Magyarországon a magas minőséget képviselő alumínium ablak és homlokzatgyártók egyesületbe tömörülnek. Az ALUTA – ahogy régen a céhek – közös érdekképviseletet és kimagasló szakmai színvonalat is biztosít tagjainak. Fegyverneky Sándorral, az ALUTA elnökével az egyesület mellett a homlokzatipar jelenéről és jövőjéről beszélgettünk.

Az ALUTA, vagyis az Alumínium Ablak és Homlokzat Egyesület a tagok szakmai és érdekvédelmi szervezete. Miért fontos, hogy legyen ma Magyarországon egy ilyen egyesület? Mi a célja?

Az ALUTA 1999-ben alakult, jövőre már húsz évesek leszünk. Minden szakmacsoportnak – és ez nemcsak az építőiparra vonatkozik –, van egy ösztönös vonzása még akkor is, ha a cégek egymás konkurensei. Erre már a céhek korában is rájöttek. Együtt megbeszélni a szakma problémáit, együtt elérni valamit a szakmai színvonal, a szakmai oktatás, a szakma hírneve érdekében, és persze a becsületesség megtartása már a középkorban is fontos célok voltak. Az ALUTA a fémből és üvegből homlokzatot és üvegtetőt gyártó vállalkozások egyesülete, s ugyanazokat az alapcélokat gondozza, mint amit egy céh régebben gondozott.

Kik a tagok, és mi kell ahhoz, hogy valaki ALUTA-tag lehessen?

Az egyesületnek kb. harminc tagja van, mindannyian a szakmában kitűnően helytálló cégek. Van egy felvételi procedúra, azon kell részt venni. Volt olyan cég, amelyiket várakozási idő után vettük fel, mert például újonnan érkezett Magyarországra, s előbb meg akartuk nézni, mit csinál a magyar piacon. Egyébként az ALUTA-s termékekből egy teljes homlokzatot össze lehet úgy állítani, hogy ne kelljen máshoz fordulni. Az egyesületben van profilokat gyártó cég, üveg- és ragasztógyártó, ajtónyitó szerkezeteket gyártó és szerelő, a helyszínen beépítő s az üzemben előkészítő cég is. A cégeinknek majdnem a fele európai, régi hagyományú vállalat, rajtuk keresztül európai munkakultúra érkezik az itthoni építős világba. Van ennek a szegmensnek még néhány specialitása. Az egyik az, hogy míg az építőipar centiméter pontossággal, a homlokzatipar milliméter pontossággal dolgozik. A másik, ami nagyon különleges az építőiparon belül, hogy exportképes termékeket állítanak elő. Emellett ezek a cégek a legmagasabb műszaki színvonalon kénytelenek dolgozni. A néhány centi vastag üvegfalaknak jóval többet kell tudniuk, mint a hagyományos épületfalaknak: szélállóság, nap- és hővédelem, betekintés gátlás, betörésgátlás, párafékezés, nyithatóság.

Ezek az anyagok és megoldások miként illeszkednek bele a magyar építészetbe és a magyar építőiparba? Mennyire tudja megfizetni a magyar piac ezeket a technikai megoldásokat?

A rendszerváltás után az irodaház befektetők megjelenésével ez az európai igényesség megjelent Magyarországon. A beérkező természetes fény és a külvilággal való vizuális kapcsolat, a kilátás igénye ezeknél az épületeknél jelent meg először. Az irodaházaknál nem volt érdekes, hogy ez mennyibe kerül, mert csak így lehetett minden emeleten, minden munkahelynek megteremteni a vizuális kapcsolatát a környezettel. A családi házas szegmens már egy másik kérdés. Amit a KAV csinál, az egy misszió. Külföldön – főleg Kaliforniában, Ausztráliában és Dél-Amerikában – az építészek már régóta olyan családi házakat csinálnak, amiket nálunk csak most kezdenek építeni. Ebben a szegmensben a műszaki teljesítmény szükséges, de nem elégséges feltétel, hogy egy cég megmaradjon piacon.

S mire van szükség még?

Például kapcsolatteremtő készségre. A családi házas szegmensben nagyon fontos, hogy egy cég miként bánik a megrendelőivel. S ebben nagyon jó a KAV. Úgy látom, ennél a cégnél van egy őszinte akarás arra, hogy jót csináljanak. Van egy precíz vállalatvezető, aki ráadásul tényleg a lehető legjobbat akarja létrehozni, s ez a tenni akarás átragad az egész cégre. És ezt látja a vevő is. Ilyen megbízásokhoz csak akkor tud hozzájutni egy cég, ha úgy viselkedik, mint a KAV. Például az elnyert nívódíjat sem egy eszköznek tekintik arra, hogy ők jók legyenek a piacon, hanem eredménynek. S ez hatalmas különbség. Amúgy a KAV azzal is kitűnik az ALUTA-s mezőnyből, hogy a vállalati méret még megengedi a családias légkört s a személyes odafigyelést minden projektre.

