól mentes.

És az élettér kapcsán, mik voltak a legfontosabb irányok?

A telekválasztásnál meghatározó szempont volt a víz és a természet közelsége. A víz, mint elem nagyon fontos az életünkben, hiszen a Balaton mellett ismerkedtünk meg, és annak idején a nyarakat is ott töltöttük. 20 évvel később visszatértünk fiatalkorunk helyszínére, beruháztunk egy kis tóparti nyaralóba, de nem ez lett a végleges megoldás, hanem pont annak a háznak az eladásából vásároltuk ezt a telket. Nagyon érdekes, trapéz formája van ennek a területnek, melynek köszönhetően mozgalmas, újszerű dolgokat tudott kitalálni a tervező. Nagy terek, az átláthatóság, a fény, a víz, a természet és az erdő közelsége, számunkra ezek az értékelendő elemek.

Említette, hogy újszerű dolgokat valósíthatott meg a tervező. Mik ezek?

Ami az alap elgondolást illeti, az a fajta hármas tagolása az épületnek – ami inkább régebben volt jellemző a lakóingatlanok kialakításánál –, hogy egy pihenő, egy közösségi és egy gazdasági zónára osztható. A másik az, hogy a telek trapéz formája visszaköszön nemcsak a ház, hanem a hármas tagolás esetében is, tehát tulajdonképpen három trapézból alakul ki egy nagy trapéz. Ez a geometria nyilván a kert kialakításában is megjelenik.

Említette a nagy mennyiségű és hatalmas üvegfelületeket. Gondolom az, hogy a nyílászárókat ki építi be, komoly kiválasztási folyamat eredménye. Hogy jutottak el a KAV-hoz, és ebben a szegmensben milyen igényeket fogalmaztak meg megrendelőként?

A nyílászárók a rengeteg fényigény és az átláthatóság miatt meghatározó elemei a háznak. Ezért fontos volt, hogy olyan fővállalkozó partnert válasszunk, aki a legmagasabb minőségben produkálja azt, amit ez a ház megkíván. Elég komolyan versenyeztettük a cégeket az ár miatt, de amiatt is mert speciális, műszaki megoldások vannak az épületben, melyek megvalósítására kevés hazai kivitelező képes. Volt olyan generálkivitelezői ajánlat, amiben műanyag nyílászáró szerepelt, mondván, hogy a költségvetés úgysem fog mást elbírni. A PVC-t és a fát elvetettük, ugyanis a ház szellemisége, megjelenése, valamint a műszaki igények miatt csak az alumínium nyílászáró tűnt ésszerű megoldásnak. Mint mindenben, itt is kompromisszummentesen, a legjobbak közül szerettünk volna választani. Először az egyik potenciális fővállalkozó ajánlatában találkoztam a KAV nyílászárókkal. Akivel generálkivitelezésre leszerződtünk, más nyílászáró beszállítót hozott volna, de mi mégis a KAV alumínium mellett döntöttünk.

Mi miatt választották a KAV-ot?

Úgy állnak az ügyfélhez, amit ritkán tapasztal az ember. Nem vagyok műszaki szakember, közgazdász vagyok, de van rálátásom az építészeti világra is. Amikor a nyílászárókról a generálkivitelezővel közösen zajlott a pontosítás, az egyeztetések alatt olyan aprólékos figyelemmel és precizitással álltak hozzánk, ami szinte rendkívülinek mondható. Minden részletre kiterjedő figyelmet és magas szintű műszaki szaktudást éreztem nálunk. Mi tagadás, az is nagyon meggyőző volt, hogy mérnökökkel zajlott az egyeztetés, így biztos lehettem benne, hogy milliméter pontosan az lesz ott, aminek ott lennie kell. Emellett az árazásban is törekedtek egy mindenkinek elfogadható megoldásra, és végül minden extrát bevállaltam, amit Lovász úr és csapata javasolt, hogy a házhoz méltó nyílászáró megoldás szülessen.

Nyilván egy ilyen szintű és minőségű épület megvalósításánál a kivitelezési folyamat során is lehetnek előre nem várt, megoldandó feladatok. Ezeknél a helyzeteknél mennyire volt rugalmas a KAV? Hogyan tudták megoldani azokat a történéseket, amikor egy váratlan helyzetre kellett reagálni?

