A panoráma a lelke, az üvegfelületek pedig az egyik fő szervezőeleme annak a kivételes formavilágú villának, amin az Etna és a KAV munkatársai közösen dolgoztak. Az épület érdekességeiről és a megvalósulás folyamatáról Ziszidisz Nikosszal, a kivitelezést végző Etna Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk.

– Egy különleges, a bumeráng formájához hasonló lakóépületen is együtt dolgoztatok a KAV-val. Mik ennek az épületnek a jellegzetességei?

Ez az ingatlan ugyanazon a hegyoldalon található, ahol a Költő Kert is fekszik. Érdekes az összehasonlítás, ha az emocionális és a dizájn részét vizsgáljuk. A két projekt ugyanis szinte ellentéte egymásnak. A Bumeráng-ház nagyon feszes, letisztult, minimál épület, éles és hegyes vonalakkal, míg a Költő Kert egy organikus építészeti formákat használó komplexum. Ennek a villának az alakja nem a megszokott íves vonalú, hanem egy szögletes bumeráng, amelynek az „öblös” része rá van fordítva a panorámára. Ezzel az volt a célja a tervezőnek, hogy minél több olyan helyiség alakuljon ki, ami a valóban pazar kilátásra nyit. Mivel semmi sincs előtte, az épület egyik tengelye a Margit-hídra, másik pedig a Citadellára fordul. A kettő között gyakorlatilag semmi sem zavar bele a kilátásba. Ha meglátunk egy városi panorámát, az fényes nappal, esőben, hóban és esti fényekben is mindig mást mutat, mindig izgalmas. Egyszerűen vonz a tér, úgy érzed, hogy muszáj arra nézni, ha egy ilyen előtted van. Az építkezés során az építésvezetői irodánk is erre a panorámára nézett rá, a kollégák pedig a kilátás elé raktak egy polcot mappákkal. Mondtam is nekik, hogy ezt nem hiszem el, amiért az emberek többszörös áron vesznek telket, Ti azt ilyen lezseren kitakarjátok? Mire ők, de már öt éve nézzük ezt, már semmi újat nem mutat nekünk. Természetesen más, ha munka közben és más, ha lakóként nézed ezt a panorámát. Bár én nem tudok különbséget tenni. Akárhányszor meglátom az épületből elénk táruló város látványát, megállok, megtámaszkodok az üvegen, neki döntöm a fejemet, és percekig csak csodálkozom, hogy ez milyen gyönyörű. Még akkor is, ha már tíz éve járok oda. Azt gondolom, hogy nagyon fontos a panoráma, arra kell tájolni a kiemeltebb helyiségeket, de nem lehet figyelmen kívül hagyni a helyi környezetet.  A fákat, a rézsűket, a dőlésszögeket és magát az energiát, amit a környezet ad. Ennek a háznak tényleg ez a lelke, a tervezőjét, Koch Pétert ez a panoráma ihlette. A KAV pedig szerencsére meg tudta valósítani azokat a nyílászárókat, amelyek lehetővé teszik, hogy az egész város látványa a nap minden szakában izgalmasan táruljon elénk.

– Mikor kapcsolódtatok be a folyamatba?

Itt nagyon jókor kapcsolódtunk be a házba, már megvolt a vízió, de kiviteli terv még nem készült szerencsére. Szerintem ez a legkésőbbi időpont, amikor még kivitelező cégként hatékonyan be lehet szállni egy folyamatba. Ennél később már nem lesz hatékony.

– Ez azt jelenti, hogy kivitelezőként fontos, hogy a kiviteli tervben ti már „társ gondolkodóként” részt vegyetek?

