A KAV munkatársai szinte az első ceruzavonástól együttműködtek a Kroki Studióval a Continental Golf Club bővítésével kapcsolatos munkálatok során. Így az exkluzív épületen többek között közösen tervezett tartószerkezet, egyedi reteszelt sorolás, felülvilágító csatlakozás is megvalósult. A közös munkáról, arról, hogy milyen egymás gondolatára építve dolgozni és a projekt érdekességeiről Göde Andrással, a Kroki egyik alapítójával beszélgettünk.

Milyen feladatra kértek fel benneteket ennél a munkánál?

A golf clubnak volt egy meglévő épülete étteremmel. Az új bérlő felkért minket, hogy bővítsük ki ezt egy rendezvénytérrel, ugyanis korábban csak egy sátor állt ott. Először azt gondolták, hogy egy egyszerűbb, raktárszerkezet-szerű épület jöjjön létre megjelenésben, amit majd kívülről és belülről is feltuningolunk. Mi viszont meggyőztük őket, hogy minden szempontból jobb döntés lenne, ha egy szép szerkezetű épületet alakítanánk ki, magas minőségben. Így végül az a döntés született, hogy egy nagyon korszerű, valóban a kornak megfelelő, fapaneles rendszer valósuljon meg, ami nagyon precíz építést igényel. És ha már ilyen az épület szerkezete, akkor azt szerettük volna, hogy maga az üvegszerkezet is valóban hightech legyen, maximálisan kihasználva a látványt. Nagy, eltolható, elegáns üvegelemeket terveztünk. Mivel szerkezettől szerkezetig érnek az üvegek, nem nagyon lehet eltüntetni a csomópontokat, így magának a beépítésnek is hightech-nek kellett lennie. Mi a Krokinál végeztük a koncepciótervet és a belsőépítészetet, valamint mi rajzoltuk a csomópontokat, a Dóm építészirodához tartozó InnoWood pedig a faszerkezet kiviteli terveit készítette. Itt lépett be az üvegszerkezeteket tervező KAV. Ezután ezt a három tervezőgárdát és szemléletmódot össze kellett hangolni, ami elég sok egyeztetést igényelt. Különösen azért, mert van, ahol már meglévő épületre került az új szerkezet, ami eltérő csomóponti megoldásokat igényel. Legalább 30 csomópont készült csak arra, hogy lehet beépíteni a kiválasztott nyílászáró rendszert. Felvetődtek még hőtechnikai, vízelvezetési, árnyékolástechnikai kérdések is. De megérte a sok egyeztetés, mert nemcsak mi, hanem a megbízó is nagyon elégedett a végeredménnyel. Ráadásul az üvegfalak tényleg végig látszanak, és mégis szinte kisujjal lehet tolni a hatalmas üvegtáblákat.

Hogy találtatok rá a KAV-ra, vagy miért pont őket választottátok?

Több cég felvetődött, 3 helyről kértünk be ajánlatot az üvegszerkezetre. A tulajdonos is benne volt a döntésben. Végül a referencia döntött. Mi annyit kértünk, hogy előre válasszuk ki a beszállítót, hogy a tervezés során már közösen valósulhasson meg a technológiai fejlesztés. Szükség volt a tervezés során a speciális szaktudásra. A KAV-ot így tényleg az elejétől fogva be tudtuk vonni. Számos döntést közösen hoztunk meg. Például felvetődött, hogy a mennyezetig keret nélküli tolóajtó legyen, ami nyilván egy nagyon látványos dolog, de ők tudták, hogy ennek teljesen más típusú mozgatószerkezet kell, ami már egy olyan plusz költség lett volna, ami nem éri meg. De így is 2,40 méter magasságig mozognak az üvegfelületek, ami szintén nagyon látványos. Ezeket a döntéseket úgy tudtuk végig járni, hogy megnéztük mi mivel jár, amihez nagyon kellett a KAV csapata és szaktudása. Így született meg az a döntés is, hogy be kell kerüljön egy vízszintes osztásrend, amit ráadásul a településképi engedélyeztetésre is be kellett küldenünk, hiszen a homlokzaton látszik.