Jó szívvel emlékszem vissza egy ilyen szituációra. A nappali felső ablaksor egy tizenkét méter hosszú acélgerendán nyugszik, ami ennek a résznek a különlegességét adja. A kivitelezési folyamat során derült ki, hogy nem tisztázott, hogy a felső ablaksor alumínium fogadószerkezete generálkivitelezői vagy nyílászárós feladat, hol van itt – ahogyan a szakemberek fogalmaztak – a teljesítési határ. Amikor felmerült ez a komoly költséget jelentő tétel, a generálkivitelező és a KAV egymás között rendezte a dolgot, nekem nem kellett vele foglalkoznom. Fix árra szerződtem mindkettőjükkel, nem volt maszatolás az ügyben, felvállalták. Hogy végül hogyan osztozkodtak meg, vagy ki vállalt és mekkora részt, azt nem tudom. Ez a hozzáállás, korrektség, üzleti partnerség megerősítette bennem, hogy jól választottam.

Végül az az élettér valósult meg, amit a folyamat elején elképzeltek?

Összességében igen, egy olyan élettér, egy olyan ház jött létre, amely minden tekintetben megfelel az igényeinknek. Az a letisztultság és az az átláthatóság valósult meg, ami lehetővé teszi, hogy életünk utolsó harmadát egy valóban nekünk megfelelő térben éljük le. Elengedtük az extrém formákat, színeket, az erős behatásokat, egy visszafogott, decens, nagyon letisztult épület valósult meg. S érdekes módon az erre érzékeny művész ismerőseinktől is nagyon pozitív visszajelzések jönnek. Egy valóban különleges, mindamellett harmonikus élettér jött létre, ezt szerénytelenség nélkül mondhatom.

