INFORMÁCIÓ ÉS AJÁNLATKÉRÉS
INFORMATION AND QUOTATION
2022 / 09 / 22
„A nyílászárók a modern építészet alapjai – beszélgetés Hoffmann György építésszel”

Hatalmas, transzparens üvegfelületek, amelyek szinte közvetlen kapcsolatot teremtenek a környezettel. Hoffmann György építész azt vallja, a modern építészetben már nincs szükség falakra, hiszen a nyílászárók és a pillérek el tudják látni a tartószerkezeti funkciókat is. Beszélgetésünkből az is kiderül, vajon mi határozza meg leginkább az építész-tervezői gondolkodást és mi kell ahhoz, hogy a megrendelő és a tervező közös nyelvet beszéljen.

Az exkluzív családi házaknál mi határozza meg leginkább a tervezői, építészi gondolkodást?
Az első, igényfelmérő beszélgetésnél abból indulunk ki, hogy mit szeretne a megbízó és milyen telke van hozzá. A pontos igényeket még ilyenkor nem is szokták tudni megfogalmazni, inkább olyan alap kérdéseket járunk körül, hogy hány szobát szeretnének, hol legyen a konyha, nyissunk-e össze tereket, hol legyen az érkezés. Átbeszéljük például, hogy hány gyerekük van, milyen korúak, neműek. Tehát inkább egyfajta szempontrendszert határozunk meg. Mi ezek alapján állítunk össze egy programot, ami megmutatja, hány négyzetméter alapterületű lenne az épület. Sokszor itt éri őket az első meglepetés, mert amit szeretnének, az mondjuk csak egy 300-350 nm-es alapterületbe férne be, ami viszont számukra általában – a négyzetméter alapján kalkulált díjra vetítve – nagynak tűnik. Ezután jön egy következő kör, amiben legtöbbször az előzőeket csökkentve véglegesítjük, hogy mekkora legyen a tervezendő otthonuk, mi az, ami „maradhat”. Gyakran megmutatják a kedvenc házaikat képeken, benyomásaikat egy-egy helyiség kapcsán. Ezután szoktuk elkezdeni a tervezést. Azt fontos minden megbízónak tudni, hogy a tényleges összegekkel a kiviteli terv utáni kivitelezői ajánlatoknál fognak szembesülni – ma pontos költségeket a gyorsan változó díjak miatt nem lehet előre megadni.

Ha a megrendelői igényt és az építész-tervezői szempontrendszert egymás mellé tesszük, a ti munkafolyamataitokban ez a kettő „hogy fér meg egymás mellett”?
Mi mindenképpen megpróbálunk a megrendelőknek újat mutatni. Mindenki a megszokott életvitelével, szokásaival jön hozzánk. Képeken és filmekben látott megoldásokkal (főleg a nyugati példákat hoznak), ami legtöbbször nem egyeztethető össze a modern építészettel. Nekünk kell megmutatni olyan lehetőségeket, amik előre mutatóan, kortárs ötletek alapján „terelik” őket. Nem akarjuk megváltoztatni az igényeiket, hiszen ők fognak a házban lakni, de próbálunk újszerű válaszokat adni a megszokott építészeti kérdésekre, új és korszerű megoldásokat mutatunk nekik. Az irodában – úgy gondolom – fontos feladatunk, hogy mindenképp mutassunk valami novumot, újdonságot, amire nem is gondoltak adott esetben.