Azért ma még ritka, hogy Magyarországon a tervezési folyamatba bevonják a nyílászárók kivitelezőjét, pedig ez lenne az ideális folyamat. Miért tartottátok fontosnak, hogy ez itt így legyen?

Fontos, hogy ez magánberuházásban megvalósuló épület, közbeszerzésnél ezt nem lehetne így meglépni. Magyarországon az az építési szokásrend, hogy a terveknek már majdnem tökéletesnek kell lenni, és aztán jön a versenyeztetés, hogy azt ki gyártja le. Amikor megvan a gyártó, akkor viszont sokat kell korrigálni. Valahogy ezt szokta meg mindenki, ami szerintem nem egy jó rendszer. Ha olyan országokat nézünk, ahol mondjuk nem akadt meg ez a folyamat 40-50 évre, ott más a rendszer. Ott az építészek nagyjából tudják, hogy amit ők kitaláltak, arra a konstrukcióra ki lesz a megfelelő kivitelező. Tehát nem az építésznek kell tudnia az utolsó tolóajtó küszöb alatti rögzítést, meg mindent, hanem azt már a szakértő csinálja. Van erre egy érdekes példám, egy magyar építész nagyon sokáig Japánban dolgozott, s ő azt mondta, hogy mi el se tudjuk képzelni magyar tervezői fejjel, hogy ez Japánban teljesen fordítva van: a kivitelezők nem egyszerűsíteni próbálják a terveket, hanem bonyolítani. A cél, hogy minél nagyobb legyen a kihívás, mert akkor tudnak referenciaként hivatkozni az épületre. Szerintem ez a fordított helyzet úgy tud létrejönni, hogy a szakkivitelező is alkotóként viszonyul a munkához. Meg akarja mutatni, hogy ő a legjobb. Ennél az épületnél ez így zajlott, az Innowood és a KAV is ezzel a felfogással lépett be a munkába. Nem ezt akarták kitalálni, hogy miként lehet leegyszerűsíteni, „leolcsósítani” a dolgot, hanem az volt a közös cél, hogy ez minél jobb legyen. Ehhez az is kellett, hogy a megbízó megértse azt, hogy így jár jól. És nem úgy jár jól, hogy vannak kész tervek, amiket utána majd versenyeztet, hogy ki a legolcsóbb.

Azzal, hogy a KAV az elején belépett, a tervek is változtak, például az első tervek még szintmagas tolókat tartalmaztak, de termékváltás és a tolószárnyak túlsúlya miatt végül felülvilágítók lettek elhelyezve. Ilyen esetben, hogy élitek meg, csorbul az építészeti elgondolás?

Szerintem egy normális építész úgy gondolkodik, hogy a dolgoknak arányosnak kell lenni. Nemcsak vizuálisan gondolkodik. Nyilván nagyon elegáns egy mennyezetig érő keret nélküli üveg. Ha az a magja az építészeti gondolatnak, akkor valószínűleg körme szakadtáig ahhoz ragaszkodik. Ha nem ez a középpontja az építészeti gondolatnak, hanem valami más, amit ez esetleg segít, akkor felmerül a kérdés, hogy a megvalósítás mennyire bonyolult, milyen költségekkel jár. S hogyha ez aránytalan, megváltoztatja a gondolatát. Ezt az esetet nem élem meg csorbulásnak, mert nem lett „vesztes” az épület. Arányosan történt. Ráadásul egy ilyen épület üzleti vállalkozás is. Ha olyan épületet tervezek a megbízónak, ami utána soha nem térül meg akkor nem jó a terv, mert funkcionálisan nem szolgálja ki a megbízót. Itt nyilván drágább volt a beruházás, de drágábban is adható bérbe az épület, mert nagyon exkluzív. Ezeknek közös döntéseknek kell lenni, s az az ideális, ha végén egyensúlyban lesz, és nem torzul egyik fele sem. Nyilván vannak kompromisszumok, amiket meg kell hozni, olyanokat, amiktől nem csorbul az épület.

