A nyílászárók evoluciója Magyarországon

A nyílászárók evoluciója Magyarországon

2019.03.13. | Szerző: Lovász Károly

Ha sok évet tölt el speciális műszaki szegmensben az ember, akkor néha egy szakmai beszélgetés kérdéseire válaszolva akaratlanul is felidézi a kezdetektől napjainkig eltelt időszakot. A lakóépületekben alkalmazott nyílászáró termékek evolúciójának vizsgálata azért is tanulságos, mert a divatok az igényekkel és a pénzügyi lehetőségekkel együtt mindig változnak. Mindenki másképp látja a múltat - ebben mi magyarok különlegesek is vagyunk -, de az értékesítési számok felül állnak a percepciókon.

A 90-es évek elején hazánkban egy klasszikus családi házban alsó- vagy középkategóriás fa, kevesebb darabszámban hazai extrudálású (még sok esetben a sárguló) közép- vagy szélsőtömítéses PVC nyílászárók épültek be a pénzügyi lehetőségek függvényében. A változás 1995-1996 környékén kezdődött, amikor komolyabb külföldi (főként németajkú) ablakgyártók és rendszergazdák kezdtek el nálunk is országosan értékesíteni, majd itthoni új gyártóüzemből (néha azokon keresztül) kiszolgálni. A németajkú gyártásfegyelmet és annak beszállítói körét is Magyarországon meghonosító új prémium szegmenssel együtt megjelent a hazai alsó PVC kategória is, amelyet előszeretettel adtak el a nagyobb fa- vagy műanyag termékek farvizén. Ez az új fordulat az új árakkal és a kibővült termékkörökkel érdekes arányokat hozott, ugyanis a fa termékek addigi magas igényű lakóépületeken tapasztalható szinte monopol helyzete megborult, és a PVC ablakok valamint erkélyajtók lettek dominánsak. Nyitásmódban, variálhatóságban, gyártási gyorsaságban, utógondozás mentességben, a hőszigetelési, valamint akusztikai igények kielégítésében és nem utolsósorban a mérsékelt árakkal a PVC olyan instant megoldásokat tudott felmutatni, amivel nehéz volt a faiparnak lépést tartani. Azonban - kis számban - folyamatosan felmerültek olyan igények is, amelyeket ebből a termékkör választékból nem tudtak kellő hatékonysággal kezelni. Üveg tolóajtó, nagy bejárati ajtó és a télikert (függönyfal) igénye esetén már akkor is a középületi építési kultúrából hívtak segítséget, jelesül az alumíniumot, hiszen a vevőigények megvalósíthatósági többletértékei mellett ugyanolyan kedvező használati, kezelési tulajdonságai voltak, mint a PVC-nek. Ugyanakkor a kevés felkészült rendszergazda, a „szerencselovag” gyártók, és a magyaros “okos” megoldások dömpingje már akkor is sok borsot tört a megrendelők orra alá, sokakat megtanított a minőség becsülésére és megfizetésére. Akkoriban nem volt sok alumíniumos munka a családi házakon, de azok jellemzően az akkori végtelent feszegették.
A hazai általános nyílászáró forgalmazás területi eloszlása és az értékesítési eredmények leginkább a viszonteladókon és a lakossági megszokásokon múltak. A fás gyártók továbbra is a közvetlen eladásban hittek (talán még emlékszünk a “gyári ár” kifejezésre), míg a PVC-s cégek - a külföldi minták alapján - hálózatokban kezdték a portékát árulni, s ők a beépítést is megszervezték. A viszonteladói mód bizonyult hatékonyabbnak, mert látható országos lefedettséget jelentett az akkori korlátozott hozzáférésű internetes világban. Emellett így hatékonyabb volt a gyártó kihasználtsága, fokozatosan alacsony árat tarthatott fenn, folyamatos présben tartva a nagy részben amúgy is lassan reagáló fás gyártókört.