Szerző
Magócsi Anikó
További Hírek
01
020
2020 / 04 / 21
A nyílászárók letisztult esztétikája
Az alumínium nyílászárók megjelenése a családi házas szektorban a minimál építészeti stílus népszerűségének is köszönhető. A kevesebb több elvének alkalmazása az építészetben az egyedi megoldások, a puritán vagy transzparens felületek felé vitte a tervezők gondolkodását. A minimál házakban az egyszerű formák segítenek abban, hogy kialakuljon a harmónia érzése, amelyben a tér az ember szolgálatában áll.
Bővebben
2020 / 04 / 08
Az építész együtt kell, hogy gondolkozzon a nyílászáróssal
A KAV-osok együtt tudnak gondolkozni a projekttel, fancy megoldásokat tudnak javasolni, amik sokszor túlmutatnak egy beépítési útmutatón. Átgondolják, hozzátesznek bizonyos részeket, amitől - bármilyen furcsán is hangzik ez elsőre - menő tud lenni egy nyílászáró. Ők érzik, hogy mik azok a finom részletek, amiket bele kell tenni. Együtt tudnak gondolkodni az építész kollégával.
Bővebben
2020 / 07 / 02
Így hosszabbíthatjuk meg az alumínium nyílászárók élettartamát
Hosszú élettartam, magas minőség, kivételes strapabírás és modern megjelenés. Általában ezek a szempontok is szerepet játszanak abban, ha valaki családi házára alumínium nyílászárót választ. Bár a forgalmazók gyakran úgy hirdetik, hogy az alumínium bejárati ajtó és ablak nem igényel karbantartást, van néhány dolog, amelyekkel nemcsak használati idejüket növelhetjük meg, hanem megjelenésüket is megóvhatjuk.
Bővebben
2022 / 04 / 08
Akikről soha nem beszélnek, avagy a gyártás előkészítés eminenciásai
A KAV megrendelői az ajánlatadási, előkészítési- és kivitelezési folyamatokban több kollégánkkal kerülnek kapcsolatba egy-egy munka során. Ezek az értékesítő és kalkulátor munkatársaink, a műszaki- és gyártáselőkészítő mérnökök, a projektfelelős mérnökök majd a beépítést végző szakembereink. A műszaki- és gyártás előkészítő mérnökökkel nagyon ritka eset, hogy kapcsolatba kerül a végfelhasználó. Ebben a cikkben ezen szakembereknek munkáját szeretnénk bemutatni a Continental Golf Klub építési munkája kapcsán.
Bővebben
2020 / 02 / 10
Az épület teljes életére tervezünk
Erdei környezetben valósul meg az a villaépület, melynek köszönhetően a KAV munkatársai együtt dolgozhattak a TSPC cégcsoport munkatársaival. Az építésziroda egyedi munkamódszeréről és módszertanáról Tóth-Lovrity Andrea projektvezető építésszel beszélgettünk.
Bővebben
2018 / 12 / 19
Régi épületek új funkcióval
Európa harmadik legnagyobb forgalomú kikötővárosa, Hamburg volt a célpontja az ALUTA (Alumínium Ablak és Homlokzat Egyesület) tagjainak szervezett szakmai utazásnak, melyen a KAV Hungária részéről Cserki László és Lovász Károly vett részt. A német város urbanisztikai, építészi koncepcióról és Európa egyik legújabb emblematikus épületéről, az Elbphilharmonie-ról Lovász Károllyal beszélgettünk.
Bővebben
2021 / 10 / 08
Alumínium ablak ár meghatározó elemei 4.
Legnagyobb összeg a nyílászáró alapajánlat számozva, tételesen és részletesen leírva, alul összesítve. Erősen javaslom, hogy mindenről kérjenek számlát, így nincs vita a munka végén vagy ha garanciális igényük van. Tisztázni szükséges, hogy a kalkulációban taglalt árak nettó vagy bruttó összegek. Itt az egyértelműsítés miatt igényelje a hozzá tartozó arányos szakági nézetrajzokat vagy célszoftveres nyílászáró áttekintő képet. Minden elemnek van konszignációs jele, száma vagy neve, ezt a rajzokon meg kell találnia, könnyen azonosíthatónak kell lennie. Tartalmaznia kell a műszaki tartalmi elemeket, mint a nyithatóság, vasalati felszereltség és kilincs típus, szerkezet és vasalat szín, felületi minőség, üvegpanel minőség (rétegrendek) és bevonatok, tartozékok, speciális igény esetén rövid leírás. A kiszállítási költség helyszíni lerakodással együtt az ablak része, nem elhanyagolható elem, ezt is fel kell tüntetni.
Bővebben
2020 / 01 / 24
A KAV és a Porsche design
Életérzés, megbízhatóság, design és funkcionalitás. Ezek voltak a hívószavak annak a minimál stílusú háznak a kialakításánál, melynek építtetője a tervezés során F.A. Porsche filozófiáját követte.
Bővebben
2020 / 02 / 27
A cél: karbonsemleges épületek 2050-re
A klímaváltozás kapcsán nemcsak a mindennapi életben, hanem az épített környezettel kapcsolatban is egyre többször merül fel a környezettudatosság kérdése. Tornóczky Mónika építésszel, az Alukönigstahl – mint a a Schüco és Jansen cégek közép-európai képviselője – termékmenedzserével azokat a lehetőségeket jártuk körbe, hogy miként lehet egy épület karbonlábnyomát a minimálisra csökkenteni.
Bővebben
2023 / 03 / 06
Skandináv ihletettségű ház a Balatonfelvidéken
Egy révfülöpi ház, melynek nyílászáróit a KAV készítette. Zsuzsi házának építését ráadásul többen zárt facebook csoportban is követhetik. A ház tulajdonosával kivitelezésről, szakemberválasztásról beszélgettünk.  Bár a 21. században elsőre nem gondolnának, hogy erre külön ki kellene térni, de végül azt is érintettük, miként fogadják az építőiparban, ha egy nő fogja egybe az építkezést.