Ma egy modern családi házban miként látod a nyílászárók szerepét?
A természetes fény a legfontosabb. Pont ezért személy szerint én nagyon szeretek elidőzni a helyszínen. Ha az ember kimegy egy pillanatban, megnézi mi van a helyszínen, sokszor csak egy benyomást kap. Ugyanaz a terület mást mutat reggel, délben vagy este. Számomra az a kiemelt szempont, hogy a fény természetes fényként hogyan jut be az épületbe, annak különböző szegleteibe. És ehhez kapcsolódva persze a szükséges árnyékolás. A fenntarthatóság, a gazdaságos üzemeltetés ugyanis szintén mindig kiemelt szempont az általunk tervezett épületeknél. De az elsődleges szempont a fény és a fény bejutása a házba. Emiatt a helyszíni adottságokat mindenképpen ki kell aknázni. Ha van a teleknek panorámája, vagy amire szeretnénk nézni, akkor az a fő irányvonal, amire nyitjuk a helyiségeket. Mindenképpen meg szeretnénk mutatni a környezetet. Nálunk a homlokzati nyílászáró alapvetően nem ablakként szerepel egy falban, hanem a homlokzati nyílászáró sok esetben maga a fal. Mi szeretjük a transzparenciát maximálisan megadni. A legutolsó ház, amit magamnak építeni fogok, az semmi másból nem fog állni, mint egy tetőből, hogy ne ázzak meg, és körbe üvegfelületekből, nyitható és fix ablakokból. Imádom a természetet megélni akkor is, ha benn ülök egy lakásban. Ma már nem kellene, hogy szerepe legyen a parapet falaknak, hiszen nincs radiátor, konvektor a falon, amit meg kellene tartani. Egész más megélni úgy a teret egy lakáson belül, ami úgy van kialakítva, mintha az ember a természetben ülne, annak a részeként. Ha az ajtó pedig mondjuk egy nagyméretű tolóajtó, és eltolom, akkor konkrétan kint is tudok ülni a természetben. Belül és mégis kívül. A házainkat ez hatja át nagy mértékben, erre próbálunk törekedni, és rávezetni a megbízót, bízva benne, hogy ezért keresett meg minket. A nagyméretű nyílászárók tehát a modern építészet alapjai, a mi építészetünké mindenképpen.

És hogy teremtitek meg az intimitást?
Magyarországon alap szempont, hogy én szeretnék kilátni, de más ne lásson be a lakótérbe, nem vagyunk sajnos annyira „nyitottak”, mint én szeretném. A kívánt intimitást és az árnyékolást is mobil rendszerekkel és egyéb kiegészítőkkel meg lehet oldani. Emiatt nem kell a tervezéskor elvetni, hogy az ablak a padlótól a mennyezetig tartson. Az intimitást inkább más elemekkel oldjuk meg, külső árnyékolással, belső függönnyel, rolettával, jó belsőépítészettel. Nem kell magunk köré falakat húzni, a falak igazából csak merevítési szempontból kellenek.

Említetted, hogy nektek is sokszor „edukálni” kell a tervezési folyamat során a megrendelőt. Így merül fel az a fontos kérdés, hogy ma mennyire beszél közös nyelvet a megrendelő és az építész? Hiszen sokunknak még mindig az van a fejünkben, hogy falak kellenek, az tartja meg az épületet, miközben a nyílászárók és a pillérek ma már ki tudják váltani ezt a szerepet…
Ez egy nagyon izgalmas folyamat, mert először többnyire nagyon nem beszélünk közös nyelvet. Sokszor nehéz egymáshoz közelíteni az elképzeléseket. A www.benyei.hu weboldalon látott tervekből megpróbálják kivenni azt, ami nekik fontos, többnyire a formai elemeket, az okokra adott válaszok ismerete nélkül, ami ugyanakkor kiindulásnak elegendő. Egy adott műszaki megoldás kapcsán viszont azért válnak hihetővé számukra a javaslataink, mert – úgy érzem – hitelesen képviseljük azokat. S nemcsak a referenciák miatt, hanem azért, mert mi is ilyen épületekben lakunk, magunknak is ilyet építettünk/építünk/építenénk. Istvánét most csak megemlítem jó példának, de én például annak ellenére, hogy hagyományos építésű, magastetős házat alakítottam át kis családomnak, óriási ablakokat tettem bele, „amennyi csak belefért”, a napfény átjárja a helyiségeket, ugyanakkor korszerű gépészeti rendszerekkel és árnyékolással működik, fenntarthatóan, kis üzemelési költségen.  Így az, ami mellett érvelünk, szerintem azért válik meggyőzővé, mert mi magunk is ilyen gondolkodással tervezett épületekben élünk. Bényei István weboldalán rengeteg megvalósult referenciánk fent van. Így az ügyfelek tudják, hogy miért jönnek hozzánk. Ha pedig vagyunk olyan szerencsések, hogy megbíznak, már „csak” annyi a dolgunk, hogy a közös együtt gondolkodással a közös alapgondolat mentén a program mindenkinek tetsző formában öltsön testet, remélhetőleg egy olyan épületben, ahol „a fény ott van minden sarokban”…

