Megbízhatóság, precizitás, minőség és valódi értékteremtés – ezek mentén működik a jövőre 30 éves Etna Kft. A cég a közintézmények, műemlék jellegű felújítások és a hagyományos lakóépületek mellett ma már a prémium családi házas szektorban is egyre komolyabb lehetőséget lát. De bármelyik szegmensben dolgozzanak is a generálkivitelezésen túl építészeti és belsőépítészeti tervezéssel is foglalkoznak. Ziszidisz Nikosz ügyvezető azt vallja, mindig olyat akar létrehozni, ami mellé egyenes háttal oda lehet állni.

A céget még édesapád alapította. Miként tud ma Magyarországon szerinted egy építőiparban tevékenykedő dinasztikus cég fenntarthatóan működni?

Édesapám 1991-ben alapította a céget, ha belegondolunk, hogy ekkoriban jöttek létre az első kft-k Magyarországon, már ez is rejtene magában néhány történetet. Sok olyan pillanat volt az elmúlt közel 30 évben, amikor könnyebb lett volna tiszta lappal indulni. Beleléptünk olyan csapdákba, amit a ki nem fizetések jelentettek, vagy olyan munkákba, ahol nem, hogy nullszaldósan, hanem veszteséggel jöttünk ki belőle. Édesapám egyik legfontosabb hagyatékaként azt hagyta ránk, hogy munkát nem hagyunk félbe. Azt tisztességgel be kell fejezni jóban, rosszban. Sok tanulópénz is volt ebben, de egy kezemen meg tudom számolni, hány munkát hagytunk félbe. Édesapám és utána én is mindent megtettünk azért, hogy minden munkát tisztességgel lezárjunk. Még úgy is, ha az nem nekünk kedvez. Édesapám sajnos már 3 éve nincs velünk, de szinte az utolsó pillanatig velünk dolgozott. És mindvégig nagyon szépen és egyenletesen hozta azt a minőséget, ami miatt az Etna az Etna ma. 

Egyébként automatikus volt, hogy tovább viszed a céget? 

Két bátyám van, ők mind a ketten építészek. Mind a hárman apu kezei alatt cseperedtünk. Fizikai munkával, például kubikolással, segédmunkával kezdtünk, majd fokozatosan, amikor már fejben is felnőttünk hozzá, akkor kezdtünk el szakmai feladatokat végezni. 10 évesen kezdtem adogatni a szerszámokat, és egészen 26 éves koromig minden nyáron melóztam. Tesóim valamivel kevesebbet voltak a kivitelezésben, ők inkább tervezői és a design irányába orientálódtak. Szabadkézzel és számítógéppel is nagyon ügyesen rajzolnak, nagyon tehetségesek. Természetesen azért idő kellett ahhoz, mire mindenki elfogadta, hogy a legkisebb fiú lesz apu helyettese. Ma mindhárman a cégben dolgozunk és kb. 10 éve csatlakozott hozzánk az unokatestvérem is, aki a pénzügyeket viszi. Az erősségem szerintem leginkább az, hogy jól látom a munkafolyamatokat: bárhova leültetnek, bármilyen szakmában, viszonylag hamar átlátom azt, hogy ki mit csinál, és miként lehetne azt gyorsítani, hatékonyabbá tenni. Már fiatalon sem csíptek annyira a munkások, mert a holtidőket mindig kitöltöttem valamivel. Ha láttam, hogy lebzselés van, változtattam, hiszen azért megyünk oda, hogy hatékonyak legyünk. Csak a diplomám megszerzése után, 2006-ban társulhattam. Apu egyik legjobb döntése volt, hogy amikor még korábban halasztottam a főiskolán, még akkor is csak fizikai munkára alkalmazott. Így igazából dacból, hiúságból végeztem el az iskolát, aminek végül az ismerősi köröm 80 százalékát és sok munkatársamat köszönhetem. 2006-ban 50 milliós volt a cég forgalma, idén karcolgatni fogjuk a 4 milliárdot.  A valódi utódlás 2015 körül zajlott le, amikor én már megtanultam mindent aputól, és már új dolgokat is hoztam a cégbe, bővítettem a szolgáltatási köröket, egyre több mindennel foglalkoztunk, egyre teljes körűbben és egyre nagyobb léptékben. Nem volt ünnepélyes cégátadás, hanem eddigre fogadott el mindenki, és már inkább engem keresett mindenki a kérdésével.

A minőség, egyediség, érték elég ritka hívószavak ma az építőiparban. Hogy lehet ezt a mai piaci környezetben fenntartani?