Bővebben
2022 / 02 / 11
Alumínium nyílászáró fejlesztési trendek és tendenciák
Egyre nagyobb méretek, egyre komolyabb terhelhetőség, automatizálás és a szerkezetek integrációja. A Reynaers munkatársai ezeket látják legszembetűnőbb tendenciáknak az alumínium nyílászárók fejlesztése során. A 2021-es év tapasztalatairól és tendenciáiról Nagy Zoltánnal, a Reynaers Alumínium magyarországi vezetőjével és Hajas Gergővel a cég értékesítés támogató mérnökével beszélgettünk.
Bővebben
2021 / 07 / 08
Alumínium nyílászárós kisprojekt kategóriában díjazták a KAV-ot
Az Alumínium Ablak és Homlokzat Egyesület (ALUTA) idén is kiosztotta nívódíjait. A magyar alumínium nyílászáró- és homlokzatgyártók egyetlen rangos elismerésével kisprojekt kategóriában idén is a KAV munkáját díjazták.
Bővebben
2021 / 10 / 22
Alumínium nyílászáró családi házra
A KAV több mint nyolcéves privát lakóépületi szektorban történő aktív működése során ugrásszerűen növekedett az alumínium nyílászárók térfoglalása a hazai családi házas piacon. Beszállítók mondják, hogy mivel cégünk volt az első Magyarországon, aki kifejezetten alumínium ablakot, ajtót és tolóajtót kínált lakóépületre, méltán nevezhető e terület úttörőjének. De honnan és hová jutottunk 2013 óta, milyen evolúciója volt ennek az építőipari területnek?
Bővebben
2022 / 10 / 20
Hatalmas üvegfalak egy lenyűgöző adottságú villában
Az üveg a lelke annak a villának, amit Koch Péter építész, a Nara Stúdió vezetője tervezett. A különleges formavilágú épület lebegő hatását a szinte végtelennek tűnő üvegfelülettel érték el, ami a tulajdonosnak megadja a tökéletes panorámát és a környezettel való kapcsolat semmivel sem összehasonlítható szabadság érzését.
Bővebben
2017 / 06 / 09
KAV nyílászárók a Költő Kertben
„Olyat alkotni, ami kicsit szélsőséges, de amihez lehet viszonyulni!”
Bővebben
2021 / 09 / 16
3D-szkenner az alumínium nyílászárók legpontosabb tervezéséért, gyártásáért és beépítéséért
Az alumínium nyílászárók gyártását megelőzően a KAV munkatársai kiemelt figyelmet fordítanak a műszaki előkészítésre, szakági tervezésre. Azért, hogy a lehető legrészletesebb információ álljon rendelkezésre, nemcsak munkatársaink, hanem megrendelőink rendelkezésére műszerparkunkat az egyik legkorszerűbb 3D-szkennerrel bővítettük. Arról, hogy miként működik a műszer, és milyen információkkal segíti a különböző szakágak munkáját, Nagy Péterrel, a KAV egyik projektfelelős mérnökével beszélgettünk.
Bővebben
2022 / 12 / 20
Egy hibátlan épület KAV nyílászárókkal
A panoráma a lelke, az üvegfelületek pedig az egyik fő szervezőeleme annak a kivételes formavilágú villának, amin az Etna és a KAV munkatársai közösen dolgoztak. Az épület érdekességeiről és a megvalósulás folyamatáról Ziszidisz Nikosszal, a kivitelezést végző Etna Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk. 
Bővebben
2022 / 11 / 17
Cölöpökre épített középkori világ az üvegtornyok árnyékában
Az ALUTA - mint a hazai alumínium homlokzatépítők és nyílászáró gyártók egyetlen hazai szakmai egyesülete - minden évben szervez bel- és külföldi tanulmányutakat tagjai számára. Idén a közel 18 millió lakosú Hollandiába vezetett a külföldi utunk, mely során kiváló szervezéssel sikerült jelentős mennyiségű különleges épületet meglátogatnunk. Csapatunk Amszterdam és Rotterdam városait vette górcső alá, mely során az európai és a gyarmati történelem, a művészettörténet és a mérnökkultúra máshol nem látható egyvelege tárult a szemünk elé. Ha cölöpre épített városról beszélünk, legtöbbször mindenkinek Velence jut az eszébe. Pedig Amszterdam is így épült, mi több, így épül ma is. A jórészt tengerszint alatti autómentes belváros hajózható csatornákkal szabdalt kajla középkori házsorai, mint egymásra borult részeg gyufás skatulyák mutatják sok száz éve büszke arcukat a történelmi viharoknak. Túlélték a tűzvészeket, a pestist és az árvizek sokszori támadását, és tessék itt vannak sok száz éve. Azt súgják a ferde falak, hogy így kell az értéktelen mocsár helyén mérnöki tudással gátakat és csatornákat, raktárakat és egy jól lakható várost, hova tovább országot építeni.
Bővebben
2018 / 03 / 12
Minden ingatlant eladnak egyszer
A személyes mérnöki igényfelmérés mára cégünk védjegyévé vált. Ezzel a folyamattal segítjük azt, hogy ajánlatkérő ügyfeleink objektív és letisztázott követelményrendszer alapján tudjanak a nyílászárók kérdésében dönteni.
Bővebben
2023 / 05 / 15
A nyílászárók és kapcsolódó szerkezetei, mint a házak legösszetettebb elemei
A villaépületek, mini középületnek tekinthetők - vallja Kenyeres László építészmérnök, az Archista építésziroda vezetője. Ezért is tartja fontosnak, hogy a tervezési folyamat során akár többször is konzultáljon nyílászárós szakemberrel. Ezzel ugyanis elkerülhető, hogy a kivitelezési folyamatban a nyílászárós cégeknek „újra kelljen tervezni” az épület egyes részeit. 
Bővebben