 

 

A nyílászárók a modern építészet alapjai – beszélgetés Hoffmann György építésszel
01
00
További Hírek
01
020
2022 / 03 / 17
Alumínium nyílászáró rendszerek egy golf club bővítésénél
A KAV munkatársai szinte az első ceruzavonástól együttműködtek a Kroki Studióval a Continental Golf Club bővítésével kapcsolatos munkálatok során. Így az exkluzív épületen többek között közösen tervezett tartószerkezet, egyedi reteszelt sorolás, felülvilágító csatlakozás is megvalósult. A közös munkáról, arról, hogy milyen egymás gondolatára építve dolgozni és a projekt érdekességeiről Göde Andrással, a Kroki egyik alapítójával beszélgettünk.
Bővebben
2021 / 10 / 21
Alumínium függönyfal ívekkel, nagy méretű üvegfelületekkel
A svábhegyi Református Óvoda alumínium nyílászáró gyártási és telepítési munkáiban az egyik legnagyobb kihívást a tervezés jelentette, hiszen több mint 700 egyedi térszöget kellett kiszámolni a nemcsak alapjaiban szegmensíves, hanem elemei alsó és felső éleiben is tört, alumínium függönyfal megvalósításához. A folyamatról Erdélyi Zoltánnal, a KAV senior mérnökével beszélgettünk.
Bővebben
2022 / 10 / 07
Az alumínium nyílászáró és a homlokzat kapcsolata
A legújabb alumínium nyílászárós megoldások, többek között a filigrán tokrendszerek és a nagy üvegfelületek megjelenésével párhuzamosan a homlokzatok is átalakultak a családi házak piacán. Egyre több épületnél a funkcionalitás mellett a design is kiemelt szerepet játszik. A tervezés során azonban még csak ritkán vonnak be az építészek nyílászárókkal és homlokzattal foglalkozó szakembereket. Vatai Krisztián, a homlokzatok tervezésével, kivitelezésével és gyártásával foglalkozó Facade Design & Building ügyvezetője szerint, hogy ez megváltozzon szemléletváltásra és edukációra van szükség.
Bővebben
2021 / 08 / 18
Az építőipari változások hatása az alumínium nyílászárók piacára
Az elmúlt időszakban az áremelkedések, a hiányzó alapanyagok jelentős változásokat hoztak az építőiparban. Hogy ez miként érinti az alumínium és egyedi nyílászárók piacát, mire kell felkészülnie a KAV ügyfeleinek, arról Lovász Károllyal a KAV Hungária ügyvezetőjével beszélgettünk.
Bővebben
2023 / 06 / 15
Idén is ALUTA nívódíjas lett egy KAV épület
Az elmúlt évek sikerei után idén is díjazták a KAV-ot a magyar alumínium nyílászáró- és homlokzatgyártók egyetlen elismerésén. Az ALUTA Nívódíjjal „kisprojekt” kategóriában a Felhő utcai Református Óvoda különleges alumínium nyílászáró megoldásait ismerték el. A projekt legkülönlegesebb eleme a felső íveiben is tört, több mint 700 egyedi térszöggel rendelkező függönyfal.
Bővebben
2018 / 11 / 06
Egy időtlen, trendektől és aktuális irányzatoktól mentes ház
Víz és természet közelében épült fel az az ingatlan, amelynek legfőbb jellemzői a teljes átláthatóság, a letisztultság és a harmónia. Az egyedi formákkal, nagyon magas minőségben megvalósuló ház kompromisszummentesen készülhetett el. A folyamatról Pintér Györggyel, a ház tulajdonosával beszélgettünk.
Bővebben
2019 / 01 / 09
Környezetre való reflektálás nyílászárókkal