Úgy tudom, komoly fejtörést okoztak a beépítési megoldások is a szűk határidő mellett….

Igen, például fontos volt, hogy adott üveg mikor kerül be. Mert egy kis robot emeli be az üveget, de annak végig kell menni a padlón, miközben lehet még nem lesz meg a szilárdság. Ki kellett találni mikor kell ahhoz betonozni, hogy elég szilárd legyen a gépnek. Így maga a kivitelezés is egy kreatív rendszer volt. Itt nagyon őszinte volt az építészeti elgondolás, látszók a szerkezetek, nincsenek eltakarások. Ilyen esetben nagyon magas minőségben és precizitással kell elvégezni a munkákat, amit minden szempontból nagyon ki kellett találni. A legnehezebb megcsinálni azt a csomópontot, ami nem látszik.

Több egyedi megoldás – toksorolás reteszelés, felülvilágítók csatlakozása – is megvalósult ezen az épületen. Milyen volt olyan csapattal dolgozni, akik ezekre a problémákra valódi és egyedi válaszokat tudnak adni?

Az volt a szuper, hogy a KAV és az Innowood részéről is hasonló volt a hozzáállás. Nem probléma-, hanem megoldó részleg volt mindenkinél. Ha mi előálltunk egy ötlettel, mondjuk egy árnyéknúttal szeretnék csatlakozni a tok mellett, akkor nem azt kaptuk, hogy ezt ezért és ezért nem lehet megcsinálni, hanem azt, hogy mi kell ahhoz, hogy ez megvalósítható legyen. A KAV részéről is ezt éreztem, ha kell egy egyedi megoldás – például egy speciális soroló profil, amit eddig nem csináltak, vagy az eltakarások, amikre rákerültek az árnyékolók –, akkor megtervezték, legyártották, átbeszéltük a megvalósulás, a beépülés lépéseit. Egymás gondolatára támaszkodva építkeztünk ennél a munkánál.

Vajon, ha nem készültek volna szakági tervek a KAV részéről, akkor is ilyen minőségben készült volna el a nyílászárós munka?

Ezt lehetetlen lett volna szakági tervek nélkül megcsinálni, hiszen akkor a beszereléskor derült volna ki egy csomó probléma, az organizáció pedig megbukik. Mindent előre végig kellett gondolni. Például a csatlakozó dolgokat is úgy tudja már az ember kialakítani, ha vannak ilyen tervek, hogy az biztos működőképes legyen. Hogyha azt szeretném, hogy a profil síkban folytatódjon egy fallal, akkor ahhoz, hogy tudjam hova kell rakni a falat, mindent tudnom kell a profilról, hol a széle, hova tudja rögzíteni. Ez egy pingpong meccs mire egy ilyen folyamat végigmegy, de ha ez nincs végig játszva, akkor nem lesz egy síkban a fallal.

Mire vagy leginkább büszke ennél az épületnél?

High-tech megoldások valósultak meg, amelyek mégsem tolakodók. Az is nagyon fontos volt a részünkről, hogy volt egy már meglévő épület és egy nagyon különleges helyszín. Szinte Budapest belvárosában, ám mégis egy hatalmas zöld parkot látok. Egy ilyen helyzetben nem akartuk, hogy az épület nagyon a természet elé tolakodjon. Amikor bent van valaki látja a faszerkezeteket, de tisztán látja azt is, hogy mi van körülötte. A tájba minimálisan áll bele a kubus. Az épületben állva nem az épületet érzékelem, hanem a tájat, de az épület mégis megvéd a hidegtől meg az esőtől. Emellett fenntarthatósági szempontból is olyan épületet akartunk, ami nem túl drágán üzemeltethető. Ehhez kellettek a három rétegű üvegek, a jól hőszigetelő alumínium nyílászárókban is. Mindeközben értékként tudtunk beemelni a már ott lévő épületet, a múltat. Megismerkedtünk az építészekkel, akik azt tervezték, és próbáltuk úgy folytatni, hogy az már mai technológiai alapján készüljön. Maximálisan beilljen a kortárs építészeti párbeszédbe.