Régi épületek új funkcióval

Régi épületek új funkcióval

2018.12.19 | Szerző: Lovász Károly

Európa harmadik legnagyobb forgalomú kikötővárosa, Hamburg volt a célpontja az ALUTA (Alumínium Ablak és Homlokzat Egyesület) tagjainak szervezett szakmai utazásnak, melyen a KAV Hungária részéről Cserki László és Lovász Károly vett részt. A német város urbanisztikai, építészi koncepcióról és Európa egyik legújabb emblematikus épületéről, az Elbphilharmonie-ról Lovász Károllyal beszélgettünk.

Hamburg milyen érdekességeket rejt építészeti szempontból?

Hamburgot mindig is meghatározta a tengerrel való kapcsolat. Ám mivel a szövetséges bombázók egyik fő célpontja volt, a város nagy része a 2. világháború alatt megsemmisült. Ezután egy teljesen új várost kellett építeni, történelmi emlékük szinte alig maradt. Mivel egy pezsgő, nagyon jó gazdasági mutatókkal rendelkező városról van szó, az új belvárosi épületek nagy része a kommunális építkezési modell részeként készült, ami az irodaházak mennyiségén és minőségén is jól érződött.

Volt valami speciális fókusz a túrátok során?

Kiváló szervezőink egy komoly listával készültek, de a sorrendet igyekeztek változatosan kialakítani. Egyik fő fókusz a belvárosban a Hanza építészeti emlékeknek felkeresése volt. Ezeknél a legizgalmasabb talán az a megoldás, ahogyan az égetett kerámiát burkoló és egyben falazóelemként használták, mely már az art deco markáns elemeit is magukban hordozzák.  Érdemes volt megnéznünk az ún. „táncoló házakat” is, ahol az egymásba fonódó dőlt homlokzatburkolat játékos, miközben mögötte majdnem függőlegesek az épülettömbök. Emellett nagyrészt olyan épületeket néztünk meg, amelyek az idők során új funkciót kaptak. A kikötőben rengeteg olyan épületet láttunk, ami funkcióváltáson esett át, tehát egy régi tea- vagy kávéraktár épületből, annak alapanyagainak vagy homlokzatának megtartásával egy teljesen új funkciót sikerült megvalósítani. Ezek közül kiemelkedik A budapesti ING Székház tervezőjének Erick van Egeraat holland építész tervei alapján megvalósult Sumatrakontor. Ez egy kilenc emeletes épület, amiben konferenciatermek, irodák, üzletek és mélygarázs is van. A negyedre jellemző vöröstéglás épületeket kortárs módon értelmezi újjá, homlokzatburkolatként az üveg, az alumínium és a vörös kő eltérő arányával és geometriájával játszik. A belső udvar ugyanakkor a városközpontban jellemző fehér homlokzatokat idézi meg.

Hamburgnak van egy új emblematikus épülete, a Herzog & de Meuron svájci építésziroda által tervezett Elbphilharmonie. Itt is jártatok?

Természetesen, hiszen ez az épület is követi azt a vonalat, amikor egy meglévő épület kap új funkciót, ugyanis egy 1963-ban épült kakaóbab raktárt építettek át és bővítettek. A létrejött épületnek rengeteg funkciója van: a középpontja egy koncertterem, de van benne például hotel, étterem, konferencia központ, iroda és még luxuslakások is. Különlegessége még a körbejárható kilátószint, ami igaz turista attrakció lett. Szakmai szempontból számos olyan lenyűgöző megoldása van, amit máshol nem láthat az ember, ilyen például cakkozott tető, valamint az épület borítására felhasznált 1100 darab nem teljes felületében homorú- és/vagy domború üvegmező. Egy laposan ívelt mozgólépcsőn lehet bejutni az Elbphilharmonie-ba, a körülötte lévő vakolatban látszólag „random” mód üvegkorongok vannak elszórva. A különféle elemekkel, ívekkel szabdalt előtérből lehet kijutni a kilátó szintre. Egy hullámos üvegfalba helyeztek el forgóajtókat, ez gyakorlatilag az axonometria megcáfolása, hiszen a felső rész íves, az ajtóknak függőleges a tengelye, és úgy kell elforogniuk, hogy az ív forog velük. Ebben az épületben olyan homlokzatburkolati és üvegtechnológiai megoldásokat láttunk, amelyekről itthon igazából csak álmodhatunk.