1

Magyarországon a 2000-es években indult el a prémium nyílászáró szegmens vásárlói létszámának bővülése, hiszen az osztrák és német gyártók végre felismerték a vevői- és tervezői igények változását, az új divatokat. Az ezt megelőző időszakban jellemzően az 1973-as olajár robbanás utáni hőszigetelési igénynek megfelelő “új" üvegezés teherviselése határozta meg a gyártható szerkezetek méretét és vasalását (azaz méretnövekedésekről szó nem lehetett). Holott a 30-as években alkotott Bauhaus épületekben lakók 40 éve nevetve élvezték a tágas üvegfalak, szintmagas tolóajtók által beengedett napfényt. A 2000-es évek elején már jó alkatrész árakkal elérhetőek voltak új mozgatási megoldások, a fokozottan teherbíró vasalatok, így a különböző stílusok, az elváló külső és belső megjelenési igény ellenére is, egyre több és nagyobb üvegfalat és tolóajtót adtak el. Határozottan egy európai trendi stílusváltás zajlott, amely még ma is tart, és úgy tűnik, hogy ez már állandó folyamat marad. Ezzel egy időben (a felmelegedésnek köszönhetően) persze az árnyékolást is újragondolták, mivel a nagyobb üvegfelületet már sok esetben nem tudta kezelni a redőny vagy a divatossá vált zsalugáter.
A tervező kollégák is egyre bátrabbak lettek a méretek és formák tekintetében, elkezdték használni a “körsablont és a hosszú vonalzót”. Most nem a korábbi budai tornyos „kis-kastély” építkezésekre gondolok, hanem a modernebb, akár egyszintes lakóépületekre, az újra divatossá vált lapostető használatára, a közel szintmagas üvegfalakra és üveg tolóajtókra. A hazai üvegfeldolgozók megfelelő méretkapacitású berendezések hiányában sokszor nem tudták megoldani a nagy üvegmezőket, ugyanakkor lassan a raktárba tehették a buboréküveg sablonokat, az ugyanis már nem kellett senkinek, az a divat is lecsengett. A nyílászáró beépítőknek is egyre “hosszabb lett a karjuk”, az üvegeket is nyolcan-tízen cipelték. Alakult és növekedett a piac, mert a Nyugat-európai termékek és technológiák, az új gyártó- és szállító berendezések azonnal megjelentek nálunk is. Jó végtermék közvetítők lettek erre a pénzt termelő hazai gyártók. A családi házas piacon dömping volt a gagyi és a minőségi PVC- valamint fa nyílászárókból egyaránt, az ember nem győzött válogatni. A PVC ablakok szegmensében akkor jelent meg nálunk a lengyel és a szlovák import termék, melynek nagy része a legalsó kategóriát erősítette, és tényleg csak egy-két lengyel gyár terméke volt profi munka, minőségi alapanyagokból.
A világválság azonban meghozta a brutális szegmens- és piactisztítást. Hullottak a hazai és külföldi gyártók, a beszállítók, s szerencsére a svindlerek is. A korábban példa nélküli negatív “féljünk a lengyel ablaktól” hírverés alapvetően sokkolta ezt az amúgy is érzékeny piacot. Sok vevőt és szakembert rázott fel ez az igazából valótlan piaci tézis, így terelve a PVC-ről a megbízhatóbbnak tűnő fa termékek irányába a prémium megkereséseket. Eltűnt a középkategória, megkeresés a legolcsóbb vagy a minőségi termékekre érkezett. A kevés hazai építkezés is megtorpant vagy drasztikusan árérzékeny lett. Csak a prémium ügyfélkör épített minőségi anyagokból, minőségi igénnyel. Ebben az időszakban és közvetlenül utána kezdett körvonalazódni a ma is jellemző hazai igényes építői, építettői és tervezői elvárás, ám ezeknek a halmazoknak néhány építkezésen érezhetően most sincs igazi uniója. Ekkor lett divat – de még talán ma is erősen ajánlott – a segítő szakember igénye, a műszaki lebonyolító. Ő próbálja a kiviteli terv kidolgozásától a kulcsátadásig vezető, sok aknával nehezített úton a beruházót végigvezetni úgy, hogy az építészeti koncepció is megvalósuljon és a költségkeretbe is beleférjenek. A legtöbb építészegyeztetés ablakos körökben akkor arról szólt, hogy a “túlméretes” nyílászárókat ésszerűsítsék, mert így nem gyártható. Itt lépett be a KAV. Új piaci szereplőként, egyedül mi ismertük fel, hogy a nyílászáró méretigények növekedésével, a fa és PVC termékek már minőségi szempontból sem tudják felvenni a versenyt az alumínium szerkezetekkel. Az alumínium primőr nyílászárók lesznek a befutók. Bár mára az alumínium és acél ablak fejlesztéseknek hála ez a tervezési akadály szinte teljesen eltűnt, a nagy méretek (keretrendszer, üveg, telepítési költségek együttes) extra pénzügyi többletigényét az építészek az előzetes egyeztetés hiánya miatt most is rendre alábecsülik, komoly kellemetlenségnek kitéve magukat és az építtető ügyfelüket.



Elérkeztünk a mai naphoz, amikor egy tervezői egyeztetés után az építtetők kötetlen beszélgetésen osztották meg velünk az ajánlatkérői tapasztalatokat. Majd megkérdezték tőlem, hogy ilyen hazai referenciákkal és szakember potenciállal miért lettünk exportorientált cég, miért nem itthon látják a munkáinkat az igényes épületeken. Sokat olvastak például az új izlandi munkánkról, a titokzatos fejlesztési programunkról, a terveinkről. Azt válaszoltam, hogy csodák nincsenek, az alumínium piac ma már elkezdett kettéválni, mint egykor a PVC vagy a fa, a korábbi, szinte vegytiszta prémium mellett az “olcsó és még olcsóbb” ebben a szegmensben is elkezdett megjelenni. A szakipari történelem ismeretében nem meglepő módon a magyar vásárlók egy része újra szerencsét próbál. A gagyi nem a mi piacunk, az ezt választók pedig nem a mi vevőink. Mi a minőségi szegmensben utazunk, ott szeretnénk megfelelni, mert csak az ügyfeleink végső véleménye számít. A minőségi vevők és minőségi szakemberek olyan ablakgyártót keresnek, akiktől a legtöbbet kérhetik, és akár végletekben is gondolkodhatnak. Mi másokkal szemben felelősséget vállalunk az alumínium nyílászáróinkra, az üvegekre és a munkánkra. Mérnökeink és gyártó munkatársaink a legjobbak, nagyon büszkék vagyunk rájuk. Láthatóan ez az üzenetünk a külföldi építtetőket jobban megérinti, a jelenlegi - nem márkafüggő - termékköreink, a szakmaiságunk, a rugalmasságunk és jövőképünk pedig a velünk való együttműködésre sarkallja őket. Oda és annak az ügyfélnek szállítunk a világon, ahol és aki ezeket értékeli. Bővülésre és jelentős expanzióra láthatóan most a külföld jelent számunkra opportunista megoldást, de a hazai igényes lakóépületi vevőkört és annak műszaki segítőit továbbra is igyekszünk edukálni és kiváló ár/érték aránnyal kiszolgálni, egyszóval itthon itthon vagyunk és leszünk.