A megvalósításában nagyon sokat segített a KAV-ban tapasztalható szemlélet. Beszélgetnek a megrendelővel, s nem eladni akarnak egy szerkezetet, hanem kérdésekre akarnak válaszolni, s a megoldást keresik. Nem egy katalógusból kellett válogatni, tehát nem adott megoldások közül lehetett eldöntenem, hogy mit válasszak, hanem egyedi megoldásokat „ajánlottak fel” az adott problémára. A cégek közül, akikkel dolgoztam, a KAV adta nekem a legtöbb műszaki támogatást.
Bővebben
2020 / 04 / 08
Az építész együtt kell, hogy gondolkozzon a nyílászáróssal
A KAV-osok együtt tudnak gondolkozni a projekttel, fancy megoldásokat tudnak javasolni, amik sokszor túlmutatnak egy beépítési útmutatón. Átgondolják, hozzátesznek bizonyos részeket, amitől - bármilyen furcsán is hangzik ez elsőre - menő tud lenni egy nyílászáró. Ők érzik, hogy mik azok a finom részletek, amiket bele kell tenni. Együtt tudnak gondolkodni az építész kollégával.
Bővebben
2017 / 10 / 30
Örökpanorámás minimál ház Budán
Beszélgetés az építtetővel
Bővebben
2019 / 03 / 13
A nyílászárók evoluciója Magyarországon
Ha sok évet tölt el speciális műszaki szegmensben az ember, akkor néha egy szakmai beszélgetés kérdéseire válaszolva akaratlanul is felidézi a kezdetektől napjainkig eltelt időszakot. A lakóépületekben alkalmazott nyílászáró termékek evolúciójának vizsgálata azért is tanulságos, mert a divatok az igényekkel és a pénzügyi lehetőségekkel együtt mindig változnak. Mindenki másképp látja a múltat - ebben mi magyarok különlegesek is vagyunk -, de az értékesítési számok felül állnak a percepciókon.
Bővebben
2019 / 08 / 29
Egy okos háznál a termék kiválasztása a kulcskérdés
Egy új építésű ingatlannál a nyílászárók szempontjából az egyik legfontosabb kérdés, hogy a leendő lakók szeretnének-e épületfelügyeleti rendszert a házba, hiszen a tervezés során minden megoldást ehhez kell igazítani. A mai rendszereknél ugyanis a rendszerspecifikus csatlakozóegységeket és kiegészítő modulokat már úgy kell tervezni és elhelyezni, hogy azok teljesen rejtve maradjanak.
Bővebben
2022 / 06 / 17
Két KAV-épületet díjazott az ALUTA
Az elmúlt évek sikerei után idén két KAV-épületet díjaztak a magyar alumínium nyílászáró- és homlokzatgyártók egyetlen elismerésén.  Az ALUTA Nívódíjjal „kisprojekt”, azaz lakóépület kategóriában a KAV mártonhegyi „Költő Kert” épületcsoportját, míg külföldi „nagyprojekt” kategóriában az izlandi Marriott Hotellel kapcsolatos speciális nyílászárós megoldásainkat ismerték el.
Bővebben
2018 / 10 / 17
A ház, ami letisztult egyszerűségével kápráztatja el az embert
Prémium, minimál, letisztult egyszerűség – ezek azok a jelzők, amik elsőre eszünkbe jutnak a Porsche-dizájn alapján megálmodott lakóingatlant meglátva. Építész szempontból szokatlan tervezési folyamat után valósult meg az épület, ugyanis a megrendelő nagyon konkrét elképzelésekkel és tervekkel érkezett. A rendhagyó munkáról a ház építészével, Unicsovics Istvánnal beszélgettünk.
Bővebben
2020 / 10 / 14
Alumínium nyílászáró rendszerek családi házakra és projektre