A technikai nehézségek, vagy a megvalósítás költsége miatt?

Igazából mind a kettő. Nálunk más az igény és a lehetőség is a kommunális építészetben.  Az Elbphilharmonie tervezői olyan dolgokat találtak ki, melyeket nagyon nehéz megvalósítani, számos elem ugyanis egyedi technológiát, fejlesztést és üveggyártást igényelt. Ezeknek olyan bekerülési költsége volt, amit csak egy ennyire kiemelt német projektnél tud az ember elképzelni. Itthon úgy építenek kommunális épületet, hogy mindennek a megtérülését vizsgálják. Németországban úgy „térül meg” a befektetett költség, hogy nagyon sokan látogatják, igénybe veszik az ott található szórakoztató vagy közületi szolgáltatásokat, emellett messzire viszi a német mérnökök hírét. S ma már a világ minden pontján ismerik ezt az épületet, az építészek is szeretnék megtekinteni. Ha belegondolunk, csupán egy kockán ül egy érdekes geometriai forma, amelynek körben egyedi üvegfala van. Ahogy azonban közelebb megyünk, rengeteg apró részlet fedezhető fel. Egy centiméteren sem tapasztalható spórolás. A korlátmegoldásoktól elkezdve, az összes homlokzatburkolaton át, az üvegek felhasználási filozófiájáig mindenben a minőség és a prémium tükröződik. S azonnal ikonná vált: ami Sydneynek az Operaház vagy Párizsnak az Eiffel torony, az Hamburgnak az Elbphilharmonie.

Szakmai szempontból mik a legnagyobb tanulságai Hamburg építészetének?

Bár szinte elpusztult a város, az újjáépítéskor hajlandóak voltak visszafordulni a Hanza építési modellhez, s a lebombázott art deco épületek tovább gondolt verzióit építették meg, nem rakták tele mondjuk semmitmondó üvegdobozokkal a várost. Az összes belvárosi épületen tartós homlokzatburkolatok vannak, ami példaértékű lehetne az itthoni építészeknek is. Sok a kerámia-, üveg- és lemez vegyesburkolat. Tehát bátrabban használják az üveget, az acélt, a tartószerkezeteket. Nem félnek megmutatni, hogy mi tartja az épület homlokzatát, milyen az épületszerkezet. Csaba fejlesztő kollégámat tudom idézni, aki azt mondja erre, „őszintébbek a házaik”. Minden egyes kommunális épületben, ahova be tudtunk jutni, ez az őszinteség és a nyers anyaghasználat látszódott. S ezek a megoldások nemcsak 30, de 70 év múlva is karbantarthatóak, látványosak lesznek.
Hamburgot a vizek városaként is emlegetik, mi ennek sűrűn láttuk bizonyítékát. A régi csatornákat mindenhol megtartották, és ma már a gazdasági valamint szórakoztató élet központjaivá váltak az ezeket körbeölelő, átépített korábbi raktárak. Lakónegyedeket és irodakomplexumokat húztak fel, s mindenhol csodálatosan meghagyták a kapcsolatot a szárazföld és a víz között. Ezek a megoldások arra tanítanak, hogy egy régi épületnek lehet és kell néha új funkciókat adni – jóval szélesebb spektrumban, mint ahogy mi Magyarországon eddig megtanultuk – úgy, hogy ezek a funkciók nem zavarják, hanem erősítik egymást, kohéziót teremtve a várost lakók igényeivel.