Az ALUTA – mint a hazai alumínium homlokzatépítők és nyílászáró gyártók egyetlen hazai szakmai egyesülete – minden évben szervez bel- és külföldi tanulmányutakat tagjai számára. Idén a közel 18 millió lakosú Hollandiába vezetett a külföldi utunk, mely során kiváló szervezéssel sikerült jelentős mennyiségű különleges épületet meglátogatnunk. Csapatunk Amszterdam és Rotterdam városait vette górcső alá, mely során az európai és a gyarmati történelem, a művészettörténet és a mérnökkultúra máshol nem látható egyvelege tárult a szemünk elé. Ha cölöpre épített városról beszélünk, legtöbbször mindenkinek Velence jut az eszébe. Pedig Amszterdam is így épült, mi több, így épül ma is. A jórészt tengerszint alatti autómentes belváros hajózható csatornákkal szabdalt kajla középkori házsorai, mint egymásra borult részeg gyufás skatulyák mutatják sok száz éve büszke arcukat a történelmi viharoknak. Túlélték a tűzvészeket, a pestist és az árvizek sokszori támadását, és tessék itt vannak ma is velünk. Azt súgják a ferde falak, hogy így kell az értéktelen mocsár helyén mérnöki tudással gátakat és csatornákat, raktárakat és egy jól lakható várost, hova tovább országot építeni.

Amszterdam óvárosában, majd az újonnan lecsapolt területeken épült kötöttpályás és gépjármű utak, lakó- és irodaépületek valamint víziutak láttán a történelem tisztelete, a sokszínűség, az értékteremtés, a végletekbe hajló mérnöki szaktudás és a mindenre odafigyelés jutott eszünkbe. Érkezésünk után azonnal egy csoportos esti gyalogos majd hajós programmal igyekeztünk esszenciális élményeket nyerni a középkori építészetről, a felhasznált anyagokról, a várostervezésről, a hollandok tűzzel és a vízzel való küzdelméről. Érdekes volt megélni azt az urbanisztikai élménycsomagot, amelynek külső burkolata a történelmi hűségnek izzadságszag nélküli megfelelés, belső magja viszont egy több száz éves építőmérnöki kultúra eredményeképp mindenben változatossá és élhetővé tett emberi léptékű világváros.

Az első teljes napunk Rotterdamról szólt, de útközben még megnézhettük a Walley Towers-t, amely tömegében völgyet formázó Jenga játék és modern üveghomlokzatos magasházak ízléses keveréke. A felhasznált külső burkolatok, a megannyi erkély és terasz, a térhatároló valamint statikai üvegfelhasználások teszik különlegessé ezt az iroda- és lakóépületet. Az apró részletekben is átható, nem költségcentrikus tervezői igyekezet egy laikus számára talán nem szúr szemet első látásra, de nekünk egyértelmű volt. A ház főbejáratán belépve impozáns megoldásokat látunk, a fal- és lépcsőburkolat, a sejtelmes formahasználat instant értékeket tolmácsol. Beljebb sétálva egy passzázs osztja el az érkezőket, fejünk felett nagyvonalú üveggerendával gyámolított strukturális üvegfödémmel bevilágítva azt. Minden helyiség, a közösségi- és kommunális terek (akár a klasszikus lépcsőházak is) odaillő falburkolattal és világítással vannak ellátva, a színharmóniára különösen ügyelve. Az épületben működő belsőépítész tervező és értékesítő cég segítsége okán az egyik felső szinti bemutatótermükbe is betekinthettünk. Fentről parádés kilátás nyílt a városi toronyépületekre és azok elrendezésére is, már amennyit az eső miatt észlelni tudtunk. Apropó elrendezés, izgalmas tapasztalat volt a funkciók egymás mellett kezelése is. Itt, épületünk lábánál ugyanis sok pályás, műfüves sportlétesítmény terül el, és ott állva egyáltalán nem volt zavaró az eltérő felhasználású elemek rendezett keveredése. Nálunk egy ilyen szoros beépítettség az autózási és parkolási szokásaink miatt elképzelhetetlen lenne.