Említette a nívódíjat. Az ALUTA-nak miért volt fontos, hogy legyen egy ilyen elismerés? Ez a szakmának egyfajta gesztus, a tagoknak, vagy inkább a szegmensnek?

Azt kell mondjam, hogy is. Minden taggyűlésen megkérdezem, hogy szerintetek miért jó ALUTA-snak lenni? Az első válasz mindig az, hogy jó együtt. Hogy valaki úgy tud leülni a konkurensével, hogy a szemébe néz. Egyrészt kialakul egy emberi kapcsolat, másrészt az egyesületben megtalálják az érdekeknek azt a szintjét, ami közösek. Emellett a tagok figyelik is egymás munkáját, s nemcsak mint konkurensek. Amikor valaki nívódíjat kap, bemutatja az adott projektet, példává válik, közösen beszélünk róla. És a piacon is súlya van, hiszen akár tudja valaki, hogy mi az a nívódíj, akár nem, azért azt sugallja, hogy ezért valami jót kellett csinálni. S nemcsak a saját tagjaink pályázatait elbírálva adunk nívódíjat, hanem van tervezői és innovációs nívódíjunk is. Ha valaki ezekből az anyagokból szépet és jót tervez, az megkapja a tervezői nívódíjat. Jó érzés, amikor egy tervezőnél meglátom kitéve a díjunkat. Az azt jelenti, hogy neki is fontos, hogy ezt elnyerte.

Mit hozhat a jövő ennek a szegmensnek?

Azt kell mondjam, hogy az épülettechnológiák szempontjából a környezettudatos szempontok után, vagy talán azok egyikeként, a homlokzat minősége a legfontosabb, és az áll a legnagyobb fejlődés előtt. A függönyfalas homlokzat egyik jelentős előnye, hogy a ház sérülése nélkül megújítható. Ha elmegy Brüsszelbe, azt látja, hogy már évek óta azzal foglalkoznak az építők, hogy leszerelik a nyolcvanas években fölkerült függönyfalakat. Átöltöztetik a házat. Vékonyabb profilokkal, jobb minőségű üveggel, egy sokkal tetszetősebb homlokzat jön létre. Sok lehetőség van még ebben a szegmensben. Ma bizonyos üvegrétegezéssel visszatükrözik a hőt, hővédő üvegezés van. A jövő azonban a változó minőségű üvegé: amikor szürke ég van, akkor fehér az üveg, amikor meg elkezd sütni a nap, elkezd besötétedni az üveg. Ma sok üveget használunk napelemek készítésére is, az üvegre vannak földolgozva azok a fényérzékelő rétegek, amik áramot termelnek. Ez az áramtermelés ezentúl a homlokzaton lesz rajta, ugyanis elkezdték kifejleszteni az átlátszó érzékelőket. Átlátok az üvegen, s közben termeli az áramot, amit nyáron hűtésre, télen fűtésre tudunk használni. Ezeket a technológiákat a tudomány már tudja, de a homlokzati üzletágban még nincsenek bevezetve. De például a hajlított üvegtechnológiákban is fantasztikusan sok lehetőség van még. Vagy például még az is a szakma előtt van, hogy a meglévő épületekben munkavégzés közben lehessen homlokzatcserét csinálni. S az elképesztő formai megoldásokról még nem is beszéltünk. A magasház építés például az építőipar űrtechnológiája. Százhúsz méter magasban már nem úgy kell az üvegfalat szerelni, mint húsz méteren, hiszen mások a szélviszonyok, a fagyhatások stb. És akkor ugye még nem beszéltünk a tisztán tartásról, karbantarthatóságról… Például az öntisztuló üveg is a jövő technológiái közé tartozik. De a tudomány már tudja a bakteriológiailag ellenálló kilincset, vagyis, ha influenzás ember kinyitja a kilincset, a következő nem kapja el, mert a kilincsen baktériumölő réteg van. Egy csomó mindent tudunk már a homlokzattechnológia jövőjéről, de azt gondolom, még jóval több minden előttünk van.

Egyébként miért ennyire fontosak a homlokzatok az építészetben?

Ez az épületnek az a része, ami látszik. Ezzel vesz részt az épület a városképben. Lehet bármilyen ravasz tömege, érdekes formája egy épületnek, ha vacak homlokzata van, vagy be van vakolva, akkor az már nem magánügy! Hogy egy ház milyen homlokzattal jelenik meg a városképben, az már a mi közvagyonunk. Ezért a tervezőknek és az építtetőknek is nagy a felelőssége. Súlyos közérdek, hogy amit látunk az épületből, az tartósan jó minőségű legyen.