KAV Home néven új, kifejezetten családi házakra és lakóépületi projektre kialakított alumínium ablakokat és ajtókat kínálunk. Mivel a homlokzati nyílászárók azok az épületszerkezetek, melyekkel a mindennapok során fizikai érintkezésbe kerül az ott lakó vagy dolgozó ember, egyre szélesebb körben választják az alumínium ablakokat, ajtókat azok, akik magas minőségű, tartós és modern megoldásokat keresnek. Hogy miért érdemes alumínium nyílászárót választani, és mik az előnyei ezeknek a rendszereknek, arról Lovász Károllyal, a KAV ügyvezetőjével beszélgettünk.
Bővebben
2021 / 01 / 06
Az egyedi nyílászárók és a belsőépítészet kapcsolata
Az egyedi nyílászárók és üvegfalak egyre hangsúlyosabb szerepet töltenek be a modern családi házakban, így mind tervezők, mind a nyílászárós szakemberek oldaláról másfajta megközelítést igényel a közös munka, mint néhány évvel ezelőtt. Finta Csaba belsőépítész, az MYD-II art directora szerint fontos, hogy ezt a szempontot már a tervezés során figyelembe vegyék az építészek és a belsőépítészek.
Bővebben
2021 / 08 / 05
Így készülnek az alumínium nyílászárók
Vajon hogyan készül egy alumínium keretes ablak vagy ajtó? Mi történik a megmunkálócentrumban? Hogyan marják, vasalják, munkálják elő az alumínium nyílászárókat a gyártás folyamán? Mekkora üvegfelületet lehet legyártani? És vajon hogyan kell összeállítani egy ablakot? Ezekre a kérdésekre is választ kapunk a Mesterember című műsorban, amely az alumínium nyílászáró gyártó munkáját mutatja be.
Bővebben
2021 / 06 / 22
Egyedi alumínium nyílászárók exkluzív családi házakon
Magas minőségű alumínium nyílászáró rendszerek kapcsán az ügyféligényeket felismerni, és azokra megoldásokat találni a KAV Hungária egyik legfőbb védjegye. Szabados András, cégünk projekt koordinátora sokszor hónapokon keresztül együtt gondolkodik az építésszel és a megbízóval, hogy olyan egyedi nyílászáró és homlokzati megoldások jöjjenek létre, melyek funkcionalitásukban és megjelenésükben is teljesítik az ügyfelek vágyait.
Bővebben
2022 / 01 / 25
Keret nélküli nyílászárók egy modern villaépületben
Titkos villa az erdő szélén, ahol a csend és a nyüzsgés találkozik címmel készített kisfilmet az Épitechture, amelyben a KAV Hungária főmérnöke, Mravik Csaba és Finta Csaba, az MYD2 vezető tervezője mutatja be egyik referencia projektünket.
Bővebben
2022 / 08 / 18
Az üvegszerkezetek építészeti tervezése speciális szaktudást igényel
Bár az egyik legkorszerűbb homlokzati elem az üveg, a tervezési folyamat során számos probléma adódhat, ha nem megfelelő módon átgondolt üvegszerkezetek alkalmazására kerül sor. Hogy mitől különlegesek az üvegszerkezetek, és miért fontos, hogy már a tervezés során hozzáértő szakági tervezők foglalkozzanak ezekkel az épületelemekkel, arról Stocker György Mihály, okleveles építészmérnökkel, a BME Építőmérnöki Kar egyetemi docensével, az ALUTA-alelnökével beszélgettünk.
Bővebben
2020 / 05 / 27
Szakmai és magazinos tartalmak a KAV megújult honlapján
Az egyedi nyílászárók piacának különlegessége, hogy termékeink és innovációink egyaránt érdeklik a szakmai közeget és az építtetőket, az ingatlantulajdonosokat. Ezt tartottuk szem előtt új honlapunk megtervezésekor, melynek dizájnja a magazinok megjelenését követi, szöveges tartalmaival pedig minden olvasónak hasznos információkat szeretnénk adni.
Bővebben