Rotterdamban a városi főpályaudvarnál kezdtük az épülettúránkat, melynek különleges homlokzatburkolata méltósággal emeli ki az egyébként is különleges kubust és üvegfalakat. A felhasznált anyagokat és értékállóságot mutatja a homlokzati és beltéri üvegpalást teherhordó acélvázához kapcsolt önhordó JANSEN acél függönyfal rendszer. Míves munka, jó tervezés. Ezt követte a különleges Depot Boijmans Van Beuningen, egy – IKEA csésze ihlette – szinte kör alaprajzi vonalú és dongahomlokzatú üvegépület, melynek funkciója is nagyon különleges, ugyanis egy korszerű mesebeli múzeum-raktárbázis kapott benne helyet. A hatalmas liftek, a tárolóterek, előadótermek, kutató vagy restaurátor munkaterek egy olyan modern lég- és páratechnikai megoldásokkal biztosított beton- és üvegkalitka rendszerbe épültek, amelyek közötti beltéri közlekedésemkor a Harry Potter filmekből ismerős mesebeli iskola, a roxforti kesze-kusza öntudattal bíró lépcsői jutottak eszembe. Közben üvegkapszulákban vagy lebegő üvegterekben megannyi geg, modern és történelmi művészeti alkotás pihen, tovább élezve az egyébként is csodálkozó látogatók figyelmét. Közben itt-ott, mintegy hanyagul azért vannak kiállítva műtárgyak, de az alkotók nevére pillantva sokszor megdermedtünk. Úgy állították ki a leghíresebb alkotók műveit, mintha azokat ott és akkor csak ideiglenesen otthagyták volna a rakodók az ebédszünet idejére. Persze titokban vigyáznak rá, de így valóban különlegesebb és természetesebb élményt nyújtanak a remekművek.

Ebédidőben egy különleges piacépület felé vettük az irányt. A piaccsarnok tulajdonképpen egy nagy streetfood kiállítás, nem is titkolva azt, hogy ez egy lakóépület gyomra. Két, nézetben íves bütü homlokzatát egy-egy hatalmas hátsó feszítőműves pontmegfogásos üvegfal uralja. A nagy kilengésre méretezett edzett üvegfal kellő fényt és jóleső kültéri érzést juttat a beltérbe, a mennyezetburkolat pedig vidám formákkal plotterelt üveggel segíti ezt. A beltér felé fix ablakok, míg a kültér felől erkélyek világosítják a piac köré (és tulajdonképpen fölé) épített lakásokat, hiszen drága a telek, ki kell használni a lakásépítés lehetőségeit. A gyors ebéd után a „kockaházakhoz” sétáltunk át. A „kockaházak” ötletgazdája Piet Blom építész volt, aki álmai megvalósítása során a “városi erdőt” formázta meg. A fák törzsét az alátámasztó falazatok, míg a lombkoronákat a lakótereket magába foglaló, sarkára állított kockák szimbolizálják. Az egyik lakás látogatható, így betekinthettünk egy pár percre. Lakni nem ajánlom senkinek, hacsak nem szereti a mindennapi kihívásokat, mert a lépcsők szűkek és magasak, a lakóterek kicsik és sötétek, ellenben kompromisszumokkal terheltek. Olyan nekem ez a lakás, mint az állatkerti zsiráf esete: “szép-szép, de otthonra nem kéne”. Túránk következő állomása egy alumínium nyílászáró gyártó szívéhez közel álló épület, a ‘De Rotterdam’ volt. A magasház különlegessége a megjelenésében, az elcsúsztatott hasábok fenséges látványában keresendő. A pazar belső terekből olyan kilátás nyílik a megjelenő Erasmus hídra, amit ember könnyen nem felejt el. (E híd formavilága – a UNStudio tervezőiroda újabb vállalása miatt – egyszer majd Budapestről is ismerős lehet, ugyanis a Dunára tervezett, új Budáról Csepelre vezető mederhíd két pilonnal ugyan, de nagyon hasonló megjelenést mutat majd.) Patinás klinker burkolatos lakóépületek közül emelkedik ki a mélységben több helyen síkban ugratott neutrális magasházi homlokzat, melynek egyszerűségén és alkotói filozófiáján mi is csodálkoztunk. Mitől “működik” ez a ház, mitől olyan egyszerű és mégis bonyolult egyben? Egy építész talán egész élete során ezt az érzést szeretné megismertetni a háza lakóival, látogatóival. Itt beteljesült ez a vágy, a “De Rotterdam” kortársainak magasra tette a lécet.