Persze. Egy tervező-építész nincs minden technológiában otthon, nem foglalkozik nap, mint nap mondjuk a homlokzat burkolattal, vagy annak rögzítéstechnológiájával, vagy a gépészeti rendszerrel, a burkolással. Kevésbé látja az adott megoldás előnyeit, hátrányait, kivitelezhetőségét, fenntarthatóságát. Mi ezekben mind-mind hozzá tudunk tenni, és magát a technológiát is úgy tudjuk finomhangolni, hogy a vízió ne sérüljön. Régen ez egyébként így volt, hiszen volt az építész és a baumeister. A baumeister volt az, aki tudta, hogyan kell megépíteni a házat. Ybl lerajzolta a vízióját, de nem ő kezdte el a téglakötéseket kirajzolni, nem feltétlen ő mondta meg, hogy valami kőből vagy gipszből legyen, hanem jött a baumeister, aki az építész és a kivitelező-végrehajtó szakkollégák között mozgott, segítette mind a két oldalt. Én úgy gondolom, hogy a mi cégünk így működik, nem is nagyon ismerek még egy hasonló felfogású kivitelező céget itthon. Én azt vettem észre, hogy a magyar piacon vannak tervezők és vannak kivitelezők. A kivitelező legtöbbször csak túl akar lenni a házon a lehető legrövidebb idő alatt, a tervező pedig azt akarja, hogy a vízióját fizessék ki, és lehetőség szerint mielőbb hagyják békén, hagy tervezze a következő víziót. És nincs olyan valóban hiteles csapat, aki a kettő között közvetít, fordít. Ennél a Bumeráng-háznál ez azonban így történt. Találkoztam Koch Péterrel, meghallgattam, hogy mit szeretne látni, mik a fontos részletek a számára. Ezeket figyelembe véve, a víziót folyamatosan szem előtt tartva ötleteltem a technológián. Például amikor a ház statikusával egyeztettem, volt egy oszlop a lift előtt, ami a galéria vasbeton lemezét volt hivatott megtartani, de nagyon szerencsétlen pozícióban volt, elvette a lift előtti részen a szabad tér áramlást Ő sajnos nem tudta megoldani, hogy az az oszlop ne ott legyen. Végül ahhoz a statikushoz fordultam, akivel nagyon rugalmas az együttműködésünk és elképesztő tudása van. Együtt megoldottuk: tettünk egy felülbordát a lemezre, nem kellett a lift elé 2 méterre oszlopot tenni, így innentől áramolhatott a tér. Ugyanígy ment végig a folyamat az egész házon. A dizájnon semmit sem változtattuk, de ha valamire találtunk jobb megoldást, ami nem ment szembe a tervezői vízióval, azt alkalmaztuk. Voltak olyan kevésbé kidolgozott részek, amit pedig a megrendelővel és a tervezővel közösen gondoltunk át.

– Ennél az épületnél a hatalmas átlátható felületek miatt az üveg az egyik fő szervezőelem. A KAV munkatársai is sokszor említik, hogy fontos, hogy minél hamarabb belépjenek a folyamatba, hiszen szakkivitelezőként pontosan tudják mikor, mit lehet megvalósítani. Te hol látod ebben a folyamatban a nyílászárósok szerepét?

Fontosnak tartom, hogy időben bekapcsolódjanak ők is a folyamatba. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az ő munkájukat is nagyban segíti, ha mi ott vagyunk „összekötő” kapocsként. Ennél a háznál megvolt a vízió, ott voltak már a KAV munkatársai, és közöttük mi, akik tudtuk, hogy milyen árnyékolót, homlokzatburkolatot, burkolati csomópontot, üvegkorlátot részletet szeretnénk látni. Ők hozzátették a szak- és mérnöki tudásukat, így valósulhatott meg minden a legoptimálisabban.  Ennél a projektnél a legnehezebbek azok a helyzetek voltak amikor három él találkozik egy pontban, ez szinte lehetetlen feladat. Az anyagvastagságokat, a tartószerkezeteteket és látszó felületeket tűpontosan kell meghatározni. A KAV-nak ez talán egy álomprojektje volt, ugyanis nálunk, generál kivitelezői oldalon Takács János kollégám vitte a projektet, aki nem mellesleg közel 10 évig nyílászárózott, így teljesen egy nyelvet beszéltek. A KAV műszaki rajzoló és szakkollégáinak volt egy olyan partnerük, akihez bármikor fordulhattak, ilyen hatékonyan nem működhet a dolog, ha csak a tervező van benne a folyamatban. Általában az szokott lenni, hogy a nyílászárós vezeti a tervezőt, hogy mit hogyan lehet megvalósítani. A kivitelező pedig hónapok múlva kap valamit, és azt mondja: mit csináltatok ide? Ezt nem lehet megépíteni. Vagy ha meg is lehet építeni, bizonyos pontok sérülni fognak a koncepcióban. Itt ez fel sem merült. Minden nyílászáró csomópont úgy tudott elkészülni, hogy a vízió sértetlen maradt. Tehát jó időben lépett be a KAV, megfelelő szaktudással, így tudott megvalósulni egy kemény, feszes, szerintem hibátlan épület. Nem tudok olyan pontot a házon, amit másként kellett volna csinálni.

– Ez egy hibátlan épület?

Azt gondolom, hogy igen. Szép formák, kulturált anyaghasználat, modern technológia, nem ázik sehol, nincsenek elhibázott csomópontjai, az üvegkorlátok, a látszó felületek is kidolgozottak, egyszerűen azt érzed, hogy van benne anyag. A nyílászáró csomópontok a homlokzat burkolattal jókor és jó helyen találkoznak. Pont annyit tud ez a ház, amennyit akart. Nem többet és nem kevesebbet. Ki tudtuk hozni a vízióból a maximumot. Elértük a célunkat.