Szerintem a legfontosabb, hogy ez nekünk a hivatásunk. Nekünk ez nem pénzkereseti forrás, hanem hivatás, ahogy viccesen szoktam mondani: pár évvel ezelőtt, nem is kerestünk vele, mert rosszul ment a gazdasági oldala. Amikor elkezdtünk egy új munkát, akkor a régiekből még ott voltak a finom részletek eldolgozása, amiket nem lehetett elnagyolni, hiszen az apró részletek adják meg ezeknek az épületeknek a különlegességét és bizony az ilyen jellegű javítási, szépészeti munkák korábban nem  voltak bekalkulálva, de megcsináltuk becsületből. Nem az anyagi javak megszerzése volt a cél.  Mindig különlegeset szerettem volna alkotni, és mindig olyat akartam, ami mellé oda lehet állni egyenes háttal, és azt mondani, hogy ezt én csináltam, szerveztem, vagy találtam ki. Ha egy produktum kijön a kezed közül, az olyan minőségű legyen, hogy évekkel később is, ha visszanézel, büszkén álhass mellé. Ne arról szóljon, hogy ússzuk meg a feladatot, hanem legyen az egy olyan termék, amit te hoztál létre, és ezzel a világnak adtál valamit. A másik hitvallásunk, hogy ha valamit csinálsz, akkor azt a legjobban, a legmagasabb szinten tedd. Ahogy azt régen a szamurájok tették, fanatikusan, professzionálisan. És hogyha ez mind megvan, akkor biztos jön bele majd  a pénz is. Ha nem kizárólag a pénzre fókuszál az ember, akkor tud teremteni maga körül egy olyan mikrokörnyezetet, ahova szívesen jönnek dolgozni.  És ehhez szerintem annyi kell, hogy azt csinálod, amit mondasz, és azt mondod, amit csinálsz. Például a munkásokat mindig kifizetem határidőre, és amit megígérek, azt tartom is. Ha ezt a két dolgot megcsinálja az ember, már akkor különlegesnek számít a piacon, ha pedig még a munkakörnyezetre is figyel egy kicsit, például legyen a kollégáknak pihenője, melegedő konténere, kapjon nyáron hűsítő vizet, rendes munkásruhát, szerszámot akkor pláne. Pedig szerintem ez az alap. Így tudunk jó házakat építeni.

Nagyon hasonló alapelvek mentén működtök, mint a KAV. Hogyan kezdtetek el együtt dolgozni?

Már egy ideje kerülgettük egymást a KAV-val. Nagyon jókat hallottam a szakmában az egyedi nyílászárós megoldásaikról. Többször szóba jöttek ajánlattétel szintjén is, de az első benyomásom az volt, hogy drágák, akkoriban pedig nagyon árérzékenyen dolgoztunk. Pedig a magasnak tűnő ár mögött rengeteg, tapaszlanton alapuló plusz szolgáltatás volt, amivel éppen a prémium környezetben nem szabad spórolni. Ha megnézzük a valós műszaki tartalmakat, akkor a KAV mindig feljebb tette a mércét, ami megüti azt a szintet, ami ide kell, a minőség rovására sosem hoznak döntést. Azok a műszaki megoldások, amit ők ajánlottak, az igazából a másik vállalkozónál is ugyanennyi lett volna, hogyha részleteiben is kielemezzük a szolgáltatásokat. Úgy kezdtünk el aztán együttdolgozni a KAV-val, hogy ők előbb kerültek kiválasztásra a projektben, mint mi.  Nem tudom, hogy miért, de manapság elég gyakori, hogy a megrendelők a nyílászárós megbízásokat szeretik maguk intézni. Én pedig általában azt mondom, ha már meg van rendelve, akkor mi nem fogunk megállapodni, mert mi generálkivitelezők vagyunk. Erre rávágják, hogy de ez csak az ablak vagy éppen az alumínium bejárati ajtó.

De miért probléma, ha ezek már megvannak?

A nyílászárós megoldások ma már kiemelten fontosak egy ingatlanon, a homlokzati burkolatok találkozásával, a síkok kialakításával, párazáró szigetelésekkel, hőhíd megszakításokkal, okos megoldásokkal mind együtt kezelendők. Az építész együtt kell, hogy gondolkozzon a nyílászárósokkal. Ez az, ami a KAV-nál előrébb jár, mint az átlag nyílászárósok esetében, akik a „majd a tervező megrajzolja, meg majd a nem tudom ki javasolja” elvet követik. A KAV-osok együtt tudnak gondolkozni a projekttel, fancy megoldásokat tudnak javasolni, amik sokszor túlmutatnak egy beépítési útmutatón. Átgondolják, hozzátesznek bizonyos részeket, amitől – bármilyen furcsán is hangzik ez elsőre – menő tud lenni egy nyílászáró. Ők érzik, hogy mik azok a finom részletek, amiket bele kell tenni. Együtt tudnak gondolkodni az építész kollégával. Az említett projektet úgy kaptuk meg, hogy a megrendelő már egyeztetett a KAV-val. És ők egy olyan terméket hoztak be a magyar piacra, ami egyelőre csak a külföldi katalógusokban, meg a Pinteresten látható. Keret nélküli, nagyon filigrán tolóajtókat fognak beépíteni ebbe a bizonyos luxus épületbe, és ők ügyesen körbejárták ennek az összes problematikáját. Azt gondolom, és azóta már tapasztaltam is, hogy ők sem adnak ki olyat a kezükből, ami mögé nem tudnak egyenes háttal odaállni.