Rotterdami kitérőnk végére hagytunk egy víz fölé benyúló, a víz irányába kifelé emelkedő, a part felé teraszos homlokzatú, futurisztikus társasházat. Az épület jellege érkezéskor nem is fogható fel, a teraszos szintelrendezés, a fa- és alumínium burkolatok rendezettsége vagy az erkélyek sorba rendezése első pillantásra nem is teszik annyira különlegessé a házat. A belső zárt udvarra bejutás után viszont a fejünkben teljes kavalkád lesz úrrá, hiszen ami elmaradt a part felőli tömegből, annak inverze lesz a víz felé benyúló forma. Egy lakáshoz tartozó kicsi kert vagy terasz drága és megbecsülendő dolog Hollandiában, a tájolással és lépcsős parti elrendezéssel ezt az igényt elégítette ki az építész. Ugyanakkor a víztükör felé nyitott udvari pihenőkert szegélyezte leülők és mólók egy nagyvonalú kifelé dőlő (emelkedő) homlokzattal tisztelegnek az itt uralkodó folyékony elemnek. A nyers alumínium homlokzatburkolat jelentősen túláradó homogenitást mutat a nyers alumínium nyílászárókkal, de a csillogó üvegkorlátos erkélyek okozta kiugrásokkal és törésekkel kellőképpen kompenzálja ezt. A belső udvar családias környezetét szemlélő csoporttagok beszélgetése közben eszembe jutott, hogy az idillt kissé árnyalja a lemezburkolatról visszaverődő zaj, igy az itt lakó gyerekek hétvégi hangos játéka közben bőven szükséges lehet a világhírű holland elfogadásra és türelemre.

Izgalmas volt látni a vízre épített “úszó” konténerlakásokat is, amelyek itt a lépcsős épület szomszédságában nyúlnak a víztükörbe. Olcsó de kompromisszumokkal telített lakhatási mód ez, ahol száz éve a legpraktikusabb közlekedési eszközök (kerékpár és hajó) használata előírás. Általában kicsit káoszos, de néhol nagyon rendezett formában élik az úszójárdákról megközelíthető, jól belátható otthonaikban mindennapjaikat az itt lakók.  Nekünk, a kerítésre, függönyre vagy árnyékolókra szocializálódott magyar átlagembereknek azonban kissé transzparensebbnek is tűnt kelleténél. Az átlag hollandoknak láthatóan nincs takargatnivalójuk, másképp és talán más miatt élik így a magánéletüket, érzésünk szerint nem féltik mástól az életmódjukat. Az úszó konténercsoportok között szemmel látható volt a helyi „Rózsadomb”, megtaláltuk a kis „Angyalföld”-et és volt „Józsefváros”-i zóna is. Külső látvány mellett a belső berendezés minősége és mennyisége teszi mások előtt meztelenné az anyagi különbségeket, de nyíltan és hanyagul vágta arcunkba e kis helyen összezsúfolt közösség, hogy így is működik minden. Ez a társadalmi hitvallás jó kitapinthatóan a napi építészetben is jelen van. Ezt támasztja alá az új épületek ablak és üvegfal transzparens elrendezése is.

Hazaindulásunk napján Amszterdamban maradtunk, ahol városi sétán ismerkedtünk a középkori múlttal és identitással, a közlekedési modellel és az általános életvitellel. Az első 3D nyomtatott híd mellett jutott időnk némi építéstörténeti bejárásra is, ahol a csatornák között gyalog jártuk be a legismertebb belvárosi műemlékeket. Hazarepülés előtt pici szabadidőnk is akadt, így kihasználva az internetes jegyfoglalás lehetőségét, páran meglátogattuk a Rijksmuseum fantasztikus kiállítótereit. Kedvencem, Rembrandt Éjjeli őrjárata és a lenyűgöző művek között fogtam fel igazán a holland gyarmati múlt gazdaságra, életfelfogásra, gasztronómiára, küldetéstudatra és művészetre gyakorolt hatását. Semmi sincs véletlenül, a gyarmattartás behozhatatlan gazdasági előnyökkel járt és jár ma is. Mindez, az évszázadok alatt összehordott és ebből kivirágoztatott érték semmit sem ér egy olyan országban, amely hazánkhoz képest fele akkora és ennek harmada a tengerszint alatt van, ha nincs a katasztrófák utáni állandó megújulás és átszervezés, a megbecsült mérnöki előrelátás és a mindent behálózó műszaki megoldásokra való igény az együttélés toleranciájába ágyazva.